A szittyó (Juncus), szövőke, néhol kocsifű a róla elnevezett növénycsalád típusnemzetsége több mint 200 fajjal.
Származása, elterjedése Alapvetően az északi féltekén terjedt el, de azon belül jóformán mindenfelé megtalálható. Magyarországon 28 faja honos, közülük a kopácsos szittyó védett.
Megjelenése, felépítése Levele váltakozó vagy kétsoros, hengeres, rekeszekre tagolt.
Ecsetvirágzata a szár csúcsa alatti hasadékból nő ki.
Termése tok; a háromüregű magház sok magkezdeményt tartalmaz.
Életmódja Tipikusan a nedves termőhelyek növénye, aminek következtében szára és leveleinek belsejét fiókos átszellőztető alapszövet (aerenchyma) tölti ki.
Általában seregesen nő, gyakran társulásalkotó. Más fűféléket elnyom maga körül.
Felhasználása A jószág csak fiatal leveleit legeli, később csak kényszerűségből takarmány.
Az éles szittyó Európa déli részén terem, egész méternyi, már Dioszkoridész hasmenés ellen és vizelethajtónak ajánlotta.
A békaszittyó és a csomós szittyó nedves helyen csoportosan, néhol zsombékot alkotva nő. Szára erős, hajlékony és szívós, ezért régebben a kosárfonók kisebb tárgyakat, kosarakat, ernyőket, székeket, süvegeket, varsát stb. kötöttek belőle, a kertészek pedig kötözőanyagnak használták. Belét mécsben égették, kúszó ágas tőkéjét (radix junci) kövesedés elleni gyógyhatású készítménynek tartották.
Források
Juncaceae - Szittyó félék A szittyóvirágúak rendje - Juncales
Kategória:Növénynemzetségek Kategória:Szittyófélék