Horváth Sándor (Pered, Csehszlovákia, 1932. február 16. – Budapest, Magyarország, 2012. december 17.) Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes és kiváló művész.

Életpályája Horváth Sándor és Barczi Erzsébet gyermekeként született a ma Szlovákiához tartozó Pereden. Főiskolai tanulmányait a Színház- és Filmművészeti Főiskolán végezte 1952–1956 között. 1956–57-ben az egri Gárdonyi Géza Színház tagja volt. 1957–1959 között a kaposvári Csiky Gergely Színház színésze volt. 1959–1962 között a Miskolci Nemzeti Színház, 1962–63-ban pedig a Pécsi Nemzeti Színház volt a munkahelye. 1963–1967 között a szolnoki Szigligeti Színházban játszott. 1967–1970 között a Veszprémi Petőfi Színház tagja volt, majd a József Attila Színházé. 15 évig a Színész Szakszervezet elnöke volt. 1990-ben az MDF országgyűlési képviselő-jelöltje, illetve a II. kerület önkormányzati képviselője volt (MDNP).

Magánélete 1957-ben feleségül vette Szekeres Ilonát. Két gyermekük született: Ilona (1962) és Máté (1972).

Színházi szerepei A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 126; ugyanitt kilencven színházi felvételen is látható.2012. december 18-i, pontosított lekérdezés Hlesztakov (Gogol: A revizor) Malvolio (William Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok) Lopahin (Csehov: Cseresznyéskert) Zselényi Dezső (Kertész Ákos: Makra) Id. Hábetler János (Fejes Endre: Rozsdatemető) Eddie Carboe (Arthur Miller: Pillantás a hídról) Phil Hogan (Eugene O’Neill: Boldogtalan hold) Víg Guszti (Kertész: Névnap) Pasztráner (Szomaházy–Békeffi–Lajtai: Mesék az írógépről) Palivec (Horváth–Béres–Selmeczi: Svejk vagyok) Tiri Dorót (Tamási Áron: Hegyi patak) Berci bácsi (Móricz Zsigmond: Rokonok) Agamemnon Dandanache (Ion Luca Caragiale: Az elveszett levél) Napó (Göncz Árpád: Pesszimista komédia) Dr. Szekeres (Márai Sándor: Kaland) Dyles (Márai: Kassai polgárok) Tyúkszem (Pablo Picasso: A telibe viszonzott vágyakozás) Lala (Szép Ernő: Vőlegény) Kétszázezer és egy (Szolnok, 1967)

Filmjei Játékfilmjei

Kilenc perc… (1960) Áprilisi riadó (1962) Legenda a vonaton (1962) Mindennap élünk (1963) Déltől hajnalig (1964) Fügefalevél (1966) …hogy szaladnak a fák! (1967) A völgy (1968) Sikátor (1968) Pokolrév (1969) Próféta voltál szívem (1969) Ítélet (1970) Szindbád (1971) A magyar ugaron (1972) Felhőfejes (1972) Kísérleti dramaturgia (1972) Álljon meg a menet! (1973) Ártatlan gyilkosok (1973) A dunai hajós (1974) Bekötött szemmel (1974) Jelbeszéd (1974) Makra (1974) Pókháló (1974) 141 perc a befejezetlen mondatból (1975) Az idők kezdetén (1975) Ballagó idő (1975) Kenyér és cigaretta (1975) Árvácska (1976) Az ötödik pecsét (1976) Labirintus (1976) A közös bűn (1977) Az utolsó pákász (1977) A ménesgazda (1978) Hanyatt-homlok (1983) A rejtőzködő (1985) Redl ezredes 1-2. (1985) Sose halunk meg (1992) Simon mágus (1999)

Tévéfilmek

Bors 1-15. (1968) 7 kérdés a szerelemről (és 3 alkérdés) (1969) Tizennégy vértanú (1970) Széchenyi meggyilkoltatása (1971) Villa a Lidón (1971) Bibó Lajos: Két novella (1972) Különös vadászat (1972) A farkasok (1973) A labda (1973) És mégis mozog a föld 1-3. (1973) Hannibál utolsó útja (1973) Irgalom (1973) Vivát, Benyovszky! 1-13. (1973) A gyilkosok (1974) Áruló (1974) Zöld dió (1974) Kisember születik (1975) Micsoda idők voltak (1975) Tornyot választok (1975) Utánam, srácok! 1-4. (1975) Karancsfalvi szökevények (1976) Kántor 1-5. (1976) Napforduló (1977)A tévéfilm 1977-ben készült, de csak két évvel később, 1979-ben adták le a televízióban. Nyúlkenyér (1977) Party (1977) Ebéd (1978) Mednyánszky (1978) Úszó jégtáblák (1978) Idegenek (1979) Tévedések vígjátéka (1979) Kaptam-csaptam (1980) Rettegés és ínség a Harmadik Birodalomban (1980) Ússzatok, halacskák (1980) Századunk (1981) Tündér Lala (1981) Atomzsarolás (1982) Holtak hallgatása – Requiem egy hadseregért (1982) Liszt Ferenc 1-16. (1982) Klapka légió (1983) Mint oldott kéve 1-7. (1983) Tizenhat város tizenhat leánya (1983) Az eltüsszentett birodalom (1985) Egy lócsiszár virágvasárnapja (1985) Holt lelkek (1985) Lakótelepi mítoszok (1985) Elveszett paradicsom (1986) A komáromi fiú (1987) Dada (1987) Nyolc évszak 1-8. (1987) Az angol királynő (1988) Malom a Séden (1988) Miniszter (1988) Szomszédok (1988–1993) Freytág testvérek 1-5. (1989) Julianus barát 1-3. (1991) Kutyakomédiák 1-3. (1992) Öregberény 1-22. (1993–1995) Ábel Amerikában (1997) A múzsa csókja (1998) Családi kör (2000) Családi album (2001) A titkos háború (2002) Mátyás, a sosem volt királyfi (2006) Szuromberek királyfi (2007)

Hangjáték, rádió

Csokonai Vitéz Mihály: Dorottya (1972) Gencso Sztoev: Az arany ára (1972) Karinthy Ferenc: Ezer év (1973) Madách Imre: Az ember tragédiája (1973) Bez, Helmut: Visszaút (1974) Kolin Péter : A vaslovag (1974) Berza László: Magyar László a fekete kontinensen (1975) James Saunders: Távozáskor kéretik fizetni! (1976) Jan Vdovják: Gin tonikkal (1976) Szophoklész: Antigoné (1976) Bill Naughton: Késő éjjel a Watling Streeten (1977) Borisz Polejov: Anyuta (1977) James Fenimore Cooper: Nyomkereső (1977) James Fenimore Cooper: Az utolsó mohikán (1977) James Fenimore Cooper: Vadölő (1977) Kurt Tucholsky: Helyek a Paradicsomban (1977) Papp Éva: Távoli északon (1977) Pedro Calderon de la Barca: Úrnő és komorna (1977) Bözödi György: Nyugtalan pásztorok (1978) James Fenimore Cooper: Bőrharisnya (1978) Gárdonyi Géza: Egri csillagok (1979) Szabó Magda: Sziget-kék (1979) Jerzy Janicki: Halálos ítélet (1981) MAGYAR MÚZSA - "Mint égő lelkiismeret..." (1981) Telepinus - Hettita hitrege (1981) ÍRÓVÁ AVATNAK - Gelléri Andor Endre indulása (1982) ÍRÓVÁ AVATNAK - Németh László indulása (1982) ÍRÓVÁ AVATNAK - Sütő András indulása (1982) Kós Károly: Varjú nemzetség (1983) Lázár Ervin: Lenn a kútban (1983) Ördögh Szilveszter: Jövőnk árnya (1984) Radicskov, Jordan: Kosarak (1984) Tar Sándor: Fehér habok (1984) Zoltán Péter: Liszt Ferenc Szekszárdon (1984) Gozsdu Elek: A félisten (1985) Tarbay Ede: Ketten kézenfogva (1985) Albert Zsuzsa: "S kinyíltak mind a fák" (1989) Kisfaludy Károly: A hűség próbája (1989) Somlyó György: Cantata Tremenda (1990) Fehér Klára: Mikor apám elment a háborúba (1993) Gion Nándor: Mint a felszabadítók (1996) Szakonyi Károly: A normann vér (1997) Gion Nándor: Ez a nap a miénk (2000) Fehér Béla: Fültől fülig (2006)

Díjai Jászai Mari-díj (1967) Kazinczy-díj (1971) SZOT-díj (1974) Érdemes művész (1975) Kiváló művész (1980) Budapest II. kerület díszpolgára (2013) – posztumusz

Jegyzetek

Források Hermann Péter: Ki kicsoda 2002 CD-ROM, Biográf Kiadó

Kategória:Magyar színészek Kategória:Jászai Mari-díjasok Kategória:Kazinczy-díjasok Kategória:Perediek Kategória:1932-ben született személyek Kategória:2012-ben elhunyt személyek Kategória:SZOT-díjasok Kategória:A Magyar Népköztársaság Kiváló Művésze díjasok Kategória:A Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze díjasok