Az Eluveitie (ejtsd: "elvéjti") egy zürichi folk metal együttes.
Története 2002-ben alapította Chrigel Glanzmann, aki azóta is a zenekar vezetője. Nevüket egy kb. 2300 éves, Mantovában előkerült vázára írt szó ihlette – erre az eluveitie etruszk betűkkel van írva, ami a kutatók szerint a kelta *(h)elvetios (jelentése: helvét) etruszk megfelelője, és vélhetően egy Mantovában élt helvét emberre utal.
Az első demójuk (Vên) 2003-ban jelent meg; ennek a sikere késztette Chrigelt, hogy zenésztársakat keressen az eredetileg stúdióprojektként indult zenekarhoz. Első lemezük (Spirit) 2006-ban jelent meg, s a következő évben az egyik legnagyobb metál-kiadóhoz, a Nuclear Blast-hoz szerződtek, ami (pontosabban második lemezük, a 2008-es Slania) meghozta nekik a nemzetközi ismertséget.
Zenei stílusuk a dallamos death metalt és a hagyományos kelta muzsikát ötvözi, számos hangszert (tekerőlant, duda, hegedű stb.), valamint torz és tiszta gitárokat, hörgést és tiszta éneket egyaránt használva; szövegeik témája általában a régi gall kultúra vagy tágabban véve a kelta mitológia, sőt egyes szövegeik rekonstruált gall nyelven vannak.
Jelenlegi tagság Chrigel Glanzmann – ének, gitárok, fafúvósok stb. (2002–) Kay Brem – basszusgitár (2008–) Rafael Salzmann – szólógitár (2012–) Nicole Ansperger – hegedű, háttérének (2013–2015, 2016–) Matteo Sisti – duda, whistle, akusztikus gitár stb. (2014–) Alain Ackermann – ütős hangszerek (2016–) Jonas Wolf – ritmusgitár (2016–) Fabienne Erni – tiszta ének, kelta hárfa (2017–) Annie Riediger – tekerőlant (2022–)
Diszkográfia Nagylemezek Spirit (2006) Slania (2008) Evocation I: The Arcane Dominion (2009) Everything Remains As It Never Was (2010) Helvetios (2012) Origins (2014) Evocation II: Pantheon (2017) Ategnatos (2019) Ànv (2025)
Fordítás
További információk Honlap YouTube FaceBook Metal Archives (nem hivatalos)
Kategória:Svájci metalegyüttesek Kategória:2002-ben alakult együttesek