Ronald William Howard (Duncan, Oklahoma, 1954. március 1. –) kétszeres Oscar-, háromszoros Primetime Emmy-, valamint Golden Globe-díjas amerikai filmrendező, színész, forgatókönyvíró, producer.

Élete és pályafutása 1954. március 1-én született, Rance Howard és Jean Speegle Howard gyermekeként.

Első szerepét 1955-ben (18 hónaposan) kapta a Frontier Woman westernfilmben. 1958-ban, négyévesen Yul Brynner Az utazás filmjében tűnt fel. 1960-1968 között a The Andy Griffith Show epizódjaiban szerepelt. 1969-ben kezdett el filmeket készíteni. A középiskola után két évig filmes tanulmányokat folytatott a Dél-kaliforniai Egyetemen, amit félbehagyott.

1973-ban szerepelt George Lucas első nagy sikerében, az American Graffiti-ben. 1976-ban Golden Globe-díjra jelölték, mint a legjobb színészt A mesterlövész című filmben nyújtott alakításáért. Ugyanebben az évben játszott az Eat My Dust! (1976) című filmben. 1982-ben az Éjszakai műszak című filmvígjátékot rendezte meg, majd az 1984-es Csobbanás egy csapásra felhívta rá a figyelmet. Következő mozija, a Gung Ho (1986) Michael Keatonnal nem aratott sikert, ahogy a George Lucas produceri vezényletével készült Willow is vegyes kritikákat kapott. 1989-ben a Vásott szülők, Steve Martinnal a főszerepben nagy sikernek bizonyult. A Lánglovagok (1991) című filmmel viszont ismét kudarcot vallott.

Az 1990-es években ő lett a kasszasikerek és igényes filmek egyik első számú készítője. Túl az Óperencián című, 1992-ben készült filmje a Tom Cruise és Nicole Kidman által alakított szereplők párkapcsolatát mutatta be. Az Apolló 13 című filmje 1995-ben a legmagasabb csúcsokat ostromolta. Olyan színész játszottak benne mint, Bill Paxton, Tom Hanks, Kevin Bacon, Gary Sinise, Ed Harris és Kathleen Quinlan. Ez a filmje több Oscar-jelölést kapott, de díjat nem sikerült szereznie. 1996-ban a Rene Russo és Mel Gibson által játszott házaspár gyermekének elrablására a fél világ kíváncsi volt a Váltságdíj című filmben.

2000-ben A Grincs Jim Carreyvel a főszerepben szintén sikeres lett. Napjaink egyik legjelentősebb rendezővé vált, az Egy csodálatos elme (2001) című filmjét Oscar-díjjal jutalmazták, köztük a legjobb rendező díjával.

Magánélete 1975-ben vette feleségül Cheryl Alleyt, négy gyermekük született: a színész-rendező Bryce Dallas (1981. március 2.), Jocelyn Carlyle (1985), Paige Carlyle (1985) és Reed Cross Howard (1987).

Filmjei Rendezőként Vidéki ballada az amerikai álomról (2020) Solo: Egy Star Wars-történet (2018) A Da Vinci kód (2006) Egy csodálatos elme (2001) A Grincs (2000) Váltságdíj (1996) Apolló 13 (1995) Lapzárta (1994) Túl az Óperencián (1992) Lánglovagok (1991) Willow (1988) Selyemgubó (1985) Csobbanás (1984) Éjszakai műszak (1982)

Színészként Act of love (1980) American Graffiti 2. (1979) A mesterlövész (1976) Spikes bandája (1974) American Graffiti (1973) Eddie apja udvarol (1963) Andy Griffith Show (1960-1968) Az utazás (1959)

Producerként Elcserélt életek (2008) Bajkeverő majom (2006) Mély torok mélyén (2005) Alamo - A 13 napos ostrom (2004) Felicity (1998) Három a nagylány (1997)

Egyéb filmjei Inferno (2016) (rendező, producer) A tenger szívében (2015) (rendező, producer) Hajsza a győzelemért (2013) (rendező, producer) A dilemma (2011) (rendező, producer) Angyalok és démonok (2009) (rendező, producer) Frost/Nixon (2008) (rendező, producer) A Da Vinci-kód (2006) (rendező, producer) A remény bajnoka (2005) (rendező, producer) Az eltűntek (2003) (rendező, producer) Ozmózis Jones – A belügyi nyomozó (2001) (szinkronhang) Egy csodálatos elme (2001) (rendező, producer) A Grincs (2000) (rendező, producer) ED TV (1999) (rendező, producer) Túl az Óperencián (1992) (rendező, producer, forgatókönyvíró) Vásott szülők (1989) (rendező, forgatókönyvíró) Gung Ho (1986) (rendező, producer) A nagy autólopás (1977) (rendező, forgatókönyvíró)

Magyarul Akiva Goldsman: A Da Vinci-kód. Illusztrált forgatókönyv. A film kulisszatitkai; előszó Dan Brown, Ron Howard, Brian Grazer, utószó John Calley; Gabo–Broadway Books, Bp.–New York, 2006

Díjai

Oscar-díj (2002) Szaturnusz-díj (1986) Emmy-díj (1998, 2004, 2024) Golden Globe-díj (1978)

Jegyzetek

További információk

Kategória:1954-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai színészek Kategória:Amerikai filmrendezők Kategória:Amerikai televíziós rendezők Kategória:Amerikai filmproducerek Kategória:Oscar-díjasok Kategória:Emmy-díjasok Kategória:Golden Globe-díjasok Kategória:Grammy-díjas zenészek Kategória:Oklahomaiak