Nagy Anna (Budapest, 1940. június 6. –) Jászai Mari-díjas magyar színésznő, érdemes művész.
Élete Angyalföldön született. Már fiatalon vonzotta a színészet, gyakran járt a közeli moziba, édesanyjával pedig gyakorta megfordult a Budapesti Operettszínházban, és szívesen adott elő a gangos ház udvarán, ahol felnőtt. A Berzsenyi Dániel Gimnáziumban érettségizett. Nem vették fel elsőre a színművészetire, bár Gellért Endre utánaküldetett, hogy okvetlenül próbálkozzon még, hiszen a harmadik körből – amikor már csak 20-an voltak – esett ki, ráadásul 1958-ban 2500-an jelentkeztek. Ezután árukönyvelőnek jelentkezett az Óra és Ékszer Kereskedelmi Vállalatnál.
Főiskolai tanulmányait a Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1959–1963 között végezte. Osztályfőnöke Ádám Ottó volt, Vámos László, Várkonyi Zoltán, Fischer Sándor és Ungváry László tanították. Diplomavizsgáján Gorkij Kispolgárok című darabjában Tatjánát játszotta. A színművészeti főiskola befejezésekor Ádám Ottó a következő mondattal indította útjára: „Maga nagyon tehetséges, de nagyon nehéz pályája lesz”.
Rögtön a főiskola után Ranódy László filmrendező őt választotta címszereplőnek Kosztolányi Dezső Pacsirta című művének filmváltozatába, amelyben Páger Antal és Tolnay Klári mellett – csinos, fiatalként – egy csúnya, javában eladósorban lévő lányt alakított.Juhász Zsolt: Tél tündére Nagy Anna, Filmkultúra folyóirat – 2007. március 9. Ebben az évben, a forgatás előtt veszítette el szüleit.Varga Zsuzsa: A szárnyaló, örök Pacsirta , feol.hu – 2010. február 16. Nagy kihívást jelentett számára az is, hogy a megcsúnyítás végett csúnya fogsor viselése és kitömött arca új mimika megtanulását igényelte. Következő filmszerepe 1971-ben Huszárik Zoltán Szindbádjában a Téltündér, mely szerepében az előbbivel szemben a szépség és báj jelenik meg. Míg a Pacsirtában az arcjátékára helyeződött a hangsúly, ebben a mozgás és testbeszéd finom eszközeit volt módja megmutatni. A következő fontos filmszerepében, 1976-ban a szintén Ranódy által rendezett Árvácskában a címszereplő, Csöre nevelőanyjaként hangjának legsokoldalúbb megjelenése érhető tetten. Több mint 40 játékfilmben és számos tévéfilmekben is szerepelt. A Pacsirta kapcsán Cannes-ban is megfordult mint a női szereplők kategória jelöltje. Ennek ellenére mindig is a színház állt hozzá közelebb.
1963–1966 között a debreceni Csokonai Színházban játszott – többek között Ruszt József, Fényes Márta és az akkori főrendező, Lengyel György korai rendezéseiben.Folytatódnak a Csokonai-történetek Magda Gabi (Fortepan, 146666 – crop).jpg Nagy Anna és Huszárik Kata is vendég , szinhaz.hu – 2015. október 21. 1966–1994 között a Madách Színház tagja volt. Amikor odakerült Ádám Ottó volt az igazgató. 1975–1983 között nem szerepelt színpadon. 1994-ben nyugdíjba küldték, de ezután is játszott Székesfehérváron, Szegeden, Gyulán is. 2013 óta a Nemzeti Színházban vendégszerepel.A Nemzeti Színház új társulata , metropol – 2013. május 3. Játszott nagy drámákban és énekelt musicalekben is.
Lánya Huszárik Kata (1971). 2010 óta adják elő a Fény-játékok című, Lázár Ervin novelláiból közösen összeállított önálló estjüket.Szakács Zsuzsa: Fény-Játékok Lázár Ervinnel (24. oldal), Hírhozó, a XVII. kerület önkormányzatának lapja XX. évfolyam 7. szám - 2010. április 22. Gyermeke Huszárik Zoltántól született, egyedül nevelte. 2011-ben felhívást tettek közzé a „Huszárik Zoltán Alapítvány” létrehozására, születésének 80. és halálának 30. évfordulóján. Céljuk, hogy a filmrendező szülőházában, Domonyban, méltó helyre kerülnének a rajzai – kevesen tudják ugyanis, hogy nemcsak nagyszerű rendező, de kiváló grafikus is volt.A Huszárik Zoltán Alapítvány létrehozásáért, filmhu – 2011. október 14. Az alapítványt neves művészekkel és közéleti személyiségekkel hozták létre.A Huszárik Zoltán Alapítvány honlapja: Az Alapítvány tevékenysége – (hozzáférés: 2016. június 5.) Unokanővére: Petress Zsuzsa, unokabátyja Petress István.ArTea - művészeti portrémagazin 13. rész, vendég: Nagy Anna, D1 TV – 2009. április 5. (tv.animare.hu )
Színházi szerepei A Színházi adattárban 2014. november 24-i lekérdezéskor regisztrált bemutatóinak száma: 72.Színházi Adattár: Előadások adatbázisa Anfissza (Csehov: Három nővér) Anna (Gorkij: Éjjeli menedékhely) Anya (Keyes–Korognai: Virágot Algernonnak) Bodice (Bond: Lear) Dajka (Euripidész: Andromakhé) Egérke (Örkény István: Macskajáték) Elisa (Lerner–Loewe: My Fair Lady) Gianetta (Heltai Jenő: A néma levente) Gruse (Bertolt Brecht: Kaukázusi krétakör) Heléna (Shakespeare: Szentivánéji álom) Kanizsai Dorottya (Háy Gyula: Mohács) Mama (Molnár Ferenc: A testőr) Mária (Sütő András: Egy lócsiszár virágvasárnapja) Néma Kata (Brecht: Kurázsi mama) Nyina (Csehov: Sirály) Öregasszony (Euripidész: Helené) Páris apródja (Shakespeare: Rómeó és Júlia)A Színházi Adattárban rögzített első bemutatója. Ódry Színpad Magda Gabi (Fortepan, 146666 – crop).jpg 1962. február 2. Rebecca Nurse (Arthur Miller: A salemi boszorkányok) Regina (Tamási Áron: Énekes madár) Sári (Tamási Áron: Vitéz lélek) Sin asszony (Brecht: A szecsuáni jólélek) Tamara (Vologyin: Öt este) Tatjána (Gorkij: Kispolgárok) Titkárnő (George Bernard Shaw: Candida) Tótné (Örkény: Tóték)
Filmjei Játékfilmek
Tévéfilmek
Május (1963) Családi tűzhely (1968) Halász doktor (1968) Mindannyiotok lelkiismerete megnyugodhat… (1970) Megtörtént bűnügyek sorozat Gyilkosság Budán című része (1974) Bezzeg a Töhötöm! (1977) Hungária Kávéház sorozat A lecke című része (1977) Zokogó majom 1–5. (1978) Székács a köbön (1978) A világ közepe (1979) Használt koporsó (1979) Az ezernevű lány (1979) Névnap (1980) Pityke (1981-rajzfilmsorozat) – Csusza hangja Petőfi 1–6. (1981) Családi kör (1981–1990) Hínár (1981)
A 78-as körzet (1982) Szellemidézés (1984) II. József (1985) Elveszett paradicsom (1986) Hajnali párbeszéd (1986) A komáromi fiú (1987) Az ördög talizmánja (1987) Barbárok (1989) Oktogon (1989) Hölgyek és urak (1991) Tiszazug (1991) Családi album (2000–2001) Valaki kopog (2000) Családi tűzhely – Janika „ezt mind neked adom…” (2006) Pillangó (2012) – Maróti mamaPillangó, Magyar Média Mecenatúra 2012 (hozzáférés: 2015. június 10.)
Hangjáték, hangoskönyv Darvas József: Harangos kút (1967) Hárs László: Buci királyfi, az üveggolyó (1973) René de Obaldia: A vak könnyei (1974) Victor Hugo: 1793 (1974) Móricz Zsigmond, Csajági János: Légy jó mindhalálig - Iluska (hangoskönyv, Magyar Rádió, 1980)Various – Légy Jó Mindhalálig, discogs.com (hozzáférés: 2016. június 5.) Füst Milán, Tóbiás Áron: Pegazus istállója - Szavakból épített katedrálisok (hangjáték, 1980)Pegazus istállója , Bartók Rádió, nava.hu - 2007. március 9. Henrik Ibsen: A vadkacsa (1982) Anton Pavlovics Csehov: Egy öregember feljegyzései (1983) Kós Károly: Varjú nemzetség (1983) Mándy Iván: Lebontott világ (1984) Csurka István: Őszi délelőtt a tanyán (1985) Tar Sándor: Hétköznapi történet (1986) Alekszej Arbuzov: Találkozás (1987) Nagy Ignác: A vendégszerep (1994) Balázs József: Isten küldöttei (1996) Jókai Mór: A tengerszemű hölgy (2000) Tandori Dezső: Franz Kafka három novellája HangJátékTér (hangjáték, 1983-2000)HangJátékTér Franz Kafka három novellája Bartók Rádió, nava.hu - 2010. április 11. Tordon Ákos: Esti mese - Egy öreg mozdony karácsonya (hangjáték, 1994)Esti mese - Egy öreg mozdony karácsonya, Kossuth Rádió, nava.hu - 2015. december 29. Rudyard Kipling: A fehér fóka (1995) Balogh Róbert: Schvab evangiliom (2002)
Díjai, elismerései Jászai Mari-díj (1987) Életműdíj – 41. Magyar Filmszemle (2010) Zugló díszpolgára (2012)Díszpolgárok, zuglo.hu – 2015. március 12. Érdemes művész (2013)Emberi Erőforrások Minisztériuma, Kormány.hu, MTI: Átadták a művészeti díjakat magyarteatrum.hu – 2013. március 22. Tolnay Klári-díj (2019) MMA Színházművészeti Tagozatának díja (2023)https://kultura.hu/tizennyolc-alkotot-tuntetett-ki-iden-a-magyar-muveszeti-akademia/
Megjegyzések
Jegyzetek
Források Hermann Péter: Ki kicsoda 2002 CD-ROM, Biográf Kiadó
Sulyok Máté: Gyalogember – Beszélgetés Nagy Anna színésznővel, a 41. filmszemle életműdíjasával, filmkultura.hu - 2010. január 15. Riersch Tamás: „Örülök, hogy Zuglónak eszébe jutottam”, Zuglói lapok XXII. évfolyam 22. szám - 2012. december 13. Hogy volt?!, Nagy Annát köszöntjük, mediaklikk.hu - 2015. június 8. Orbán Erika: Fény-játékok , Alkotónők magazin - 2016. március 18.
További információk
Nagy Anna a magyar.film.hu-n MTI: A Pacsirta sikere Cannes; Békés Megyei Népújság, 19. évfolyam, 102. szám (library.hungaricana.hu) – 1964. május 4. Prokopp Dóra: Aranykor: Nagy Anna – magyar interjúsorozat (2006, I. évad 62. rész - 30') (online: Krisztián Budai YouTube-csatornáján - 2013. júl. 21.) Schäffer Erzsébet: "Anyával nagyon összenőttünk" - Címlapinterjú Huszárik Katával és Nagy Annával, noklapja.nlcafe.hu – 2016. február 24. Család-barát: Anyák napi virágcsodák a Család-barátban Kurucz Éva társ-műsorvezetői: Nagy Anna Jászai Mari-díjas, Érdemes művész és lánya, Huszárik Kata színművész, mediaklikk.hu – 2016. április 28.
Kategória:1940-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar színésznők Kategória:Zuglóiak Kategória:Jászai Mari-díjasok Kategória:Magyarország Érdemes Művésze díjasok Kategória:Magyar szinkronszínészek Kategória:Tolnay Klári-díjasok Kategória:Budapesten született személyek