Carlos Sainz Vázquez de Castro (, ), becenevén Carlos Sainz Jr. (Madrid, 1994. szeptember 1. –) spanyol autóversenyző, Formula–1-es pilóta, a kétszeres rali-világbajnok Carlos Sainz fia. Jelenleg a Williams pilótája.

Pályafutása A kezdetek Versenyzői pályafutását gokartozással kezdte. 2008-ban második helyen zárta a spanyol bajnokságot. 2009-ben megnyerte a junior monacói gokart-kupát.

Formula BMW 2010-ben az EuroInternational csapatával vett részt a Formula BMW bajnokság versenyein, valamint részese lett a Red Bull Junior Team programjának, ami későbbi karrierje szempontjából meghatározó előrelépésnek bizonyult. Az európai Formula BMW-bajnokságban egy, a csendes-óceáni sorozatban két futamgyőzelmet szerzett. Az év végi összesítésben 227 ponttal az európai bajnokság 4. helyén végzett.

Formula Renault 2.0 Jó eredményeire figyelemmel 2011-re leszerződtették a Formula Renault 2.0 sorozatba, a Koiranen Motorsport istállóhoz. Az Európa-kupában 2. lett, az Észak-európai kupában pedig 20 versenyből 8-at megnyerve bajnok lett.

Formula–3 2012-ben újabb szintet lépett, és immár a Formula–3-ban versenyezhetett, a Carlin istálló versenyzőjeként. A brit szériában öt futamgyőzelemmel a 6., az Euroseries-ben a 9., a Formula–3 Európa-bajnokságban pedig egy futamgyőzelemmel a 6. helyen végzett.

GP3 2013-ban a GP3-ban folytatta, az MW Arden csapat tagjaként, és éves összesítésben végül a 10. helyen zárt.

Formula Renault 3.5 Már 2013-ban elindult a Formula Renault 3.5 bajnokság kilenc futamán a Zeta Corse versenyzőjeként, majd 2014-re a DAMS istállótól kapott szerződést. Ez meghozta az átütő sikert: tizenegy futamból ötöt megnyerve Sainz megnyerte a bajnokságot. Kiváló eredményeinek köszönhetően a Red Bull bejelentette, hogy 2015-től a "fiókcsapat", a Scuderia Toro Rosso egyik autóját ő fogja vezetni.

Formula–1 2015-ben megkezdődött a spanyol pilóta máig tartó Formula–1-es karrierje.

Toro Rosso (2015–2017) Az első év még a betanulásról szólt, melynek során a fiatal versenyzőnek mindössze 18 pontot sikerült elérnie, jócskán elmaradva még nála is ifjabb holland csapattársától, Max Verstappentől.

A 2016-os év már sokkal jobban sikerült: 46 pontot gyűjtött össze, a Red Bulltól érkező új csapattársat (a Verstappennel a negyedik futamot követően helyet cserélt, és ezért némiképp demotivált orosz Danyiil Kvjatot) jócskán megelőzve.

2017-et is a Toro Rosso istállónál kezdte meg és igen magabiztos versenyzést mutatott be, ismét jelentősen felülmúlva az orosz teljesítményét.

Renault (2017–2018) A 16. futam után a Renault-tól kapott szerződésért mégis otthagyta a Toro Rossót, és új autójával már első futamán a 7. helyen végzett. Az éves összesítést a 12. helyen zárta, amivel megelőzte ugyan Renault-s csapattársát, Nico Hülkenberget, ez azonban a Toro Rossótól hozott pontoknak volt köszönhető, az utolsó négy futamon ugyanis Carlos (az említett 7. hellyel) 6, míg Nico 9 pontot gyűjtött össze.

2018-ban a Renault párosa változatlan maradt, Carlos pedig ismét kikapott csapattársától: míg utóbbi 69 ponttal a 7., ő 53 ponttal a 10. helyen végzett.

McLaren (2019–2020) 2019-re át is szerződött a McLaren csapatához, ami igen jó döntésnek bizonyult. Az évadban végig nagyon stabilan versenyzett, sőt a brazil nagydíjon - igaz, Lewis Hamilton öt másodperces büntetése miatt, de - összejött élete első dobogós helyezése is. Az összesítésben nemcsak a "kiscsapatok" versenyzői közül zárt az élen, hanem összetett 6. helyével azt a Pierre Gasly-t is sikerült egy ponttal felülmúlnia, aki az idény első tizenkét versenyén még a Red Bull versenyzője volt.

Ferrari (2021–2024) 2020. május 14-én bejelentették, hogy a 2020-as szezon végén távozó Sebastian Vettel helyére leszerződtette a Scuderia Ferrari csapata Charles Leclerc mellé.

2024. február 1-jén bejelentették, hogy Lewis Hamilton veszi át Sainz helyét a Ferrarinál 2025-től, a spanyol pedig távozik a csapattól.

Williams (2025–) 2024. július 26-án bejelentették, hogy 2025-től Logan Sargeant helyét veszi át a Williams Racing-nél.

Eredményei Karrier összefoglaló ÉvBajnokságCsapatVersenyGyőzelemPoleLeggyorsabbkörDobogóshelyezésPontHelyezés 2010 Formula BMW Európa EuroInternational 16 1 2 2 5 227 4. Formula BMW Pacific 9 2 3 2 5 — HN† Formula Renault 2.0 Európa-kupa EPIC Racing 4 0 0 0 1 — HN† Tech 1 Racing Formula–3 Open Európa-bajnokság De Villota Motorsport 4 0 0 0 1 — HN† Brit Formula Renault Téli sorozat Koiranen Bros. Motorsport 2 0 0 0 0 18 18. 2011 Formula Renault 2.0 Európa-kupa Koiranen Motorsport 14 2 4 5 10 200 2. Formula Renault 2.0 NEC 20 8 10 12 17 489 1. Formula–3 Euroseries Signature Team 3 0 0 0 0 — HN† Makaói nagydíj 3 0 0 0 0 — 17. 2012 Brit Formula–3-as bajnokság Carlin 26 5 1 2 9 2246. Formula–3 Euroseries 24 0 2 0 2 1129. Formula–3 Európa-bajnokság 20 1 2 1 5 161 5. Masters of Formula–3 1 0 0 0 0 — 4. Makaói nagydíj 3 0 0 0 0 — 7. 2013 GP3 MW Arden 16 0 1 2 2 66 10. Formula Renault 3.5 Zeta Corse 9 0 0 1 0 22 19.Formula–1Red BulltesztpilótaToro Rosso 2014 Formula Renault 3.5 DAMS 11 5 6 5 5 227 1. 2015 Formula–1 Toro Rosso 19 0 0 0 0 18 15. 2016 Formula–1 Toro Rosso 21 0 0 0 0 46 12. 2017 Formula–1 Toro Rosso 16 0 0 0 0 54 9. Renault 4 0 0 0 02018 Formula–1 Renault 21 0 0 0 0 53 10.2019 Formula–1 McLaren 21 0 0 0 1 96 6.2020 Formula–1 McLaren 17 0 0 1 1 105 7.2021 Formula–1 Ferrari 22 0 0 0 3 164.5 5.2022 Formula–1 Ferrari2213182465.2023Formula–1Ferrari2212032007.2024Formula–1Ferrari2421192905.2025Formula–1Williams240002649.2026Formula–1Williams300002*14.* * A szezon jelenleg is zajlik. † Vendégversenyzőként nem részesült bajnoki pontokban.

Teljes Formula–3 Euroseries eredménysorozata Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 Helyezés Pontok 2011 Signature LEC1 LEC2 LEC3 HOC1 HOC2 HOC3 ZAN1 ZAN2 ZAN3 RBR1 RBR2 RBR3 NOR1 NOR2 NOR3 NÜR1 NÜR2 NÜR3 SIL1 SIL2 SIL3 VAL1 VAL2 VAL3 HOC1Ki HOC2Ki HOC35 HN† 0 2012 Carlin HOC12 HOC25 HOC32 BRH14 BRH26 BRH34 RBR116† RBR27 RBR35 NOR1Ki NOR225† NOR319 NÜR17 NÜR215 NÜR310 ZAN111 ZAN29 ZAN35 VAL1Ki VAL210 VAL36 HOC1Ki HOC213 HOC311 9. 112

Teljes Formula–3 Európa-bajnokság eredménysorozata

Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 Helyezés Pont 2012 Prema Powerteam HOC12 HOC22 PAU16 PAU22 BRH14 BRH14 RBR116† RBR25 NOR1Ki NOR219 SPA13 SPA21 NÜR17 NÜR210 ZAN111 ZAN25VAL1Ki VAL26 HOC1Ki HOC211 5.161

Teljes Brit Formula–3-as bajnokság eredménysorozata Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 Helyezés Pont 2012 Carlin OUL13 OUL25 OUL34 MNZ11 MNZ28 MNZ31 PAU16 PAU21 ROC110 ROC212 ROC33 BRH14 BRH24 BRH3Ki NOR1Ki NOR225 NOR319 SPA12 SPA2T SPA31 SNE1Ki SNE211 SNE31 SIL12 SIL27 SIL35 DON1 DON2 DON3 6. 224

Teljes GP3-as eredménylistája Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 Helyezés Pont 2013 MW Arden ESPFEA15 ESPFEAKiz EURFEA5 EURSPR3 GBRFEA13 GBRSPR13 GERFEA6 GERSPR5 HUNFEA5 HUNSPR2 BELFEAKi BELSPR13 ITAFEA9 ITASPR9 UAEFEAKiz UAESPR18 10. 66

Teljes Formula Renault 3.5 Series eredménylistája Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 Helyezés Pont 2013 Zeta Corse MNZ1 MNZ2 ARA1 ARA2 MON16 SPA1Ki SPA218† MSC1 MSC2 RBR1 RBR2 HUN17 HUN222 LEC116† LEC2Ki CAT1Ki CAT26 19. 22 2014 DAMS MNZ118 MNZ21 ARA11 ARA24 MON14 SPA11 SPA21 MSC114 MSC26 NÜR11 NÜR2Ki HUN14 HUN26 LEC11 LEC21 JER115 JER211 1. 227 † A versenyt nem fejezte be, de helyezését értékelték, mert a versenytáv több, mint 90%-át teljesítette.

Teljes Formula–1-es eredménysorozata

Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 Helyezés Pont2015Toro Rosso AUS9 MAL8 CHN13 BHRKi ESP9 MON10 CAN12 AUTKi GBRKi HUNKi BELKi ITA11 SIN9 JPN10 RUSKi USA7 MEX13 BRAKi UAE11 15. 18 2016 Toro Rosso AUS9 BHRKi CHN9 RUS12 ESP6 MON8 CAN9 EURKi AUT8 GBR8 HUN8 GER14 BELKi ITA15 SIN14 MAL11 JPN17 USA6 MEX16 BRA6 UAEKi 12. 46 2017 Toro Rosso AUS8 CHN7 BHRKi RUS10 ESP7 MON6 CANKi AZE8 AUTKi GBRKi HUN7 BEL10 ITA14 SIN4 MALKi JPNKi 9. 54 Renault USA7 MEXKi BRA11 UAEKi 2018 Renault AUS10 BHR11 CHN9 AZE5 ESP7 MON10 CAN8 FRA8 AUT12 GBRKi GER12 HUN9 BEL11 ITA8 SIN8 RUS17 JPN10 USA7 MEXKi BRA12 UAE6 10. 53 2019 McLaren AUSKi BHR19† CHN14 AZE7 ESP8 MON6 CAN11 FRA6 AUT8 GBR6 GER5 HUN5 BELKi ITAKi SIN12 RUS6 JPN5 MEX13 USA8 BRA3 UAE10 6. 96 2020 McLaren AUT5 STY9 HUN9 GBR13 7013 ESP6 BELNi ITA2 TOSKi RUSKi EIF5 POR6 EMI7 TUR5 BHR5 SAK4 UAE6 6. 105 2021 Ferrari BHR8 EMI5 POR11 ESP7 MON2 AZE8 FRA11 STY6 AUT5 GBR6 HUN3 BEL10‡ NED7 ITA6 RUS3 TUR8 USA7 MEX6 BRA6 QAT7 SAU8 UAE3 5. 164,5 2022 Ferrari BHR2 SAU3 AUSKi EMIKi MIA3 ESP4 MON2 AZEKi CAN2 GBR1 AUTKi FRA5 HUN4 BEL3 NED8 ITA4 SIN3 JPNKi USAKi MEX5 BRA3 UAE4 5. 246 2023 Ferrari BHR4 SAU6 AUS12 AZE5 MIA5 MON ESP CAN AUT GBR HUN BEL NED ITA SIN1 JPN QAT USA MEX BRA LVS UAE 7. 2002024Ferrari BHR SAU AUS JPN3 CHN5 MIA5 EMI5 MON3 CANKi ESP6 AUT3 GBR5 HUN6 BEL6 NED5 ITA4 AZE18† SIN7 USA2 MEX BRAKi LVS3 QAT6 UAE2 5. 2902025Williams AUSKi CHN10 JPN14 BHRKi SAU8 MIA9 EMI8 MON10 ESP14 CAN10 AUTNi GBR12 BEL18 HUN14 NED13 ITA11 AZE3 SIN10 USAKi MEX17† BRA13 LVS5 QAT3 UAE139.642026Williams AUS15 CHN9 JPN15 MIA9 CAN9 MON16† CAT12 AUTKi GBR12 BEL16 HUN18 NED16 ITA13 ESPKiAZEBHRSINUSAMEXBRALVSQATUAE16.*6* * A szezon jelenleg is zajlik. † A versenyt nem fejezte be, de helyezését értékelték, mert a versenytáv több, mint 90%-át teljesítette. ‡ A versenyt félbeszakították, és mivel nem teljesítették a táv 75%-át, így a szerezhető pontoknak csak a felét kapta meg.

Jegyzetek

Külső hivatkozások Hivatalos honlapja

Kategória:Spanyol autóversenyzők Kategória:1994-ben született személyek Kategória:Madridiak Kategória:Aktív Formula–1-es versenyzők Kategória:Spanyol Formula–1-es versenyzők Kategória:Élő személyek Kategória:McLaren F1 Kategória:Williams F1 Kategória:Scuderia Ferrari Kategória:Toro Rosso Kategória:Renault F1