2005. október 14-én, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Füzér településen megalakult a Magyar Natúrpark Szövetség, melynek létrehozását a Körösök Völgye Natúrpark Egyesület kezdeményezte. Az alapító dokumentumot a Magyarországon működő nyolc Natúrpark - az Írottkő Natúrpark Egyesület, a Soproni-hegység Natúrparkért Egyesület, az Őrség-Vendvidék Natúrpark Egyesület, a Vértes Natúrpark, az Ipolymente-Börzsöny Natúrpark Egyesület, a Körösök Völgye Natúrpark Egyesület, a Kerka-Mente Natúrpark Egyesület illetve a legújabb Nagy-Milic Natúrpark vezetői látták el kézjegyükkel. Az így létrejött Magyar Natúrpark Szövetség által lefedett terület összesen 342564 ha; az ország 151 települése tartozik a Szövetséghez, a teljes népességszám 437855 fő.
Natúrpark fogalma
A natúrparkok a nemzeti parkokhoz hasonlóan többek között az oktatás és a felüdülés színterei, a turizmus kiemelt célterületei. Az ország jellegzetes természeti, tájképi és kultúrtörténeti értékekben gazdag helyszínei, ahol a természetben történő kikapcsolódás, felüdülés, gyógyulás, a fenntartható turizmus és a természetvédelmi oktatás, nevelés és ismeretterjesztés megvalósítására van lehetőség. Magyarországon a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 2004. évi módosítását követően lehet hivatalos jogi kategóriaként említeni a natúrparkokat.Bakos György: Magyar Natúrpark Szövetség (Letöltés ideje: 2011. június 5.)
Szervezeti felépítés A Magyar Natúrpark Szövetség elnökének Pap Jánost, a Körösök Völgye Natúrpark Egyesület elnökét választották meg. Az Elnökség évente legalább kétszer, a Közgyűlés évente legalább egyszer ülésezik. Ezen kívül különböző szakmai bizottságok is részt vesznek a szövetség munkájában, többek között a Környezetvédelmi Bizottság, Természetvédelmi Bizottság, Mezőgazdasági és vidékfejlesztési Bizottság, Halászati és erdőgazdálkodási Bizottság, Helyi értékvédelmi és kulturális Bizottság, valamint az Idegenforgalmi Bizottság.
Alelnökök Debreceni Lajos (Körösök Völgye Natúrpark Egyesület) ügyvezető alelnök, napi operatív munka irányítása dr. Forján Mihály (Körösök Völgye Natúrpark Egyesület) természetvédelmi ügyek Nyári László (Nagy-Milic Natúrpark Kht.) környezetvédelmi ügyek Bakos György (Írottkő Natúrpark) kulturális ügyek
A Magyar Natúrpark Szövetség tagjai Írottkő Natúrpark Egyesület Soproni-hegység Natúrparkért Egyesület Őrség-Vendvidék Natúrpark Egyesület Vértes Natúrpark Ipolymente-Börzsöny Natúrpark Egyesület Körösök Völgye Natúrpark Egyesület Kerka-Mente Natúrpark Egyesület Nagy-Milic Natúrpark Kht.
A Magyar Natúrpark Szövetség székhelye: 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.
A Szövetség céljai A fenntartható környezetvédelem terjesztése a magyar társadalomban Valamennyi Magyarországon működő Natúrpark közös érdekének védelme, képviselete hazai és EU szinten Kulturális Örökségvédelem az egységes kultúrtáj megőrzése érdekében Természetvédelem, az élőhelyek, fajok védelme Környezetvédelem, a környezeti káros hatások minimalizálása Településfejlesztés, a falvak megújítása Turizmus, a környezettudatos turizmus támogatása Környezeti nevelés Társadalmi és a gazdasági szereplők közötti együttműködés támogatása Hagyományápolás Helyi termékek előállításának támogatása és piacra juttatása
A Szövetség feladatai A már működő Magyarországi Natúrparkok összefogása, érdekvédelme A fenntartható környezetvédelem elméleti és gyakorlati oktatása Együttműködés más nemzetek hasonló tevékenységet folytató szervezeteivel Szakmai tapasztalatcsere biztosítása a Szövetségen belüli Natúrparkok között Évente egy alkalommal országos találkozó szervezése rotációs rendszerben a magyar Natúrparkokban
Jegyzetek
További információk A Körösök Völgye Natúrpark Egyesület honlapja Írottkő Natúrparkért Egyesület honlapja A Vértesi Natúrpar Egyesület honlapja A Nagy-Milic Natúrpark honlapja A Soproni-hegységért Natúrpark Egyesület honlapja Őrségnet.hu
Kategória:Magyarországi természet- és környezetvédő civil szervezetek Kategória:2005-ben alapított szervezetek