Az 1998-as labdarúgó-világbajnokság selejtezőjének UEFA-zónájában összesen 50 nemzet versenyzett a 15 helyért. Franciaország a világbajnokság rendezőjeként, automatikusan kvalifikálta magát a tornára, így a maradék 14 helyért, 49 csapat játszott.
A 49 indulót négy hatcsapatos és öt ötcsapatos, összesen kilenc csoportba sorsolták. Minden csapat minden csoportellenfelével két mérkőzést játszott (egyet hazai pályán és egyet az ellenfél vendégeként). A legtöbb pontot szerző csapat végzett a csoport élén. A csoportok győztesei kvalifikálták magukat a világbajnokságra. A második helyezettek sorsolás alapján pótselejtezőn játszottak, oda-visszavágós rendszerben. A párosítás győztese jutott ki a világbajnokságra. A legjobb csoportmásodik (Skócia), is kijutott a tornára.
A magyar labdarúgó-válogatott a 3. csoportba került. A nyolc mérkőzésen három győzelemmel, három döntetlennel és kettő vereséggel, tíz rúgott- és nyolc kapott góllal, Norvégia mögött, valamint Finnország, Svájc és Azerbajdzsán előtt, tizenkettő ponttal végül a második, egyben pótselejtezőt érő helyen végzett. A pótselejtezőben Jugoszlávia 12–1-es összesítéssel ejtette ki a magyar válogatottat.
Sorsolás A negyvenkilenc válogatottat hat kalapba sorsolták. Öt kalapban kilenc, egy kalapban pedig hét válogatott kapott helyet. Magyarország a D kalapba került.
Kiemelés A – kalapB – kalapC – kalapD – kalapE – kalapF – kalap Jugoszlávia22px Grúzia24px Bosznia-Hercegovina
Csoportok 1. csoport
2. csoport
3. csoport
4. csoport
5. csoport
6. csoport
7. csoport
8. csoport
9. csoport
Pótselejtezők Csoportmásodikok sorrendjének meghatározása A legjobb csoportmásodik automatikus résztvevője lett a világbajnokságnak. A további nyolc második helyezett pótselejtezőt játszott.
CsoportCsapat4.2.7.5.1.6.8.9.3.
Mérkőzések Az odavágókat 1997. október 29-én játszották, míg a visszavágókat november 15-én rendezték. A párosítások győztesei jutottak ki az 1998-as labdarúgó-világbajnokságra: , , és Jugoszlávia.
Jegyzetek
Források
UEFA Kategória:UEFA