A For Unlawful Carnal Knowledge az amerikai Van Halen együttes 1991-es kilencedik stúdióalbuma a Billboard listáján az első helyen debütált, és három hétig tartotta a pozícióját.
Az album már a címével is nagy feltűnést keltett, ugyanis a szavak kezdőbetűiből a FUCK szó formálódik ki. Az albumot megjelenésekor úgy reklámozták, hogy a zenekar visszatért hard rock gyökereihez, noha a gitárok szerepe mellett, domináns helyet kaptak a billentyűs hangszerek is. Ezt példázza a lemez legsikeresebb szerzeménye is, a Right Now.
A producer Ted Templeman volt, akivel korábban már több lemezt is készített a zenekar. Ez volt az első olyan Van Halen album, amelyen Eddie Van Halen gitáros, nem Marshall hangfalakat használt (Marshall Super Lead-et használt korábban), hanem áttért a Peavey típusokra.
A Poundcake elején egy akkumulátorról működtetett fúrógépet használ Eddie. Ezzel a gitárjának a pickup-jait fúrta meg, és ez szolgált introként. A lemez egyik nagy sikerének a Top of the World-nek a riffje már 1984-ben hallható volt, a Jump korszak idején. Ebből az okból a dalt gyakran játszották, közvetlenül a Jump után. Az instrumentális 316 címe onnan jött, hogy Eddie fiának Wolfgang Van Halen március 16-án van a születésnapja.
A Top of the World-ben hallhatjuk Steve Lukathert háttérvokálozni. A Right Now című dalt a Pepsi használta fel Tv reklámok céljából. A Pleasure Dome nyitóriffje, nagyon hasonlít a Rush Xanadu című dalára, mely valószínűleg tisztelgés a kanadai trió előtt. A Poundcake elején – mielőtt el kezdődne a szám – hallani lehet beszélni a zenekar tagjait, valamint azt is, ahogy Eddie Van Halen erősítői "bemelegednek" a háttérben. 10 másodperc után kezdődik el "rendesen" a dal. A lemez 1991-ben díjat nyert a Legjobb Hard Rock Album kategóriában.
Számlista Minden dalt Michael Anthony, Sammy Hagar, Eddie Van Halen és Alex Van Halen írt. "Poundcake" – 5:22 "Judgement Day" – 4:41 "Spanked" – 4:53 "Runaround" – 4:21 "Pleasure Dome" – 6:57 "In 'n' Out" – 6:05 "Man On A Mission– 5:04 "The Dream Is Over" – 4:00 "Right Now" – 5:21 "316" – 1:29 "Top of the World" – 3:55
Közreműködők Sammy Hagar – ének, ritmusgitár Eddie Van Halen – szólógitár, billentyűs hangszerek, fúró ("Poundcake"-ben), háttérének Michael Anthony – basszusgitár, háttérének Alex Van Halen – dob, ütős hangszerek Vendégzenész Steve Lukather – háttérének a "Top of the World"-ben.
Produkció Producer: Andy Johns, Ted Templeman, Van Halen Segítők: Lee Herschberg, Andy Johns, Michael Scott, Mike Scott Mixer: Andy Johns, Michael Scott, Ted Templeman Rendező: Jeri Heiden Fotók: David Seltzer, Glen Wexler
Helyezések Album Billboard magazin (Észak Amerika) ÉvListaHelyezés1991The Billboard 2001
Kislemezek Billboard (Észak Amerika) ÉvDalListaHelyezés1991"Poundcake"Hot Mainstream Rock Tracks1"Right Now"Album Rock Tracks2"Runaround"Album Rock Tracks1"Top of the World"Album Rock Tracks1The Billboard Hot 100271992"Man on a Mission"Album Rock Tracks21"Right Now"The Billboard Hot 10055"The Dream Is Over"Album Rock Tracks7
Források
Kategória:Van Halen-albumok Kategória:1991 nagylemezei Kategória:A Billboard 200 lista első helyezettjei Kategória:American Music Awards-győztes albumok