Dominik Landertinger (Braunau am Inn, 1988. március 13. –) osztrák sílövő. A hivatásos katona sportoló.
Pályafutása 1999-től biatlonozott. Pályafutása első éveiben az Európa-kupában, az Európa-bajnokságon és a Junior világbajnokságon indult. Európa-bajnokságon 2007-ben és 2008-ban állhatott dobogóra, kétszer lett első és háromszor második. Junior világbajnokságon 2006-ban a váltóval második, egyéniben pedig harmadik lett, 2007-ben pedig első lett a váltóval és második a sprint versenyszámban.
A felnőttek mezőnyében, a világkupában 2007-ben indult először. Összetettben legjobb eredményét a 2008/2009-es sorozatban érte el, a tizenegyedik lett.
Első világbajnokság, ahol indulhatott, az a 2009-es volt, ahol megnyerte a tömegrajtos indítású versenyt, a váltóval pedig második lett.
Olimpián 2010-ben, Vancouverben képviselhette először hazáját.
2020 áprilisában bejelentette a visszavonulását.
Eredményei
Olimpia
ÉvVilágbajnokságVersenyszámEgyéni Sprint Üldözőverseny Tömegrajtos Váltó 2010 Vancouver23341472
Világbajnokság
ÉvVilágbajnokságVersenyszámEgyéni Sprint Üldözőverseny Tömegrajtos Váltó Vegyes váltó 2009 Phjongcshang6173412----
Világkupa
Összesített eredményIdény2007/082008/092009/10Helyezés61116
A világkupa fordulóin elért dobogós helyezésekVilágkupa szezonAranyéremEzüstéremBronzérem 2007/08 Pokljuka Váltó 2008/09 Oberhof Váltó Phjongcshang Tömegrajtos (VB) Hochfilzen Váltó Ruhpolding Sprint Antholz-Anterselva Tömegrajtos Phjongcshang Váltó (VB) Hanti-Manszijszk Tömegrajtos Ruhpolding Üldözőverseny 2009/10 Hochfilzen Váltó Hanti-Manszijszk Tömegrajtos Pokljuka Sprint Antholz-Anterselva Sprint Vancouver Váltó (O) Östersund Váltó Ruhpolding Váltó Antholz-Anterselva Üldözőverseny 2010/11 Hochfilzen Váltó Ruhpolding Egyéni 2011/12 Antholz-Anterselva Váltó Összesítés Egyéni: 0 Sprint: 0 Üldözőverseny: 0 Tömegrajtos: 2 Váltó: 2 Vegyes váltó: 0 ------------ Összesen: 4 Egyéni: 0 Sprint: 3 Üldözőverseny: 0 Tömegrajtos: 2 Váltó: 4 Vegyes váltó: 0 ------------ Összesen: 9 Egyéni: 1 Sprint: 0 Üldözőverseny: 2 Tömegrajtos: 0 Váltó: 4 Vegyes váltó: 0 ------------ Összesen: 7 <div id="O">O – Olimpia és egyben világkupa forduló is. <div id="VB">VB – Világbajnokság és egyben világkupa forduló is.
Jegyzetek
Források
További információk biathlonresults.com biathlonworld.com Hivatalos honlapja
Kategória:Osztrák sílövők Kategória:Osztrák olimpiai ezüstérmesek Kategória:1988-ban született személyek Kategória:Osztrák olimpiai bronzérmesek Kategória:Élő személyek