San Pawl il-Baħar Málta egyik helyi tanácsa, lakossága fő (2005). A turisták körében inkább ismert angol neve St. Paul's Bay, olasz neve Baia di San Paolo. Neve Pál apostol hajótörésére utal, amely a hagyomány szerint a közelben történt.
A helyi tanács települései és külterületei még: Bidnija (részben), Burmarrad, Buġibba, Għajn Tuffieħa (részben), Mistra (részben), Msiellet, Qawra, Xemxija.
Története bélyegkép|balra|250px|Római méhkaptárak Xemxija mellett A terület legelső emlékei a keréknyomok (cart ruts). Emellett Xemxijánál a sziget legkorábbi telepeseitől származó sírok vannak. Ezután a római korban említik, kikötőjének fontosságát jelzik az öbölben talált horgonyok és a tengerpartról a sziget belsejébe vezető út maradványai. Szent Pál Apostolok cselekedeteiben leírt hajótörése után a hagyomány szerint itt szállt partra. Az arab hódítás idején a terület elnéptelenedett, és védtelensége miatt egészen a Jeruzsálemi Szent János Ispotályos Lovagrend koráig lakatlan maradt. A ma is álló Ta' Tabibu farmépület lett a 14. századtól a milícia (Id-Dejma) őrhelye az öbölben, egészen az őrtorony megépültéig ez biztosította a területet. A 17. században két őrtorony és három tüzérségi állás is épült az öblök fölé, kezdetben Alof de Wignacourt nagymester utasítására, ezzel újra elkezdődött a terület betelepítése. Brichelot és Bremond 1718-ban kiadott térképén az öböl Cala de S. Paul, az erőd Fort S. Paul néven szerepel, valamint megtalálható rajta Caura (Qawra), Cala del Sallino (a sólepárlók és Qawra között), és a Cala Misbrea (Xemxija és a félsziget csúcsa között). A Szent Pál-öböl neve után a que est le lieu de son naufrage (amely az ő hajótörésének helye) megjegyzés áll.
1798. június 10-én a megszálló francia csapatok egyike itt szállt partra, hogy Notabile ostromára induljon. A brit uralom idején a két kis halászfalu, San Pawl és Xemxija mellett a szomszédos öblökben kis üdülőtelepek alakultak ki, a mai Buġibba és Qawra elődei.
1993 óta Málta helyi tanácsainak egyike. 2004. december 8-án Qawra (és Buġibba) önálló egyházközség lett, Assisi Szent Ferenc védelme alatt.
San Pawl il-Baħar ma Málta egyik legnagyobb területű helyi tanácsa. Az öböl környéke a helyiek körében mint kikötő- és horgászhely ismert, a turisták pedig Buġibba és Qawra szállodáit töltik meg nyaranta. A lakosság ilyenkor kb. -re ugrik. A helyi tanács törekszik az utcák, utak folyamatos karbantartására, 2011 tavaszán pedig új partmenti sétány (promenade) épült a Ta' l-għazzenin nevű helytől a Wignacourt torony mögött az általános iskoláig. Ta' Fra Bennél 2014-Ben megnyílt a Nemzeti Akvárium is.
Bidnija
Mdina után Málta második legkisebb települése (308 lakos). A leginkább földművelő falut hatalmas művelt területek veszik körül. 1920 és 1922 között épült fel temploma. Az 1993-as közigazgatási reformkor nem lett önálló helyi tanács, sőt a falut megosztották Mosta és San Pawl helyi tanácsai között.
Koordinátái: 35° 55' 37.00", 14° 23' 54.00"
Buġibba
A szomszédos Qawrával gyakorlatilag egyetlen üdülőterületet alkotó település olcsó szállodáiról, kaszinóiról éttermeiről híres a turisták körében. A helyiek lenézik a rendszertelenül épült, "nem máltai" városkát. Homokos tengerpartján legfeljebb ötvenen férnek el, amúgy a part sziklás. A település buszpályaudvara több regionális járat kiindulópontja.
Koordinátái: 35° 57' 15.92", 14° 25' 7.77"
bélyegkép|középre|700px|Buġibba és Qawra panorámája Mdina falairól
Burmarrad
Apró község. Legfőbb nevezetessége a Mária Szeplőtelen Szíve plébániatemplom, illetve a Szt. Pál-templom (felszentelték 1964-ben), amely egy római villa alapjaira épült. 2010. márciusától részlegesen önálló mini-tanácsot kap.
Koordinátái: 35° 56' 6.50", 14° 24' 47.53"
bélyegkép|jobbra|360px|Qawra
Qawra
A mára rendszertelen várossá növekedett üdülőtelep Málta egyik legfontosabb turista-célpontja, leginkább olcsó szálláshelyei miatt. Bár nincs homokos tengerpartja, a sziklákon rengetegen másznak le a tengerbe úszni vagy fürdeni. Számos étterem, kaszinó, pub és night club is várja a turistákat. Legfontosabb történelmi emléke az Qawra Tower, egy Jean-Paul de Lascaris-Castellar nagymester által építtetett őrtorony.
2004. december 8. óta önálló plébánia. Modern plébániatemploma Richard England tervei alapján épült.
Koordinátái: 35° 57' 10.04", 14° 25' 21.53"
bélyegkép|jobbra|360px|Xemxija
Xemxija
Nevének jelentése napos. A Szent Pál-öböl szemközti oldalán álló kis üdülőtelep kis halászkikötőjéről ismert, illetve itt halad el az egyetlen főút a szomszédos Mellieħa, a sziget északi része felé. A mai település nagy része az 1980/90-es években épült. Régészeti emlékeit leginkább föníciai sírok, templomromok és néhány megalitikus kő és sír alkotja.
Koordinátái: 35° 57' 0.66", 14° 23' 6.19"
Önkormányzata A kiterjedt területet tizenegy tagú tanács irányítja. A jelenlegi, hetedik tanács 2012 óta van hivatalban.
Polgármesterei: Michael Gonzi (1993-1996) nincs adat (1996-1999) Paul Buġeja (1999-2008) Graziella Galea (Nemzeti Párt, 2008-2012) Mario Salerno (Munkáspárt, 2012-) - érdekesség, hogy korábban Kirkop polgármestere is volt
Ünnepei San Pawl il-Baħar: Szent Pál (június 29.) Qawra és Buġibba: Assisi Szent Ferenc (szeptember 17.) Burmarrad: Mária Szeplőtelen Szíve
Nevezetességei bélyegkép|jobbra|200px|Az öböl lovag-kori őrtornya bélyegkép|jobbra|200px
Szt. Pál-templom: csak nyaranta van nyitva Szt. Pál-torony (St. Paul Tower): Málta legrégibb megmaradt parti őrtornya. 1610-ben építtette az öböl védelmére Alof de Wignacourt nagymester. Ma múzeum található benne, amely a lovagok építészetét mutatja be tervrajzmásolatokon és modelleken, valamint a hozzájuk kapcsolódó legendákon keresztül, a felső emeleten pedig a tüzérparancsnok helyreállított szobájába léphetünk Közelgő felújítását az EU is támogatja. Keréknyomok Ta' Tabibu ház: a 14. századi épület a milícia őrhelye volt a Wignacourt-torony megépültéig. Ma szigorú védelem alatt áll
Kultúra Band clubja a St. Paul's Bay Band Club.
Sport Sportegyesületei: Barracudas Sports Club Hoopsters BC Sirens Sports Club Boccia: Klabb tal-Boċċi BuġibbaSt. Paul’s Bay Thalassalejn Boċċi Klabb Labdarúgás: Sirens Football Club Túraautó: Island Car Club Vitorlázás: Malta Young Sailors Club
Közlekedés A viszonylag nagy területen csak a főbb utak jó minőségűek. Sok autóbuszvonal halad át: 31 (Valletta-Mosta-Buġibba) 41 (Valletta-Birkirkara-Ċirkewwa) 42 (Valletta-Ħamrun-Ċirkewwa) 45 (Valletta-Mosta-Buġibba) 48 (Valletta-Mosta-Buġibba) 49 (Valletta-Buġibba-Għadira) 186 (Rabat-Buġibba) 203 (Sliema-Mosta-Buġibba) 212 (Sliema-Buġibba) 221 (Ċirkewwa-Buġibba) 222 (Sliema-Buġibba-Ċirkewwa) 223 (Għajn Tuffieħa-Buġibba) 225 (Sliema-Buġibba-Għajn Tuffieħa) 250 (Valletta-Mosta-Buġibba-Għadira) 280 (Mater Dei kórház-Mosta-Buġibba) N11 (San Ġiljan-Ċirkewwa, éjszakai) N11A (San Ġiljan-Buġibba, éjszakai) N212 (Sliema-Buġibba, éjszakai) X1 (Repülőtér-Ċirkewwa, expressz) X3 (Repülőtér-Buġibba, expressz) TD9 (Buġibba-San Ġiljan-Valletta, expressz) A leírtak a 2018. decemberi állapotot tükrözik!
Jegyzetek
Források
Kategória:Málta települései