A második világháború során az Északnyugati Front (oroszul Северо-Западный фронт) a szovjet Vörös Hadsereg hadseregcsoport szintű katonai magasabb egysége volt.

Története Az Északnyugati Frontot első alkalommal 1940-ben, a Szovjetunió és Finnország között vívott téli háború során hozták létre. A front állományába ekkor a 7. és 13. hadseregek tartoztak.The Karelian Isthmus front-line, 1 February 1940

A frontot második alkalommal a Szovjetunió elleni német támadás után, 1941. június 22-én hozták létre a Balti Különleges Katonai Körzet egységeiből. Ekkor a front állományába a 8., 11. és 27. hadseregek, illetve az 5. légiszállítású hadtest és a 65. lövészhadtest törzse és más kisebb alakulatok tartoztak. 1943. november 19-én a front megnevezése 2. Balti Front lett. 1941 A front megalakulása után rögtön súlyos helyzetbe került: a német Észak Hadseregcsoport heves támadása miatt folyamatos támadások alatt állt, mivel a Balti térség, illetve Leningrád megközelítési útvonalainak védelméért felelt. A támadás első 18 napja alatt a front alakulatai kb. 400–450 km-t vonultak vissza, annak ellenére, hogy július 14-én sikeres helyi ellentámadást indítottak és jelentős veszteségeket okoztak a szemben álló német csapatoknak (elsősorban a 8. páncélos hadosztálynak). Bár az ellentámadás jelentősen javított a szovjet katonák harci morálját, a Wehrmacht alakulatai némi pihenő és átcsoportosítás után augusztus 19-én tovább tudta folytatni előrenyomulását. Eddigre a 11., 27. és 34. hadseregek szinte teljesen kimerültek.

1941 őszén a front arcvonala ismét heves harcok színtere volt, mivel a front egységei az általuk elfoglalt pozícióból fenyegetni tudták a Moszkva elleni támadást végrehajtó Közép Hadseregcsoport északi szárnyát. A front alakulatai az Ilmeny- és Szeliger-tavak között vettek fel mélységben tagolt védelmi állásokat, és sikeresen védelmezték a Moszkvát Leningráddal összekötő vasútvonal egyik fontos állomását, Bologojét.

1941 végén a Volkov Front kapta az Ilmeny és a Ladoga-tó közötti frontvonal védelmének feladatát, míg az Északnyugati Front feladata a fontos közlekedési csomópont, Sztaraja Russza visszafoglalása volt (a németek augusztus 9-én foglalták el a várost). A harcok egészen 1944-ig folytak a térségben és jelentős veszteségeket okoztak mindkét félnek.

1942 1942 elején a front egységei részt vettek a Gyemjanszk környékén körbezárt német csapatok felszámolásában, ami az 1942. január 7-én indított Gyemjanszki hadművelet része volt. A kezdeti sikerek ellenére, a makacs német ellenállás és a kedvezőtlen terepviszonyok miatt, a front egységei csak igen keveset haladtak előre.

A front támadása később a déli részét alkotta annak az átkaroló hadműveletnek, amely Gyemjanszk környékén kb. 100 000 német katona (a 16. német hadsereg II. hadtestje és a X. hadtest részei) bekerítését eredményezte. A front alakulatai számos támadást indítottak a körbezárt erők megsemmisítésére, illetve a németek kijutását lehetővé tevő folyosó elzárására, de sikertelenül. Összességében 5 szovjet hadsereg (18 hadosztály) volt lekötve több, mint 4 hónapon keresztül a Gyemjanszk körüli harcokban.

1943 A sztálingrádi csata után a front erői is támadást indítottak Sztaraja Russza körzetében, 1943. február 12-26. között. A Pavel Kurocskin tábornok által irányított hadművelet során összesen 302 települést foglaltak vissza. November 19-én a frontot átnevezték 2. Balti Fronttá.

Az 1941-43 közötti vívott harcokban front egységei több, mint 2 millió fő veszteséget szenvedtek halottakban és sebesültekben.

Parancsnokok Fjodor Kuznyecov vezérezredes (1941. június - július) Pjotr Szobennyikov vezérőrnagy (1941. július - augusztus) Pavel Kurocskin altábornagy (1941. augusztus - 1942. október, 1943. június - november, 1943. augusztustól vezérezredes) Szemjon Tyimosenko, a Szovjetunió marsallja (1942. október — 1943. március) Ivan Konyev vezérezredes (1943. március - június)

Alárendelt egységek A front alárendeltségébe megalakulásakor a következő egységek tartoztak: 8. hadsereg, parancsnoka Pavel Szobennyikov 10. és 11. lövészhadtest, 12. gépesített hadtest 27. hadsereg, parancsnoka Nyikolaj Berzarin, később Berlin szovjet megszállási zónájának parancsnoka 22. és 24. lövészhadtest 11. hadsereg, parancsnoka Vaszilij Morozov 16., 29. lövészhadtest, 3. gépesített hadtest 65. hadtest törzse 5. légiszállítású hadtest 9., 10. és 214. légiszállítású dandár Egyéb alakulatok: tábori és légvédelmi tüzérség, vadász- és bombázó repülőgépek, utászok és NKVD csapatok

Jegyzetek

Fordítás

Kapcsolódó szócikkek Szovjet frontok a második világháborúban

Kategória:Második világháborús hadseregcsoportok