A tarka géb (Proterorhinus semilunaris) a sugarasúszójú halak (Actinopterygii) osztályának sügéralakúak (Perciformes) rendjébe, ezen belül a gébfélék (Gobiidae) családjába és a Benthophilinae alcsaládjába tartozó faj.
A Proterorhinus semilunarist és a Proterorhinus marmoratust nemrég még egy fajnak lehetett tekinteni. A molekuláris vizsgálatok eredményeként a kutatók megállapították, hogy valójában két külön fajról egy édesvízben és egy tengerben élőről van szó.
Ez a kis termetű gébfaj az édesvízhez is jól alkalmazkodott és Magyarországon is terjedőben van az állománya. Gazdasági jelentősége nincs, ahol nagyobb számban előfordul ott a ragadozók táplálékaként kap szerepet. Magyarországon nem védett, természetvédelmi értéke nincs.
Előfordulása A tarka géb a Fekete-tengerbe, az Azovi-tengerbe és az Égei-tengerbe ömlő folyók lakója, például:Kottelat M., Freyhof J. (2007) Handbook of European freshwater fishes. Cornol, Switzerland and Berlin, Germany.Smirnov A.I. (1986) Fauna of Ukraine, Vol. 8, No 5. (in Russian) Marica, Sztruma, Duna, Morva, Prut, Don, Donyec, Dnyeszter, Kubán, Déli-Bug stb. A Fertő tóban is megtalálható.
Ez a faj nem őshonos, de bevándorolt a következő helyeken: a Duna felső szakasza,Harka Á. (1990) Zusätzliche Verbreitungsgebiete der Marmorierten Grundel (Proterorhinus marmoratus Pallas) in Mitteleuropa. Österreichs Fischerei, 43: 262–265.Prášek V., Jurajda P. (2005) Expansion of Proterorhinus marmoratus in the Morava River basin (Czech Republic, Danube R. watershed) . Folia Zool., 54(1–2): 189–192.Pinchuk V.I., Smirnov A.I., Koval N.V., Shevchenko P.G. (1985) On recent distribution of the gobiid fishes (Gobiidae) in the Dnieper River basin. In: Hydrobiological investigations of fresh waters. Naukova Dumka, Kiev, 121–130. (in Russian)Rizevsky V., Pluta M., Leschenko A., Ermolaeva I. (2007) First record of the invasive Ponto-Caspian tubenose goby Proterorhinus marmoratus (Pallas, 1814) from the River Pripyat, Belarus. Aquatic Invasions, 2(3): 275–277. a Dnyeper felső szakasza, a Rajna–Majna vízrendszere, VisztulaReinartz R., Hilbrich T. (2000) Nachweis der Marmorierten Grundel im unterfränkischen Mein bei Eltmann (Rheineinzugsgebiet). Österreichs Fischerei, 53: 192–194.Freyhof F. (2003) Immigration and potential impacts of invasive freshwater fishes in Germany. In: IGB Leibniz-Institut für Gewässerökologie und Binnenfischerei im Forschungsverbund, Annual Report 2002. e. V., Berlin, 51–58.Grabowska J., Pietraszewski D., Onadračková M. (2008) Tubenose goby Proterorhinus marmoratus (Pallas, 1814) has joined three other Ponto-Caspian gobies in the Vistula River (Poland). Aquatic Invasions, 3(2): 261–265 és Észak-Amerikában a Nagy-tavak.Jude D.J., Reider R.H., Smith G.R. (1992) Establishment of Gobiidae in the Great Lakes basin. Can. J. Fish. Aquat. Sci., 49: 416–421.
Magyarországon a 19. század második felétől már jelezték előfordulását a Dunában, azóta a Dunántúl folyó- és állóvizeiben általánosan is elterjedt. Magyarországon Kriesch János 1875-ben találta meg az Óbuda melletti hévíz kifolyásában, melyet önálló fajnak (Gobio rubromaculatus) vélt. Herman Ottó azt állapította meg, hogy ez a faj azonos a Fekete-tenger öbleiben előforduló tengeri tarka gébbel (Proterorhinus marmoratus). Már Kriesch is említette, hogy ez a kis hal a keszthelyi Hévíznek a Balatonba vezető csatornájában előfordul és itt Vutskits György 1894-ben szintén megtalálta.
Állatföldrajzi szempontból is érdekesség, ahogyan a Dráva, a Tisza és a Körösök vízrendszerében elterjedt. Ez a folyamat jelenleg is megfigyelhető és napjainkra a faj már Németországig hatolt felfelé a Duna vízrendszerében. Terjeszkedése miatt védettségét 1993-ban egy időre feloldották, de 2001-től ismét védett Magyarországon.
Megjelenése Teste és feje oldalra lapított. Rajta 37-46 nagy, kerek pikkelye van. A felső- és alsó állkapcsok egyforma hosszúak. A hasán tapadókorong található. Úszóhólyaga nincs. Az úszók töve pikkelyezett. Színezete sárgásszürke 4-5 sötét sávval. Úszói csíkosak. A tarka géb legfeljebb 9 centiméter hosszú. A Proterorhinus semilunaris fejének a hossza a testhossz 28-32 százalékát teszi ki. Az első hátúszó érintkezik a második hátúszóval. Szemének átmérője a fej 16-21 százalékát képezi.
Hasonló fajok Közeli rokonaitól a folyami gébtől, a csupasztorkú gébtől, a kessler-gébtől, a feketeszájú gébtől és a szirman gébtől a tarka géb könnyen megkülönböztethető az orrán lévő két rövid csövecskéje miatt. Hasonlít még az amurgébre, a cifra és botos kölöntékre de itt is segít az említett csövecske, valamint ezeknek a fajoknak nincsen tapadókorongszerű hasúszójuk.
Életmódja Eredetileg a brakkvízben élt, de jól alkalmazkodott az édesvízhez is. Tápláléka férgek, rovarlárvák, rákok és olykor halikra vagy hallárva.
Tápláléka A Morva folyóban, a halfaj táplálékának a 40,2 százalékát árvaszúnyogok, főleg a Phytotendipes gripekoveni, 27,6 százalékát közönséges víziászka,Adámek Z., Jurajda P., Prášek V., Sukop I. (2010) Seasonal diet pattern of non-native tubenose goby (Proterorhinus semilunaris) in a lowland reservoir (Mušov, Czech Republic). Knowl. Managt. Aquatic Ecosyst., 397:02 míg a maradék 32,2 százalékot búvárpoloskák, evezőlábú rákok, Ceratopogonidae-fajok, ágascsápú rákok és piócák képezik.
Élősködői A szabad természetben a Proterorhinus semilunaris állományokban az élősködőkkel való fertőzöttség alacsony szintű. A Dnyeszter deltájában csak 5 élősködője van, ezek közül a leggyakoribb a valódi mételyekhez tartozó Nicolla skrjabini.Kvach Y., Oğuz M.C. (2009) Communities of metazoan parasites of two fishes of Proterorhinus genus (Actinopterygii: Gobiidae). Helminthologia, 46(3): 168–176. Az Azovi-tenger északi partjain a halat szintén a valódi mételyekhez tartozó Plagioporus skrjabini támadja, de ezek mellett, az egyes kagylók lárvái is a Proterorhinus semilunaris kopoltyúiban fejlődnek ki.Chaplina O.M., Antsyshkina A.M. (1961) Materialy do parazytofauny ryb malyh richok Pivnichnogo Pryazov’ya. Dopovidi AN USSR, 2: 247–250. (in Ukrainian) Amiután betelepítették a Morva folyóba, e hal élősködőinek száma 13-ra nőtt. Ebben a folyóban egyéb valódi mételyek támadták meg. Ezek közül a leggyakoribbak az Apatemon cobitidis proterorhini, a Diplostomum spathaceum és a Tylodelphys clavata.Koubková B., Barus V. (2000) Metazoan parasites of the recently established tubenose goby (Proterorhinus marmoratus) population from the Southern Moravian reservoir, Czech Republic. Helminthologia, 37: 89–95. A Nagy-tavakban 6 új élősködővel került szembe, de ezek alig csökkentik az egyedszámát.Muzzall P.M., Peebles C.R., Thomas M.V. (1995) Parasites of the round goby, Neogobius melanostomus, and tubenose goby, Proterorhinus marmoratus (Perciformes: Gobiidae), from the St. Clair River and Lake St. Clair, Michigan. J. Helminthol. Soc. Wash., 62(2): 226–228.Pronin N.M., Fleischer G.W., Baldanova D.R., Pronina S.V. (1997) Parasites of the recently established round goby (Neogobius melanostomus) and tubenose goby (Proterorhinus marmoratus) (Gobiidae) from the St. Clair River and Lake St. Clair, Michigan, USA. Folia Parasitol., 44: 1–6.Kvach Y., Stepien C.A. (2008) Metazoan parasites of introduced round and tubenose gobies in the Great Lakes: support for the “enemy release hypothesis”. Journal of Great Lakes Research, 34: 23–35. A fonálférgekhez tartozó Spiroxys contortus másodlagos gazdaállata, az elsődleges gazdaállat a teknősök.
Szaporodása Kétéves korára lesz ivarérett. Nem nagyszámú 90-150 ikrát április-májusban rakja le. Az ikrás 2-3 ikrát ragaszt a vízinövényekre, amelyek egyenként egy sajátságos, hosszúkás tojásdad alakú tokba vannak elrejtve. A hím a lerakott ikrákat őrzi és körülötte a mellúszóival vízáramot kelt azért, hogy mindig friss és oxigénben dús vízben legyenek az embriók. A megtermékenyítést követő nyolcadik napon kikelnek a lárvák és pár napot ezt követően a növényzeten függnek a farkuknál fogva. A kikelésüktől számított 3-7 napon történik meg az elúszásuk.
Galéria bélyegkép|200px|P. semilunaris a Rajna folyóbólbélyegkép|200px|Tarka géb Ukrajnábólbélyegkép|200px|A Dnyeszterből előkerült tarka géb
Jegyzetek
Fordítás
További információk
Kottelat, M. and J. Freyhof, 2007. Handbook of European freshwater fishes. Publications Kottelat, Cornol and Freyhof, Berlin. 646 pp.
Internetes leírások a tarka gébről
Kategória:Benthophilinae Kategória:Halfajok Kategória:A Kárpát-medence halai Kategória:Magyarország halai Kategória:Románia halai Kategória:Bulgária halai Kategória:Görögország halai Kategória:Törökország halai Kategória:Ukrajna halai Kategória:Oroszország halai Kategória:Lengyelország halai Kategória:Németország halai Kategória:Csehország halai Kategória:Szlovákia halai Kategória:Szerbia halai Kategória:Kanada halai Kategória:Az Amerikai Egyesült Államok halai Kategória:Inváziós fajok