Emil Hegle Svendsen (Trondheim, 1985. július 12. –) norvég sílövő.

2002 és 2005 között három Junior világbajnokságon vett részt, hét dobogós helyezést szerzett: négyszer lett első, egyszer második és kétszer harmadik.

2005-ben mutatkozott be a világkupában. Két szezonnal később, a 2007/2008-as sorozatban, összetettben bronzérmes lett, ezt a kitűnő eredményt, 2008/2009-ben a fiatal versenyzőnek sikerült megismételnie.

Első világbajnokságán, 2007-ben harmadik lett a norvég váltóval. 2008-ban, Svédországban, huszonhárom évesen, remek teljesítménnyel kétszer állhatott fel a dobogó legfelső fokára egyéniben és az üldözőversenyen, a váltóval pedig a második helyen végzett. 2009-ben egy újabb első helyezéssel gazdagodott éremkollekcióját, a váltóval diadalmaskodott.

Olimpián 2006-ban indult először, legjobb eredménye egy hatodik hely volt a tömegrajtos indítású versenyen. 2010-ben, Vancouverben pedig már érmet is tudott nyerni, a második lett a sprint versenyszámban.

Eredményei

Olimpia

ÉvVilágbajnokságVersenyszámEgyéni Sprint Üldözőverseny Tömegrajtos Váltó 2006 Torino ---- ---- ---- 6 ----2010 Vancouver 1 2 8 13 1

Világbajnokság

ÉvVilágbajnokságVersenyszámEgyéni Sprint Üldözőverseny Tömegrajtos Váltó Vegyes váltó 2007 Antholz-Anterselva ---- 7 5 ---- ---- 32008 Östersund 1 12 12 1 2 ----2009 Phjongcshang Nem állt rajthoz ---- ---- 12 1 ----2010 Hanti-Manszijszk ---- ---- ---- ---- ---- 2

Világkupa

Összesített eredményIdény2005/062006/072007/082008/092009/10Helyezés 22 17 3 3 1

A világkupa fordulóin elért dobogós helyezésekVilágkupa szezonAranyéremEzüstéremBronzérem 2005/06 Ruhpolding Váltó 2006/07 Hochfilzen Váltó Ruhpolding Váltó Ruhpolding Tömegrajtos Oberhof Váltó Ruhpolding Sprint Pokljuka Sprint Antholz-Anterselva Vegyes váltó (VB) 2007/08 Hochfilzen Váltó Pokljuka Egyéni Oberhof Váltó Ruhpolding Váltó Östersund Egyéni (VB) Östersund Tömegrajtos (VB) Phjongcshang Sprint Hanti-Manszijszk Üldözőverseny Oslo Holmenkollen Sprint Östersund Váltó (VB) Hanti-Manszijszk Sprint Oberhof Tömegrajtos Oberhof Sprint Ruhpolding Üldözőverseny Oslo Holmenkollen Üldözőverseny 2008/09 Östersund Sprint Hochfilzen Üldözőverseny Hochfilzen Sprint Ruhpolding Váltó Antholz-Anterselva Sprint Phjongcshang Váltó (VB) Hanti-Manszijszk Üldözőverseny Ruhpolding Üldözőverseny Östersund Egyéni Östersund Üldözőverseny Oberhof Váltó Ruhpolding Sprint Antholz-Anterselva Üldözőverseny Trondheim Tömegrajtos 2009/10 Östersund Egyéni Hochfilzen Üldözőverseny Oberhof Váltó Ruhpolding Tömegrajtos Ruhpolding Sprint Vancouver Egyéni (O) Vancouver Váltó (O) Östersund Sprint Östersund Váltó Ruhpolding Váltó Vancouver Sprint (O) Kontiolahti Sprint Hanti-Manszijszk Vegyes váltó (VB) Oslo Holmenkollen Tömegrajtos 2010/11 Östersund Egyéni Östersund Sprint Hochfilzen Váltó Ruhpolding Egyéni Fort Kent Sprint Fort Kent Üldözőverseny Hanti-Manszijszk Váltó (VB) Hanti-Manszijszk Tömegrajtos (VB) Oslo Holmenkollen Üldözőverseny Oslo Holmenkollen Tömegrajtos Östersund Üldözőverseny Oberhof Tömegrajtos Hanti-Manszijszk Üldözőverseny (VB) Antholz-Anterselva Váltó 2011/12 Hochfilzen Üldözőverseny Hochfilzen Váltó Nové Město na Moravě Sprint Holmenkollen Tömegrajtos Ruhpolding Váltó (VB) Ruhpolding Vegyes váltó (VB) Hanti-Manszijszk Tömegrajtos Östersund Üldözőverseny Nové Město na Moravě Egyéni Holmenkollen Üldözőverseny Ruhpolding Sprint (VB) Östersund Sprint Oberhof Tömegrajtos Holmenkollen Sprint Hanti-Manszijszk Üldözőverseny Összesítés Egyéni: 6 Sprint: 9 Üldözőverseny: 7 Tömegrajtos: 6 Váltó: 13 Vegyes váltó: 1 ------------ Összesen: 42 Egyéni: 1 Sprint: 5 Üldözőverseny: 5 Tömegrajtos: 2 Váltó: 3 Vegyes váltó: 1 ------------ Összesen: 17 Egyéni: 1 Sprint: 6 Üldözőverseny: 5 Tömegrajtos: 4 Váltó: 4 Vegyes váltó: 1 ------------ Összesen: 21 <div id="O">O - Olimpia és egyben világkupa forduló is. <div id="VB">VB - Világbajnokság és egyben világkupa forduló is.

Jegyzetek

Források

biathlonresults.com biathlonworld.com

Kapcsolódó szócikkek Többszörös olimpiai aranyérmesek listája

Kategória:Norvég sílövők Kategória:Norvég olimpiai bajnokok Kategória:Olimpiai bajnokok (2010) Kategória:Olimpiai bajnokok (2014) Kategória:Olimpiai bajnokok (biatlon) Kategória:Norvég olimpiai ezüstérmesek Kategória:1985-ben született személyek Kategória:Trondheimiek Kategória:Élő személyek Kategória:Norvég olimpiai bronzérmesek