Acapulco de Juárez város Mexikóban, az azonos nevű község (municipio) - amelyhez a városon kívül még 233 kisebb-nagyobb település is tartozik - székhelye. A köznyelvben egyszerűen csak mint Acapulco ismert. A város a Csendes-óceán partján fekszik és jelentősége Mexikó gazdaságában főképpen ipari kikötőjének van, illetve mint a nemzetközi turizmus közkedvelt célpontja. Acapulco kikötője így nem csak az ipar számára fontos (cukornád, gyapot, dohány és kávé) de jelentős a tengeri személyszállítási forgalom is.

Története

Acapulco legalább ezer éven át több kereskedelmi útvonal csomópontja volt. Maga a név az azték nyelvből (nahuatl) származik, jelentése „a kiirtott nádas helye”. ácatl (cukornád), poloa (lerombolni) és co (falu/hely), ami összességében úgy fordítható „a hely, ahol kiirtották a (cukor)nádat”.Instituto Nacional de Estadística y Geografía (ed.): «Archivo histórico de localidades» (2005). Consultado el 25 de abril de 2008.

A legrégebbi leletek (agyagtárgyak, gabona őrlésére szolgáló eszközök) Kr.e. 3000-ből származnak. A későbbi leletekre jellemzőek a gömbölyded női idomok. Vannak olyan feltételezések, miszerint időszámításunk kezdetén polinéz befolyás érvényesült volna. Leletek, amelyeket a Mexikói-fennsíkon is előfordulnak, kereskedelmi kapcsolatokra, adófizetésre engednek következtetni. Acapulco azonban valószínűleg soha nem tartozott kizárólagosan mixték vagy azték befolyási övezetbe. Első európaiként Hernán Cortés fedezte fel a helyet, gyorsan növekvő város és Mexikó egyik első csendes-óceáni kikötője itt létesült.

Földrajz

Acapulco a Csendes-óceán partján fekszik, kereken 300 km-re délnyugatra Mexikóvárostól. A város a keskeny, alig egy kilométernyi tengerparti sávon terül el, egy magas helyek övezte, mélyvízű, szinte félkör alakú öböl partján. bélyegkép|balra|250px|Acapulco öble Területe 1862,6 km² és olyan kisebb falvakat, városokat is magában foglal, amelyek nem kapcsolódnak közvetlenül Acapulcóhoz.

A klíma trópusi, egész évben meleg, 27 °C körüli hőmérséklettel. A 16 km hosszú, széles homokstrand kiváló feltételeket nyújt a turizmusnak. A legtöbb csapadék az északi (félteke) nyara idején hullik, míg az északi (félteke) téli időszakában száraz és napos az idő. A város központja Acapulco tradicional, itt van a kikötő és az óváros. Acapulco doradoban van a több kilométeres strand és több tízemeletes luxus-szálloda. Az utóbbi évtizedben a várost délen (Acapulco diamante) újabb luxus-szállodákkal bővítették. A legnagyobb strand a Playa Icacos. Kisebbek a Playa Caleta és a Pie de la Cuesta. A tulajdonképpeni városon kívül fekszik Puerto Marques, egy strandöböl.

Lakosság

A 2005-ös népszámlálási adatok szerint a város belterületén 616 394 lakos élt, míg a település teljes lakossága a külterületekkel együtt 717 766 fő. Acapulco a szövetségi állam legnagyobb városa, lényegesen nagyobb mint a szövetségi állam székhelye, Chilpancingo. Emellett Acapulco gyorsan növekvő, lüktető nagyváros. A város közigazgatási szerveinek információi szerint a lakosság évi 2,1 százalékkal növekszik és körülbelül egy negyede nem részesül vezetékes víz- ill. áramellátásban. Ezenkívül 10,4 százalékot is kitesz az analfabéták aránya. (Forrás: Municipio de Acapulco de Juárez). A lakosság nagy része a gazdasági vonzerő miatt nagyrészt Guerrero szövetségi államból származó "bevándorló".

Népesség Az alábbi táblázat a lakosság változásait szemlélteti:

ÉvLakosságAgglomeráció196049 149113 475 1970174 378277 4601980301 902456 819 1990515 374653 9731995592 528 754 782 2000620 656791 5582005616 394786 8302010673 479863 431 Éghajlat

Testvértelepülések

Ország Város Ideje Ref. Fülöp-szigetek Manila 1969 Japán Szendai 1973 Japán Ondzsuku 1978 Izrael Netanya 1980 Kína Csingtao 1985 Kanada Québec 1986 Olaszország Nápoly 1986 USA Beverly Hills 1988 Franciaország Cannes 1998 Spanyolország Ordicia 2008 Oroszország Szocsi 2008 Ukrajna Jalta 2009 India Goa 2009 USA McAllen 2009 http://tamaulipas.milenio.com/cdb/doc/noticias2011/d029cc11afc8a4e33cdaa1b8d2aeed56?quicktabs_1=0 Mexikó Cuernavaca 2010 http://www.launion.inet.mx/index.php?option=com_k2&view=item&id=334:cuernavaca-y-acapulco-est%C3%A1n-pol%C3%ADtica-y-socialmente-hermanados&Itemid=8 Mexikó Guanajuato 2010 Vietnám Hạ Long 2011 https://www.flickr.com/photos/decidimosmejorar/5471316961/ Ciprus Lárnaka 2011 http://noticias.acapulco.gob.mx/2011/03/chipre-hermanado-con-acapulco-estaria.html Azerbajdzsán Baku 2011 https://www.flickr.com/photos/decidimosmejorar/5863690162/ Mexikó Huamantla 2011 Mexikó Boca del Río 2012 Guatemala Puerto Quetzal 2012 http://trasfondoinformativo.blogspot.mx/2012/05/visita-acapulco-buque-escuela-de.html Dominikai Köztársaság Sosúa 2012 Izrael Eilat 2012 http://www.enlacejudio.com/2012/05/15/eilat-y-acapulco-seran-ciudades-hermanas/ Irán Bandar Torkaman 2012 Peru Callao 2013

Jegyzetek

Források Wolfgang Gockel: Mexiko. 2003, Köln

További információk Hivatalos honlap

Kategória:Guerrero települései Kategória:Guerrero turizmusa Kategória:Mexikói kikötővárosok Kategória:Tengerparti üdülőhelyek