Tankréd galileai herceg (, , az arabok közt Dankarí; Itália, 1076 – Antiokheia, 1112. december 12.) itáliai normann nemes, keresztes lovag, 1099–1101 és 1109–1112 között Galilea és Tibériás hercege.A galileai hercegeket gyakran szokás tibériási hercegeknek is titulálni a hercegség fővárosa, Tibériás után.
Galileai hercegként a jeruzsálemi király egyik legjelentősebb hűbérese lett. Az antiókhiai területek fölötti régensséget kétszer is megszerezte: ezalatt egyetlen célja volt a fejedelemséget megszilárdítani, területeit növelni. Ennek érdekében nemegyszer szembekerült a többi keresztes uralkodóval és hűbérurával is. Kitűnő stratégaként képes volt szövetségre lépni a muszlim uralkodókkal is céljai megvalósításáért, amivel azonban kivívta kortársai rosszallását és ellenszenvét. Hadjáratai eredményeként megerősödött az antiókhiai állam, létfontosságú városokat és kikötőket hódított meg az ország számára.
Élete Származása és családja balra|70px Tancredi d’Altavilla, avagy franciául Tancrède de Hauteville 1076-ban, más források szerint 1072-ben jött világra Odó tabariai őrgróf és Emma de Hauteville gyermekeként. A családnak volt még egy másik fiúgyermeke is, Guillaume de Hauteville. Édesapjuk származása, uralkodói címe bizonytalan, minthogy a történelemben az „Oddone di Bonmarchis”, azaz „jó őrgróf Odó” néven maradt fenn. Édesanyjuk előkelő franciaországi nemesi család leánya volt, s ily módon Tancrède de Hauteville rokonságban állt nemcsak a frank főnemesség jelentős részével, de több itáliai uralkodócsaláddal is. Anyai nagyanyja, Alberada di Buonalbergo révén elsőfokú unokaöccse volt Bohemund tarantói hercegnek.
Az első keresztes hadjárat
1096-ban, az első keresztes hadjárat meghirdetése után Tancrède de Hauteville csatlakozott a Szentföldre tartó seregekhez. Az itáliai normannok korábban vezettek már hadjáratot e területre I. Alexiosz bizánci császár ellen; s mikor a pápa felszólította őket a hadba vonulásra, a normannok özönlöttek a kereszt alá. A keresztes hadjárat nagy visszhangot keltett a normannok körében, ennek okát pedig a történelmi múlt jelentette, ami „azt sugallta, hogy őket ezúttal is zsákmányszerző szándék hajtotta.”Read. 79. oldal A normannok vezetője Bohemund tarantói herceg lett, aki egyébként a legnagyobb támogatója volt a keresztes háborúnak népe körében. Mind Tancrède de Hauteville, mind nagybátyja „vakmerő, kalandszerető természetet örököltek őseiktől, valamint olthatatlan vágyat arra, hogy saját birodalmuk királyai legyenek.”Howarth. 29. oldal A normannok 1096. októberben hagyták el az itáliai partokat, ahonnan az albán partokhoz hajóztak, s itt kötöttek ki a durazzói partszakaszon.Runciman. 127–28. oldal Innen gyalogosan vonultak Szalonikin át a keresztes seregek előzetesen megbeszélt találkozási pontja, Konstantinápoly felé. 1097. április 1-jén a sereg tábort vert Russza mellett: a tarantói herceg a bizánci fővárosba sietett tárgyalni a többi keresztes vezetővel és a császárral, míg emberei irányítását unokaöccsére bízta. Minthogy a tarantói herceg a keresztes hadjárat legfőbb parancsnoki posztjára áhítozott, hűségesküt tett a bizánci uralkodónak annak reményében, hogy így megnyerheti annak pártfogását. Április 26-án a herceg a császári palotába rendelte seregét; Tancrède de Hauteville azonban nem akart hűségesküt tenni a császárnak, ezért az éjszaka leple alatt kiosont a városból.Howarth. 31. oldalAacheni Albert. Historia Hierosolymitanae expeditionis: II. könyv, 19. fejezet, 313. oldal bélyegkép|jobbra|260px|Tancrède de Hauteville a tarszoszi várat ostromolja Április havának közepén a Tancrède de Hauteville vezette sereg – a tarantói herceg még mindig a bizánci udvarban tárgyalt – továbbvonult a főváros falai alól, és csatlakozott a Pelekanon mellett várakozó Bouillon Gottfried alsó-lotaringiai herceg vezette csapatokhoz. A hónap végén, IV. Rajmund toulouse-i gróf megérkezése után az egyesült keresztes seregek megindultak a szeldzsuk főváros, Nikaia ostromára. Május 6-án értek a főváros falai alá; itt Tancrède de Hauteville a keleti fal előtt vert tábort.Runciman. 145. oldal Június 19-én, közel két hónapon át tartó kemény ostrom gyümölcseként a keresztes seregek bevették a szeldzsuk fővárost, amelyet aztán egy előzetes megállapodásnak megfelelően átengedtek I. Alexiosz császárnak. A császár a hadizsákmányból bőkezű jutalmat adott a keresztes nagyuraknak; azonban továbbra is elvárta, hogy azok esküt tegyenek neki. Tancrède de Hauteville „kijelentette, hacsak nem adja neki a császár a saját nagy sátrát színültig megtöltve arannyal, …ő ugyan semmiféle esküt le nem tesz. Mikor a császár sógora, Palaiologosz György tiltakozott eme arcátlanság ellen, Tankréd durván nekiesett, és bántalmazni kezdte. A császár maga avatkozott közbe, Bohemund pedig alaposan megfeddte unokaöccsét. Tankréd végül kelletlenül bár, de behódolt.”Runciman. 147. oldal Dorülaion közelében július 1-jén török csapatok támadták meg őket, azonban nehézlovasságukra támaszkodva a keresztesek megfutamították ellenségeiket. A véres ütközetben vesztette életét Tancrède de Hauteville fiútestvére, Guillaume de Hauteville.Runciman. 151. oldal A sereg tovább menetelt az anatóliai sivatagon át. Az út viszontagságos volt a nyár közepén: „kietlen, víz nélküli és lakatlan vidék, ahonnan csak nehezen tudtunk kievickélni és elevenen kimenekülni, mivel rendkívül sokat szenvedtünk az éhségtől és a szomjúságtól. Semmi ennivalót nem találtunk, hacsak tövises növényeket nem, amelyeket összegyűjtöttünk, és a kezünk között szétmorzsoltunk.”Howarth. 33. oldal Nyár közepe után érkezett meg a legyengült csapat Hérakleia termékeny völgyébe. Szeptember 15. után Tancrède de Hauteville, és a nyomdokait követő Baudouin de Boulogne a főseregtől leszakadva nyugatra menetelt, a Taurusz-hegység láncain és a Kilikiai-kapun át Tarszosz városa felé, majd onnan felkanyarodva Mamisztrán át az örmény fővárosba. A fősereg ezzel szemben Kaiszareia irányából közelítette meg az örmény központot. Tancrède de Hauteville a helyi keresztény és örmény lakosság kérésére a török kézen levő Tarszosz erődje ellen vonult. A török védők egészen addig kitartottak, amíg fel nem tűnt a látóhatáron Baudouin de Boulogne serege.Runciman. 159. oldal Az éjszaka alatt a török katonaság elmenekült, így másnap reggel Tancrède de Hauteville bevonulhatott a városba, a saját birtokának nyilvánítva azt. A később odaérő Baudouin de Boulogne viszont saját fennhatósága alá akarta venni a helyőrséget; a túlerővel szemben Tancrède de Hauteville kénytelen volt engedni.
A normann lovag folytatta útját, és megérkezett Adana városát is érintve október elején megérkezett Mamisztrába. A települést jöttének hírére elhagyták a szaracén védők; a keresztény lakosok örömmel üdvözölték a csapatot. Nem sokkal ezt követően megérkezett Baudouin de Boulogne is, akire Tancrède de Hauteville „okkal gyanakodott,”Runciman. 160–61. oldal és nem engedte be a vár falai közé, hanem a folyó túlpartján jelölte ki táborhelyét. A normannok egy része – akik nem rokonszenveztek a frank lovaggal és sérelmezték a tarszoszi eseményeket – rávették vezetőjüket, hogy üssenek rajta Baudouin de Boulogne táborán. A frankok visszaverték a támadást; a két fél vezetője pedig megbékélt egymással. Hamarosan mindkét sereg elvonult: Baudouin de Boulogne az örmény fővárosba ment, Tancrède de Hauteville pedig a tarszosziak segítségével sikeresen ostromolta Alexandrettát. A városban helyőrséget hagyott hátra, maga pedig a Szíriai-szoroson keresztül Antiókhia felé vette az irányt, hogy csatlakozzék a keresztes fősereghez. 1097. október 20-án a keresztesek belefogtak Antiókhia megvívásába. Az ostrom nagyon elhúzódott, egyrészt a város remek védelmi rendszere miatt, másrészt a keresztes hadat éhínség tizedelte, egyhetedük éhen halt a város falai előtt.Howarth. 34. oldal A hosszú szenvedések szökésre késztették a harcosokat; 1098. január elején Remete Péter is megpróbálta otthagyni a várost, de Tancrède de Hauteville a nyomába eredt, és erővel visszahurcolta. Az ezután elért kisebb sikereket – a város teljes blokád alá vonását – hamar ellensúlyozta a muszlim felmentő had jövetelének híre. A keresztesek végül Bohemund tarantói herceg kéme segítségével szerezték meg a várost 1098. június 3-án, nyolc hónapnyi kemény ostrom végeredményeként. A városban megtalálták a Szent Lándzsát,Read. 82. oldalA Szent Lándzsáról a keresztesek úgy tartották, ez szúrta át Jézus Krisztus oldalát. A lándzsa eredetisége már az első keresztes hadjárat vége előtt sokakban kétséget ébresztett. ami a harci morál fokozása révén nagyban hozzájárult ahhoz, hogy június 28-án a keresztesek visszaverjék a város falai alatt Kerboga moszuli kormányzó seregét. Antiókhia városa a tarantói herceg birtokába került, aki mint antiókhiai fejedelem uralkodott.
Jeruzsálem ostroma
1099. január 13-án a keresztes had IV. Rajmund toulouse-i gróf parancsnoksága alatt elindult Jeruzsálem alá. A hadjáratban az itáliai normann érdekek képviselőjeként, nagybátyja óhajának megfelelően Tancrède de Hauteville is részt vett. A normann lovag csak később, január 16-án csatlakozott a toulouse-i grófhoz Kafartab mellett.Runciman. 208. oldal A legtöbb lovag elvetette Tancrède de Hauteville azon tervét, hogy egyenesen vonuljanak Jeruzsálembe, ehelyett a tengerparton való végigvonulást választották, ami óhatatlanul maga után vonta a tengerparti erődök sorozatos elfoglalását. Az egymást követő ostromok kimerítették a keresztes sereget, Tancrède de Hauteville jóslata – miszerint nem fogják bírni ezeket a megpróbáltatásokat – igazolódni látszott. A semmibe vett Tancrède de Hauteville panasszal fordult Bouillon Gottfriedhez a toulouse-i gróffal szemben, elindítva ezzel a keresztes vezetők közötti viszálykodást, ami jelentős mértékben visszavetette a hadjárat sikerét. Június 6-án az első ramlai csata megnyerése után Tancrède de Hauteville gyors kitérőt tett Betlehem felé, és elkergette a város körül állomásozó mozlimokat. Másnap visszatért a fősereghez, hogy végül majdnem fél évvel indulásukat követően, 1099. június 7-én megpillantsák Jeruzsálem falait. bélyegkép|jobbra|230px|Tancrède de Hauteville a jeruzsálemi ostrom alatt 1099-ben Tancrède de Hauteville a város északnyugati csücskét szállta meg, kiegészülve Bouillon Gottfried lotaringiai hadával. Az ostrom még aznap megkezdődött, csakhogy nyilvánvalóvá vált: ostromgépek nélkül lehetetlenség bevenni a várost. A tornyok építéséhez viszont jóformán semmi sem állt rendelkezésükre, egészen június 17-ig, amikor is szerszámokkal és élelemmel megrakodott keresztény hajók futottak be a kiürített Jaffa kikötőjébe. A gépezetekhez szükséges fáért Tancrède de Hauteville és II. Róbert flamand gróf elment egészen a Szamaria környéki erdőkig, ahonnan „rönkökkel megrakott tevékkel tértek vissza.”Read. 83. oldal Időközben újabb ellenségeskedés ütötte fel fejét a parancsnokok között: mint a város felszabadítója, Tancrède de Hauteville magának követelte Betlehemet, a papság viszont a hely szentségére hivatkozva egyházi birtokba kívánta venni. A vitát végül felfüggesztették, minthogy elkészültek az ostromtornyok. Július 14-én hajnalban indult meg az összehangolt támadás a városfal ellen; Tancrède de Hauteville a lotaringiai különítmény mögött nyomult be a városba. Elfoglalta és kifosztotta a Sziklamecsetet; azoknak a muszlimoknak, akik megadták magukat, a váltságdíj reményében az al-Aksza-mecsetben biztosított menedéket saját zászlaja alatt.Runciman. 222. oldal A keresztesek kis híján a város teljes lakosságát lemészárolták; nem kímélték a Tancrède de Hauteville által védelmezetteket sem.