Szombathelyi Blanka (Nagyvárad, 1918. június 21. – Los Angeles, 1999. május 22.) színésznő.
Élete, pályafutása Nagyváradon született, édesapja az ottani Állami Kórház és Gyermekmenhely gazdasági igazgatója volt. Szombathelyi Blanka világra jötte után nem sokkal bekövetkezett a román megszállás, szülei Budapestre menekültek vele. Apja jó állást talált magának a fővárosban, így a családnak nem voltak megélhetési gondjai.
Blanka már kislányként is színésznő szeretett volna lenni. Lakner Artúr Gyermekszínházában kezdte színészi pályafutását, és tízéves koráig működött ott. A Lakner-tanítványok közül ő tudott a legszebben szavalni. Korengedménnyel vették fel a Színiakadémiára. 1933-tól 1938-ig a Vígszínház, majd 1940 és 1942 között a Kamara Varieté tagja volt. Vendégként fellépett például az Andrássy úti Színházban, a Dunaparti és a Terézkörúti Színpadon. Főleg társalgási darabokban játszott. Színpadon és filmen is rendszerint bájos bakfislányokat alakított, e skatulyából már nem volt alkalma kitörni.
1945-ben férjével, Orbán Ferenc sportolóval, újságíróval együtt elhagyta Magyarországot. Svájcban telepedtek le. 1951-től Los Angelesben éltek, itt 1972 szeptemberében megalapították az Új Világ című lapot, amelyet 1988-as visszavonulásukig együtt szerkesztettek.
Szombathelyi Blanka a rendszerváltás után hazalátogatott Magyarországra, Budapestre.
Főbb színházi szerepei Helene (Deval: Továris) Mildred (O’Neill: Ifjúság) Ida (Harsányi Zsolt: A három sárkány) Rézi (Szomory Dezső: Bodnár Lujza) Katica (Hunyady Sándor: Bors István) Philis (Deval: Francia szobalány)
Filmjei, filmszerepei Az orvos titka (1930) Ida regénye (1934; szerepe: Timár) Emmy (1934; szerepe: Böske) Szenzáció! – Emlékül Katicának (1936) Titokzatos idegen (1936; szerepe: Annus, a pedellus lánya) A szív szava / Életünket és vérünket! (1937) Tokaji rapszódia (1937; szerepe: Rétfalvy Olga) Döntő pillanat (1938; szerepe: Cilike, a kocsmáros lánya) Tizenhárom kislány mosolyog az égre (1938; szerepe: Lili) A leányvári boszorkány (1938; szerepe: Málika) Nincsenek véletlenek (1938; szerepe: Füredi Nagy Zita)
Források
Nyugati magyar irodalmi lexikon
Kategória:1918-ban született személyek Kategória:1999-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar színésznők Kategória:Magyar újságírók Kategória:Nagyváradiak Kategória:Magyar emigránsok Svájcban Kategória:Magyar emigránsok az Amerikai Egyesült Államokban