Szalatnyai Hubay Jenő, bejegyezve Huber Eugenius Rudolphus Joannes. Budapest, Józsefváros születési nevén Huber Jenő Rudolf János (Pest, 1858. szeptember 15. – Budapest, 1937. március 12.) magyar hegedűművész, zeneszerző és pedagógus. 1921-ben az MTA tiszteleti tagjává választották.
A 19. század utolsó negyedében a világ hegedűművészeinek élvonalába tartozott: a hetvenes évek végétől évtizedeken át sorozatosan aratta sikereit Európa-szerte. Jelentős elismerést vívott ki kamaramuzsikusként is. Előbb brüsszeli, majd budapesti vonósnégyesével és szonáta-partnereivel a legmagasabb igényű muzsikálásnak igyekezett híveket szerezni. Zenepedagógusként is kiváló eredményeket ért el. 23 évesen került az előkelő Brüsszeli Konzervatórium hegedű tanszakának élére, és négy év múlva kitűnő muzsikusok egész sora került ki osztályából, köztük Bram Eldering.
Ezután visszatért Magyarországra, ahol a Zeneakadémia hegedűtanszakát vezette. A Hubay-iskolából olyan híres művészek kerültek ki, mint Geyer Stefi, Vecsey Ferenc, Szigeti József. 1919-től 1934-ig a Zeneakadémia igazgatója volt. A 19. század végétől népszerűek voltak hegedűművei és magyar, francia, valamint német dalai. Később érdeklődése egyre inkább a nagyobb szabású, szimfonikus és színpadi műfajok felé fordult: A cremonai hegedűs és az Anna Karenina című operáival maradandót alkotott.
Életpályája Gyermekkora 200px|bélyegkép|Huber Károly és fiai: Jenő és Károly Apja Huber Károly, a neves hegedűművész, Jenő születésekor a Nemzeti Színház karmestere és koncertmestere (korabeli szóhasználattal: vezérhegedűse) és a Nemzeti Zenede tanára volt. Édesanyja, Szevera Lujza, olasz eredetű, gazdag pesti szalámigyáros család leánya volt. A kisfiút születésétől fogva muzsika vette körül. Anyja magyar nótákkal altatta; apjának dolgozószobája, ahol zongorája állt, szomszédos volt a gyerekszobával. Ötévesen kapta első hegedűjét, apja ekkor kezdte komolyan tanítani. Hétéves korában a Cukor utcai, Szőnyi-féle magániskolába íratták be. A kisfiút, aki már akkor több ízben szerepelt a Zenede hangversenyein és jótékony célú rendezvényeken, osztálytársai „művésznek” nevezték. Gyermekkorának legmélyebb benyomást keltő eseménye Liszt Ferenc 1865. augusztus 15-ei hangversenye volt: a Nemzeti Zenede fennállásának 25. évfordulója alkalmából a Vigadóban rendezett ünnepi estén mutatták be a Szent Erzsébet legendáját, Liszt maga vezényelte az együttest. Az ifjú Jenő az élmény hatására végleg eldöntötte, hogy a zenét választja hivatásának. Ösztönzően hatott rá, hogy apja jóvoltából 1866. december 1-jén a pesti Nemzeti Színházban bemutatták Richard Wagner operáját, a Lohengrint. Második elemistaként otthoni életét akkoriban teljesen ez az opera töltötte be: hallhatta apja partitúratanulmányait és próbáit az énekesekkel, és a kisfiút elvitték a bemutatóra is. A nyolcéves Huber Jenő ezután állandó helyet kapott a Nemzeti Színház operaestjein, közvetlenül a karmester mögött. Egyaránt végighallgatta kedvenceit, a Mozart-operákat és az általa „meglehetősen unalmasnak” talált olasz műveket.
Közben továbbtanult: az elemi iskola elvégzése után, 1869 szeptemberében beíratták az akkor IV. kerületi (belvárosi) főreáliskolába. Az iskola megválasztásában döntő szempont volt, hogy akkoriban hatosztályos reáliskolát szerveztek, amelynek növendékei két évvel korábban érettségiztek, mint a nyolc osztályt végigjáró gimnazisták. Az 1870–71. tanévben kitűnő eredménnyel végezte az I–II. osztályt, de édesanyja halála 1870 júniusában súlyos csapást jelentett az érzékeny lelkű fiú számára, és átmenetileg visszavetette tanulmányaiban. Tizenhárom éves volt, amikor első ízben tűnt fel a Nemzeti Zenede vizsgahangversenyén. 1872-ben két koncerten is fellépett: egyik az Egyetemi Dalegylet március 9-ei hangversenye volt, a másik pedig a Zenede vizsgahangversenye. Ezt követően középiskolai tanulmányai háttérbe szorultak, erősen lekötötte a gyakorlás és a mind gyakoribbá váló fellépések sorozata, egyre kevésbé volt képes figyelmét az iskolai tantárgyakra összpontosítani. Az anya nélkül maradt gyermek sehogyan sem találta helyét, és megegyezett apjával, hogy külföldre megy tanulni.
Berlini tanulmányok 200px|bélyegkép|Joachim József Huber Károly eredetileg Louis Spohr tanítványához, Ferdinand Davidhoz akarta vinni a fiát Lipcsébe. A nagy hírű mester azonban 1873-ban meghalt, így Huber úgy döntött, hogy Jenő Joachim József növendéke legyen, akit 1868-ban neveztek ki az akkor alapított berlini Hochschule für Musik igazgatójává. Jenő örült, hogy Joachim tanítványa lehet, de a mester kérésére előbb be kellett fejeznie középiskolai tanulmányait, így beíratták egy magániskolába. Felvételi vizsgája a berlini főiskolán zökkenőmentesen zajlott, a vizsgáztató bizottság dicsérő szavakkal illette tehetségét. A hegedűjáték technikájának elsajátítása mellett Joachimnak köszönhetően ismerte meg a kvartett-muzsikálást. A berlini Sing-Akademie nagytermében megtartott próbákon és hangversenyeken hallhatta először Ludwig van Beethoven vonósnégyeseit és Johannes Brahms hetvenes években írott, egyenesen Joachiméknak Berlinbe vitt kvartettjeit. Igyekezett kihasználni az akadémistáknak a Hofoper előadásaira járó szabadjegyét is, minél többet meghallgatni a műsoron levő, főként német és olasz operákból.
Első berlini éve végén, 1874-ben visszatért édesapjának dunaharaszti házába. Az apa, aki ekkor az Országos Dalárszövetség karnagya volt, magával vitte fiát a szövetség hetedik dalosversenyére, Kolozsvárra, ahol Jenő augusztus 29-én – országos hírű énekesnőkkel és művészekkel együtt – a kolozsvári dalosegyesület műsorában szerepelt. A második Berlinben töltött esztendőben oktatója volt Eduard Rappoldi brácsás, valamint Benno Härtel, aki zeneszerzésre tanította. Jenő még az 1874–75-ös tanévben fellépett a Hochschule egyik hangversenyén: Spohr 12. versenyművét adta elő nagy sikerrel. Rendkívüli képességei a harmadik évben rendezett intézeti hangversenyen váltak nyilvánvalóvá, amikor a hegedűművészek legnehezebb és legszebb feladatainak egyikét, Johann Sebastian Bach Chaconne-ját mély átéléssel és magas szintű virtuóz felkészültséggel szólaltatta meg.
1876-ban Joachim a fiatal Jenőt ajánlotta a düsseldorfi zenekar hangversenymesteri állására, de ezt apja ellenkezése miatt nem vállalhatta. 1876 tavaszán fejezte be tanulmányait és apja kérésére hazautazott Magyarországra.
Ismerkedése Liszt Ferenccel 200px|bélyegkép|balra|Liszt Ferenc Huber Károly számára egy németországi karrier lehetőségénél fontosabb volt, hogy fia hazatérjen és az akkor a Zeneakadémia elnökeként tevékenykedő Liszt Ferenc körébe kerüljön, és szülőföldjén is bizonyítsa tehetségét. Rögtön hazatérése után Jenőt felkérték, hogy lépjen fel a szegedi dalosverseny ünnepi koncertjén. Az ifjú hegedűs viharos sikert aratott Henri Vieuxtemps Ballade et Polonaise-ével és Brahms Magyar táncai-nak Joachim-féle átiratával. Igazi bemutatkozására azonban csak ősszel került sor, amikor a Filharmóniai Társaság tagjainak közreműködésével és apja vezényletével zenekari hangversenyt adott a Vigadóban. Hatalmas sikert aratott, a közönség soraiban ott ült Liszt Ferenc is. Ezt követően fővárosi és vidéki hangversenyek egész sorozatára kérték fel, amelyek hozzájárultak az ifjú művész országos hírnevének megalapozásához.
Nagy elismerés volt számára, hogy Liszt meghívta az általa szervezett zeneakadémiai matinékra, melyeken rendszerint csak ő maga, illetve tanítványai léptek fel. Hubayék ezt követően többször is Liszt vendégei voltak, aki módot adott Jenőnek saját kompozíciói bemutatására is. A nagy zeneszerző kifogásolta, hogy Berlinben született művei – tanárai hatására – a klasszikus zenei formák világában születtek, és arra buzdította tanítványát, hogy próbálkozzon „új utakra lépni”. Liszt rendszeresen hangversenyezett műkedvelő budapesti családoknál is, általában egymaga muzsikált, de gyakran magával vitte Jenőt is. A zeneestek állandó vendégei közé tartozott Volkmann Róbert zeneszerző, akinek rendszerint előadták egy-egy művét. Amikor valamelyik új alkotásának bemutatását készítették elő, Volkmann meghívta lakására Jenőt, s néha fél napon át magyarázta neki új művét, majd zongorához ültek, és négy kézre lejátszották a darabot. Volkmanntól, aki 1875-től élete végéig, 1883-ig, zeneszerzést tanított a Zeneakadémián, szellemes formaelemzéseinek és kitűnő összhangzattani magyarázatainak köszönhetően Jenő két év alatt sokat fejlődött.
Nem hanyagolta el a komponálást sem: több Petőfi-verset is megzenésített, melyeket bariton hangú bátyja, Károly kíséretében a pesti szalonokban elő is adtak. Zeneszerzőként első nagy sikerét egy hegedű-feldolgozással aratta Bizet Carmen című operájának dallamaira, majd Szentirmay Elemér darabját, a Plevna-nótát dolgozta fel, azonos címmel, hegedűre.
A fiatal művész, annak ellenére, hogy országszerte ismert volt, úgy érezte, hogy az akkori magyarországi zenei viszonyok, a német kultúra uralma a zenei élet felett nem engedik kellőképpen kibontakozni. Ezért úgy döntött, hogy Párizsba költözik.
Párizsi évek 200px|bélyegkép|Hubay Jenő és Herzfeld Viktor az 1890-es években 1878 tavaszán Liszt Ferenc ajánlólevelével érkezett meg Párizsba. Kezdetben Camille Saint-Saëns segítette, majd Csillag Béla, Párizsban élő banktisztviselő. Az ő révén ismerkedett meg a Grand Café magyar asztalának tagjaival: Deák-Ébner Lajossal, Rippl-Rónai Józseffel és Feledi-Flesch Tivadarral. A fiatal művésznek – aki akkor már a Hubay Jenő nevet viselte, bár a névváltoztatási engedélyt csak több mint egy évvel később, 1879 novemberében kapta meg –, komoly megpróbáltatást jelentettek a Párizsban töltött első hónapok. Tört franciaságával kezdetben nehezen értette meg magát. Az év végén Liszt is Párizsba érkezett, és bemutatta az ifjú művészt az Érard hárfa- és zongorakészítő cég akkori tulajdonosának, akinek szalonjában megismerkedett a francia irodalom és zene nagyjaival: Victor Hugóval, Charles Gounod-val, Ambroise Thomas-val és Édouard Lalóval.
Fordulópontot jelentett pályáján, amikor elhatározta, hogy felkeresi Henri Vieuxtemps-t, a szentpétervári és brüsszeli konzervatóriumok egykori tanárát, aki a század első felében Európa-szerte ünnepelt muzsikus volt. A betegeskedő tanár, felismerve Hubay tehetségét, tanítványává fogadta.
Időközben Párizsba érkezett Aggházy Károly is, szintén Liszt-tanítvány, akivel Hubay szegedi hangversenye alkalmával ismerkedett meg. Vieuxtemps tanácsára úgy döntöttek, hogy 1879. január 22-én Érard szalonjában közös koncertet szerveznek. Erre meghívták összes párizsi ismerősüket, elsősorban a Párizsi Magyar Egylet tagjait, élükön Munkácsyval és Zichy Mihállyal. Az eseményen a párizsi lapok zenekritikusai is megjelentek. Aggházy Liszt- és Chopin-műveket játszott, Philippine Lévy dalokat és operaáriákat énekelt. Hubay és Aggházy a kor divatjának megfelelően Beethoven Kreutzer-szonátájának csupán II. és III. tételét adta elő, továbbá Vieuxtemps Ballade et Polonaise-ét, valamint Huber Károly Magyar fantáziáját és Rákóczi-induló-parafrázisát. Mind a közönség, mind a kritikusok elismeréssel nyilatkoztak a két fiatal magyar művészetéről, a lapokban kedvező kritikák jelentek meg mindkettejükről. Nagy népszerűségre tettek szert, és annyira divatosnak számított őket meghívni, hogy esténként néha két-három „soirée”-n is felléptek az úri szalonokban.
Hubay első párizsi esztendejének márciusában iszonyú csapás érte Magyarországot: az 1879-es szegedi árvíz. A monarchia párizsi nagykövete két zenei matinét rendezett az árvízkárosultak javára, amelyeket Hubay és Aggházy nyitottak meg. Ezt követően – saját kezdeményezésre – április 20-án újabb koncertet adtak, amelynek bevételét szintén az árvízkárosultak javára ajánlották fel.