Jevgenyij Romanovics Usztyugov (; Krasznojarszk, 1985. június 4. –) orosz sílövő.

A világkupában 2009-ben mutatkozott be. A 2008/2009-es sorozatot összetettben a harmincharmadik helyen zárta.

Ugyancsak 2009-ben, Phjongcshangban vehetett először részt világbajnokságon, ahol a legjobb eredménye egy hatodik hely volt, az orosz váltóval.

Olimpián 2010-ben, Vancouverben állhatott rajthoz, és egy negyedik helyezést szerzett hazájának egyéniben.

2020 februárjában a Nemzetközi Sílövőszövetség közölte, hogy 2013-ban és 2014-ben elkövetett doppingvétsége (oxandrolon) miatt kétéves eltiltással büntette, valamint törölte az ebben az időszakban elért eredményeit. Így a Szocsiban váltóban szerzett olimpiai győzelmét is. Usztyugov fellebbezett A Nemzetközi Sportdöntőbíróságon (CIS). A 2024 szeptemberében meghozott ítélet helybenhagyta a korábbi döntést. Később megfosztották a 2010-es olimpiai érmeitől (tömegrajt arany, váltó bronz) is.

Eredményei

Olimpia

ÉvOlimpiaVersenyszámEgyéni Sprint Üldözőverseny Tömegrajtos Váltó 2010 Vancouver4151513

Világbajnokság

ÉvVilágbajnokságVersenyszámEgyéni Sprint Üldözőverseny Tömegrajtos Váltó Vegyes váltó 2009 Phjongcshang554720----6----

Világkupa

Összesített eredményIdény2008/092009/10Helyezés334

A világkupa fordulóin elért dobogós helyezésekVilágkupa szezonAranyéremEzüstéremBronzérem 2009/10 Pokljuka Üldözőverseny Oberhof Sprint Ruhpolding Váltó Vancouver Tömegrajtos (O) Hochfilzen Váltó Ruhpolding Tömegrajtos Hochfilzen Sprint Vancouver Váltó (O) 2010/11 Hanti-Manszijszk Váltó (VB) Hanti-Manszijszk Tömegrajtos (VB) Oslo Holmenkollen Tömegrajtos 2011/12 Hochfilzen Váltó Oberhof Váltó Oberhof Sprint Összesítés Egyéni: 0 Sprint: 1 Üldözőverseny: 1 Tömegrajtos: 1 Váltó: 1 Vegyes váltó: 0 ------------ Összesen: 4 Egyéni: 0 Sprint: 0 Üldözőverseny: 0 Tömegrajtos: 3 Váltó: 4 Vegyes váltó: 0 ------------ Összesen: 7 Egyéni: 0 Sprint: 2 Üldözőverseny: 0 Tömegrajtos: 0 Váltó: 1 Vegyes váltó: 0 ------------ Összesen: 3 <div id="O">O - Olimpia és egyben világkupa forduló is. <div id="VB">VB - Világbajnokság és egyben világkupa forduló is.

Jegyzetek

Források

További információk biathlonresults.com biathlonworld.com biathlonrus.com biathlon.com

Kategória:Orosz sílövők Kategória:1985-ben született személyek Kategória:Élő személyek