Bíró Szabolcs (Dunaszerdahely, 1988. július 29. –) szlovákiai magyar író és amatőr énekes. A székirodalom fogalmának megalkotója, a Szent György Lovagrend tagja, Eger Kulturális Nagykövete. Első néhány könyvét Francis W. Scott álnéven írta, emellett újságíróként, könyvkiadóként, antikváriusként, rendezvényszervezőként, középkori hagyományőrzőként és a szlovákiai magyar Pátria Rádió munkatársaként is tevékenykedett.
Életrajza Bíró Szabolcs 1988. július 29-én született a felvidéki Dunaszerdahelyen. Az írói vénát saját bevallása szerint édesapjától örökölte, és már kisgyermekként versikéket, rövid történeteket fabrikált. A versírással később felhagyott, a próza szerelmese lett. Tizenöt évesen kóstolt bele először a novellaírásba, eleinte főleg a fantasy műfajához és a kalóztörténetekhez vonzódott. Tizenhat évesen, gimnazistaként kezdett aktív kulturális tevékenységbe: íróként, újságíróként, az iskolaújság főszerkesztőjeként és énekesként is bontogatta szárnyait. Prózai művei mellett 2006-tól több száz cikke jelent meg különböző újságok és magazinok hasábjain. 2010 októberétől 2012 januárjáig könyv- és filmkritikusként dolgozott a szlovákiai magyar Pátria Rádiónál. 2013-ban Vissza a középkorba! címmel önálló rovatot jegyzett a Csallóköz c. regionális hetilapban, melybe később könyvajánlókat, recenziókat írt. Számos elfoglaltsága mellett elsősorban regényírónak tartja magát. 2011 óta minden erejével tudatosan a magyar kultúra és történelem gondozásán dolgozik. 2012-ben vette feleségül múzsáját, Bíró Huszár Ágnest, akitől 2013-ban született Bence, 2020-ban pedig Dániel nevű fia. 2016-ban Visegrádon a Szent György Lovagrend tagjává avatták, 2017-ben pedig a város vezetésétől megkapta az Eger Kulturális Nagykövete címet.
Írói pályája Regényíróként 2007-ben debütált, Francis W. Scott néven, mely álnév alatt összesen hat könyve jelent meg. 2010 első napjától kezdve kizárólag polgári nevén publikál, saját bevallása szerint székirodalmat ír, és leginkább középkori témájú történelmi regényeken dolgozik, habár időnként egyéb műfajokban is kipróbálja magát. Első komolyabb sikerét Sub Rosa című regényének köszönheti, a szakmai hírnevet azonban a többféle kiadásban is piacra bocsátott Non nobis Domine című történelmi regénye hozta meg számára. 2014-ben megjelent Ragnarök című regényével rövid kitérőt tett a vikingek és az óskandináv mitológia világába, ám azután ismét visszatért a magyar középkorhoz: tizenöt részesre tervezett, Anjouk című történelmi regénysorozatának első részével, a Liliom és vérrel kezdte meg közös munkáját az Athenaeum Kiadóval. 2017-ben jelent meg első ifjúsági kalandregénye, az Elveszett csillagok a Főnix Könyvműhelynél, valamint első mesekönyve, A sárkány, aki nem akart aludni a Manó Könyvek gondozásában, Korsós Szabina illusztrációival. Az Elveszett csillagok azóta több kiadást is megélt, és számos általános iskolában kötelező vagy ajánlott olvasmány. 2020-ban jelent meg a Lázár evangéliuma, egy merész kísérlet a történelmi regény és a horror fúziójával. 2025-ig bezárólag (a Ragnarök, az Elveszett csillagok, Az ötödik parancsolat és a Sub Rosa felfrissített újrakiadása révén) Bíró Szabolcs minden saját néven írt könyve az Athenaeum Kiadó gondozásába került.
A rockénekes Bíró Szabolcs az írás mellett amatőr énekesként is ismert. 2004 óta volt tagja a Csak Van zenekarnak, mellyel hét aktív év alatt kétszáznál is több koncertet adtak, két rockzenei tehetségkutatón is taroltak, megjárták a Megasztár ötödik szériáját (ahonnan végül inkább önként haza is jöttek), 2007-ben felvették 1 című kislemezüket, 2011-ben pedig kiadták első és egyetlen nagylemezüket, a Mindennek a teteje című albumot.
Bíró Szabolcs rövid ideig, 2011-2012 között a Mojo Risin' zenekar énekese is volt. 2013 végén lezárta aktív zenei pályáját, habár különböző kisebb produkciók énekeseként ezután is fel-feltűnt: hol az írókból-költőkből álló OlvÉjsz Band, hol a Gálffy József gitárossal közös Jam It All alkalmi formáció frontembereként. 2017-ben került fel a YouTube-ra a Bogyóbatman című gyerekdala, 2018-ban pedig a húszéves Expired Passport születésnapi nagykoncertjén énekelt.
2019-ben elvállalta a klasszikus hard rockot játszó HaddelHadd együttes énekesi posztjának betöltését, ezzel ismét visszatérve az aktív zenéléshez. A HaddelHadd 2022-ben adta ki második – az új zenekari felállással első –, Hősök vagyunk című albumát (mely CD, vinyl, sőt magnókazetta formájában is megjelent), és 2027-re, az együttes 25. születésnapjára várható A szabadság börtöne című nagylemez megjelenése.
Bíró Szabolcs 2023 óta évente készít énekfeldolgozásokat, ezekből állt össze első szólólemeze anyaga: a Négykerekű rocktorok 2026 szeptemberében jelent meg.
Székirodalom Bíró Szabolcs kerekesszékben él, ezt a helyzetet pedig humorosan, ironikusan fogja fel. Innen ered a székirodalom kifejezés, melyet Szabó Lászlóval, a Csak Van zenekar basszusgitárosával találtak ki, 2008 decemberében. Ez a kategória egyben azt is sejteti, hogy az író nem kíván egyetlen műfaj mellett lecövekelni: a székirodalomba bármilyen irodalmi kategória belefér. Emellett a "székirodalom" kifejezés az évek során egyfajta branddé erősödött: az író minden évben ún. székirodalmi könyvturné keretein belül indul előadó- és dedikálókörútra, 2015-től pedig rendszertelen időközönként (főleg a könyvturnék egy-egy állomása után) jelentkezik a Székirodalom vlog címen futó videónaplója egyes epizódjaival. A Székirodalom vlog lejátszási listája a YouTube-on
Historium – minőségi történelem 2011 májusában jött létre a Historium Kiadó, az író egyéni vállalkozása, melynek célja a magyar történelem minőségi felelevenítése volt mind könyvkiadás, mind rendezvényszervezés, mind közösségépítés által. A rövid életű kiadó égisze alatt 2011 őszétől 2016 végéig összesen kilenc regény, egy ún. zsebregény, hét novelláskötet és négy helytörténeti témájú kiadvány jelent meg. A kiadó feloszlása után megalakult a Historium Polgári Társulás, mely elődje szellemiségében működött tovább, ám már csak a rendezvényszervezést vitte tovább, majd rövid idő alatt ez a társulás is feloszlott. A Historium jelenleg Bíró Szabolcs egyéni vállalkozásaként működik, mely írói működéséhez biztosítja a szükséges hátteret. Művei +Francis W. Scott néven, szárnypróbálgatások amatőr pályakezdőkéntCímMűfajKiadóMegjelenés éveNaplementekrimi / kisregényszerzői magánkiadás2007A Sivatag Szemekrimi / regényVagabund Kiadó2008Hóhérlélektani kisregényszerzői magánkiadás2008Cosa Nostrakrimi / kisregényszerzői magánkiadás2008Az elásott titokkrimi / kisregény-antológiaVagabund Kiadó2009Távol mindentőlnovelláskötet / e-könyvAdamo Books2009 +Bíró Szabolcs névenCímMűfajKiadóKiadás éveSub Rosakultúrtörténeti krimi / regény1. Median Kiadó 2. Historium Kiadó
3. Ulpius-ház Könyvkiadó2010 2011
2012A Sub Rosa tanulmányútútinapló / e-könyvszerzői magánkiadás2010Az ötödik parancsolattörténelmi krimi / kisregényMedian Kiadó2010Zsírkígyóminiatűr rockregényszerzői magánkiadás2010Non nobis, Domine I. – Kelet oroszlánjatörténelmi regényUlpius-ház Könyvkiadó2012Non nobis, Domine II. – Az utolsó vörös baráttörténelmi regényUlpius-ház Könyvkiadó2012Non nobis Domine – egykötetes kiadás (Az Anjouk előzménytörténete)történelmi regény1. Historium Kiadó 2. Athenaeum Kiadó2012 2016Nyugat őretörténelmi elbeszélés / zsebkönyvHistorium Kiadó2013Ragnaröktörténelmi fantasy1. Historium Kiadó 2. Athenaeum Kiadó2014 2022Anjouk – I. rész: Liliom és vértörténelmi regényAthenaeum Kiadó2015Anjouk – II. rész: Lángmarta déltörténelmi regényAthenaeum Kiadó2015Anjouk – III. rész: Az utolsó tartományúrigtörténelmi regényAthenaeum Kiadó2016A sárkány, aki nem akart aludnimesekönyvManó Könyvek2017Elveszett csillagokifjúsági kalandregény1. Főnix Könyvműhely 2. Athenaeum Kiadó2017 2023Anjouk – IV. rész: Szent György testvéreitörténelmi regényAthenaeum Kiadó2017Anjouk – V. rész: Ötvenezer lándzsatörténelmi regényAthenaeum Kiadó2018Anjouk – VI. rész: Királyok éneketörténelmi regényAthenaeum Kiadó2019A sárkány, aki nem akart tüzet okádnimese / e-könyvszerzői magánkiadás2020Az akadályzabálóinterjúkötet / e-könyvszerzői magánkiadás2020Lázár evangéliumatörténelmi horror-fantasyAthenaeum Kiadó2020Anjouk – VII. rész: A birodalom uratörténelmi regényAthenaeum Kiadó2021Akit háromszor koronáztaktörténelmi képregény-füzetKépes Krónikák Kiadó2021Anjouk – VIII. rész: Dél pörölyetörténelmi regényAthenaeum Kiadó2023Non nobis Domine – díszdobozos kiadás, Várai Artúr illusztrációivaltörténelmi regényAthenaeum Kiadó2023Az ötödik parancsolat és egyéb történetektörténelmi novelláskötetAthenaeum Kiadó2024Anjouk – IX. rész: A pusztulás dalatörténelmi regényAthenaeum Kiadó2025Sub Rosa és egyéb történetekkultúrtörténeti krimi / antológiaAthenaeum Kiadó2025Sárkányfogaktörténelmi antológia / e-könyvSzékirodalmi e-könyvtár2025Anjouk – X- rész: A hatalom bástyáitörténelmi regényAthenaeum Kiadó2026Belz váránál megfagyott a vértörténelmi elbeszélés / füzetAthenaeum Kiadó2026Csibe Csibész, a vadnyugat hősewestern meseregényAthenaeum Kiadó2026Heten voltaktörténelmi kisregény / e-könyvSzékirodalmi e-könyvtár2026 +Antológiák, más szerzőkkel közösenCímMűfajKiadóKiadás éveMadách Kalendárium 2011kalendáriumMadách-Posonium2011Pokoli szimfóniákmágikus realizmus, thrillerMedian Kiadó2011EnumerációszépirodalomKárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft.2016Az Athenaeum nagy képes kalendáriuma a 2019-es évrekalendárium, szépirodalomAthenaeum Kiadó2018Szlovákiai magyar szép irodalom 2021szépirodalomSzlovákiai Magyar Írók Társasága2021Szlovákiai magyar szép irodalom 2022szépirodalomSzlovákiai Magyar Írók Társasága2022Szlovákiai magyar szép irodalom 2023szépirodalomSzlovákiai Magyar Írók Társasága2023Szlovákiai magyar szép irodalom 2024szépirodalomSzlovákiai Magyar Írók Társasága2024Üzenet egy messzi galaxisbólsci-fi / szépirodalomSzlovákiai Magyar Írók Társasága2025Szlovákiai magyar szép irodalom 2026szépirodalomSzlovákiai Magyar Írók Társasága2026
Díjak és elismerések
Pegazus Alkotópályázat: 1. helyezés a Hóhér c. kisregényért, 2007 Grendel Lajos védnöki különdíja a Hóhér c. kisregényért, 2007 2. helyezés a Különös eset c. novelláért, 2008
Ösztöndíjak: A Szlovák Irodalmi Alap (Literárny Fond) ösztöndíja a Non nobis, Domine c. történelmi regény írására, 2010 A Szlovák Irodalmi Alap (Literárny Fond) ösztöndíja a Nyugat őre c. történelmi kisprózta írására, 2013 A Szlovák Irodalmi Alap (Literárny Fond) ösztöndíja az Anjouk – II. rész: Lángmarta dél c. történelmi regény írására, 2015 A Kisebbségi Kulturális Alap (KultMinor) ösztöndíja az Anjouk – VII. rész: A birodalom ura c. történelmi regény írására, 2021 A Kisebbségi Kulturális Alap (KultMinor) ösztöndíja az Anjouk – IX. rész: A pusztulás dala c. történelmi regény írására, 2024 A Kisebbségi Kulturális Alap (KultMinor) ösztöndíja a Csibe Csibész, a vadnyugat hőse c. western meseregény írására, 2026 Egyéb elismerések: A Szent György Lovagrend felavatott tagja (2016) Eger Kulturális Nagykövete (2017) A Szent György Lovagrend lovagkeresztje, hadiszalagon a Szent Koronával (2018)
Jegyzetek
Források
Bíró Szabolcs honlapja Székirodalom a Facebookon Bíró Szabolcs blogja Bíró Szabolcs a Moly.hu adatbázisában Az Anjouk c. regénysorozat honlapja
Kategória:Szlovákiai magyarok Kategória:Dunaszerdahelyiek Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar újságírók Kategória:1988-ban született személyek Kategória:Élő személyek