Fejérfalva (, jiddisül פערעשט) falu Romániában, Máramaros megyében, a történeti Máramarosban.

Fekvése Máramarosszigettől 13 kilométerre délkeletre, a Kaszó patak bal partján fekszik.

Nevének eredete Sztán kaszói kenéz apja után nevezték el, aki a 14. században élt, és magyarul Fejér-nek, szlávul Bélá-nak, románul pedig Alb-nak hívták. Először 1402-ben, Feyrfalva néven említették. A középkorban Bélafalva néven is előfordult (Belafalwa, 1423). Román neve szintén a Fejér névből való, -ești helységnévképzővel, amelyben a /j/ kiesése után a két /e/ összevonódott (de 1808-ban még Fejéresti).

Története A 14. században települt előbb kenézi jogú, később kisnemesi falu. 1514-ben Ficza András nevű fejérfalvi nemes vagyonát veszítette a Dózsa György-féle parasztfelkelésben való részvétele miatt. 1600-ban kizárólag nemesi családok lakták. 1720-ban tizenöt nemesi telket számoltak benne össze. 1838-ban 311 görögkatolikus vallású lakosa volt. 1924-ben alakult újra ortodox egyháza.Tache Papahagi: Graiul și folklorul Maramureșului. București, 1925, XVII. o.

1910-ben 441 lakosából 387 volt román és 49 német (jiddis) anyanyelvű; 386 görögkatolikus és 49 zsidó vallású.

2002-ben 493 román nemzetiségű lakosából 448 volt ortodox és 23 pünkösdista vallású.

Látnivalók Ortodox fatemploma 1798-ban épült és nagyon jó állapotban maradt meg, csupán a legalsó gerendasort és a kőpadlót cserélték ki az idők során. A máramarosi fatemplomok kései, érett fázisából való, ezt jelzi például a kétszintes tornác. A pillérek ívhajlatai és az ajtó rombuszos díszítése barokk hatást sejtetnek. Belső festése több periódusban készült. Monumentális, faragott máramarosi kapuk.

Jegyzetek

További információk Bélay Vilmos: Máramaros vármegye társadalma és nemzetiségei a megye betelepülésétől a 18. század elejéig. Budapest, 1943 és A fatemplom részletes ismertetése A Țiplea (magyarosan Cziple) család 18. században épült faháza a máramarosszigeti skanzenban

Képek

Kategória:Máramaros megye települései Kategória:Máramaros vármegye települései