Martin Fourcade (Perpignan, 1988. szeptember 14. –) egykori francia biatlonos, aki karrierje során hatszoros olimpiai bajnok lett, és az egyik legsikeresebb francia téli olimpikonként tartják számon. 2020 márciusában bejelentette visszavonulását a versenysporttól.
Sportpályafutása 2002-től foglalkozott a sílövészettel.
2008-ig főleg az Európa-kupában és a Junior világbajnokságon indult. Utóbbiban egy érmet is nyert, 2007-ben a francia váltóval a harmadik helyen végzett.
A felnőttek mezőnyében, a világkupában 2008-ban mutatkozott be. Első szezonjában, a 2008/2009-esben, összetettben a huszonnegyedik lett.
Világbajnokságon 2009-ben indult először, ahol a legjobb eredménye egy negyedik hely volt, a váltóval.
2020 márciusában a világkupaszezon végén visszavonult a versenysporttól.
A 2010-es tömegrajtos olimpiai aranyérmétől 2025-ben megfosztották az orosz Usztyugovot. Így Forcade lett a verseny győztese
Eredményei
Olimpia
Az illető versenyszám nem került be a versenyprogramba Nem neveztékDNS Nem állt rajthozDNF Nem ért célbaDSQ Diszkvalifikálták
ÉvOlimpiaVersenyszámEgyéniSprintÜldözőversenyTömegrajtosVáltó2010 Vancouver 14 35 34 1 6
Világbajnokság
ÉvVilágbajnokságVersenyszámEgyéniSprintÜldözőversenyTömegrajtosVáltóVegyes váltó2009 Phjongcshang 13 18 8 15 42010 Hanti-Manszijszk 52011 Hanti-Manszijszk102110123
Világkupa
IdényÖsszesített eredményHelyezés (Pontszám)ÖsszetettEgyéniSprintÜldözőversenyTömegrajtos2008/0924 (345)41 (33)31 (121)19 (118)25 (73)2009/105 (719)8 (97)8 (253)1 (197)8 (152)2010/113 (990)3 (133)4 (307)2 (320)2 (230)
A világkupa fordulóin elért dobogós helyezésekVilágkupa szezonAranyéremEzüstéremBronzérem 2008/09 Vancouver Váltó Hochfilzen Váltó 2009/10 Östersund Váltó Kontiolahti Üldözőverseny Oslo Holmenkollen Sprint Oslo Holmenkollen Üldözőverseny Oberhof Váltó Vancouver Tömegrajtos (O) Kontiolahti Sprint 2010/11 Antholz-Anterselva Tömegrajtos Fort Kent Tömegrajtos Hanti-Manszijszk Üldözőverseny (VB) Ruhpolding Egyéni Ruhpolding Sprint Ruhpolding Üldözőverseny Presque Isle Sprint Fort Kent Üldözőverseny Hanti-Manszijszk Sprint (VB) Östersund Egyéni Östersund Sprint Hochfilzen Váltó Hanti-Manszijszk Vegyes váltó (VB) Oslo Holmenkollen Üldözőverseny 2011/12 Östersund Egyéni Östersund Üldözőverseny Antholz-Anterselva Váltó Kontiolahti Sprint Ruhpolding Sprint (VB) Ruhpolding Üldözőverseny (VB) Ruhpolding Tömegrajtos (VB) Hanti-Manszijszk Sprint Hanti-Manszijszk Üldözőverseny Hochfilzen Sprint Nové Město na Moravě Üldözőverseny Kontiolahti Üldözőverseny Ruhpolding Váltó (VB) Hochfilzen Váltó Nové Město na Moravě Sprint Antholz-Anterselva Sprint Antholz-Anterselva Tömegrajtos Összesítés Egyéni: 1 Sprint: 4 Üldözőverseny: 6 Tömegrajtos: 3 Váltó: 2 Vegyes váltó: 0 ------------ Összesen: 16 Egyéni: 1 Sprint: 4 Üldözőverseny: 4 Tömegrajtos: 1 Váltó: 3 Vegyes váltó: 0 ------------ Összesen: 13 Egyéni: 1 Sprint: 4 Üldözőverseny: 1 Tömegrajtos: 1 Váltó: 3 Vegyes váltó: 1 ------------ Összesen: 11 <div id="O">O - Olimpia és egyben világkupa forduló is. <div id="VB">VB - Világbajnokság és egyben világkupa forduló is.
További információk biathlonresults.com biathlonworld.com
Jegyzetek
Kategória:Francia sílövők Kategória:Francia olimpiai ezüstérmesek Kategória:1988-ban született személyek Kategória:Francia olimpiai bajnokok Kategória:Olimpiai bajnokok (biatlon) Kategória:Olimpiai bajnokok (2014) Kategória:Olimpiai bajnokok (2018) Kategória:Élő személyek Kategória:Olimpiai bajnokok (2010) Kategória:A Becsületrend lovagjai