Fischer Pál (Budapest, 1966. január 29. –) válogatott labdarúgó, csatár.
Pályafutása Klubcsapatban Gyerekkori lakhelyén, Pilisszántón kezdte a labdarúgást, igazolt játékos először 1980-ban, a Budapesti Építők csapatában lett; onnan igazolta át a Ferencváros 1982-ben. 1984-ben mutatkozott be az élvonalban. A Fradival egyszer bajnoki és kétszer magyar kupa második helyezett volt. 1989-ben az Ajaxhoz szerződött és bajnokságot nyert a csapattal, de egy idény után visszatért az Üllői útra, ahol bajnoki második lett a csapattal és megnyerték a Magyar Kupát, a Váci Izzót 2-1-re verve a döntőben. Az 1990/91-es bajnoki idényben mesternégyest ért el a Videoton ellen (4–0). Ezt követően egy szezont a Siófoki Bányászban játszott, a gólkirályi címet is megszerezte 16 góllal, holtversenyben a váci Orosz Ferenccel együtt. Ezután a Kispest-Honvédhoz igazolt, ahol bajnokságot nyert a csapattal, de később visszatért Siófokra. Ezt követően játszott még Sopronban, a Vasasban, ismét külföldön, Horvátországban. Innen hazatérve már csak alsóbb osztályú csapatokban szerepelt és 2003-ban vonult vissza.
A válogatottban 1988 és 1992 között 19 alkalommal szerepelt a válogatottban.
Sikerei, díjai Magyar bajnokság bajnok: 1992–93 2.: 1988–89, 1990–91 gólkirály: 1991–92 (16 gól, holtversenyben Orosz Ferenccel) Magyar kupa győztes: 1991 döntős: 1986, 1989 Holland bajnokság bajnok: 1989–90
Statisztika Mérkőzései a válogatottban
Jegyzetek
Források
Bakai Gusztáv – T. Szabó Gábor: A magyar futball 15 éve, Budapest, Aréna 2000 Kiadó, 2009, 145., 169–171. o.,
Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:A Ferencváros labdarúgói Kategória:Az Ajax labdarúgói Kategória:A BFC Siófok labdarúgói Kategória:A Budapest Honvéd labdarúgói Kategória:A Soproni LC labdarúgói Kategória:A Vasas labdarúgói Kategória:A BKV Előre labdarúgói Kategória:A III. kerületi TVE labdarúgói Kategória:Magyar bajnoki gólkirályok Kategória:1966-ban született személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar bajnok labdarúgók Kategória:Pilisszántóiak