Sergio Hernández von Reckowski (Xàbia, 1983. december 6. –) spanyol autóversenyző.

Pályafutása GP2 2005-ben az akkor létrehozott GP2-es bajnokságban szerepelt. A spanyol Campos Racing alakulatában versenyezte végig az évet. Sergio a szezon folyamán három pontot szerzett, és a huszadik helyen végzett a ponttáblázaton. A 2006-os bajnokságban a Durango csapatával vett részt. A szezon alatt egy alkalommal, a monacói futamon szerzett pontot, végül a huszonharmadik helyen zárta az összetett értékelést. 2007-től már elsősorban a túraautó-világbajnokság versenyein állt rajthoz, és a GP2-ben mindössze egy fordulón, a spanyol versenyen indult.

Túraautó-világbajnokság 180px|balra|bélyegkép|Hernaández a 2009-es japán futamon 2007-ben debütált a túraautó-világbajnokság mezőnyében. A szezon harmadik fordulóján, hazája versenyén megszerezte első abszolút pontját a sorozatban. A privát versenyzők értékelésében egy győzelmet szerzett, valamint több alkalommal állt dobogón, végül negyedikként zárt a gyáriaktól független bajnokságban.

A 2008-as szezonban dominálta a privátok bajnokságát. Az év folyamán tíz versenyen lett első, és harmincegy pontos előnnyel nyerte meg a független értékelést a német Franz Engstler előtt. Az abszolút versenyben a kilencedik helyen zárta az évet.

2009-ben a gyári BMW Team Italy-Spain csapatához került, ahol honfitársát, Félix Porteirót váltotta. Sergio a második cseh futamon megszerezte első abszolút futamgyőzelmét a sorozatban, ezentúl további kilenc alkalommal végzett pontszerző helyen. A bajnokságot végül a tizenegyedik helyen zárta.

2010-ben újfent privát csapattal vesz részt a sorozat futamain.

Eredményei Teljes GP2 eredménylistája

Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 Poz. Pont 2005 Campos Racing SMRFEA11 SMRSPR8 ESPFEAKi ESPSPR18 MONFEA8 EURFEA15 EURSPR5 FRAFEA13 FRASPR14 GBRFEA16 GBRSPR12 GERFEAKi GERSPR19 HUNFEAKi HUNSPR18 TURFEAKi TURSPRHn ITAFEAKi ITASPR7 BELFEAKi BELSPR20 BHRFEA15 BHRSPR18 20. 3 2006 Durango VALFEAKi VALSPRKi SMRFEAKi SMRSPR13 EURFEA12 EURSPRKi ESPFEAKi ESPSPR13 MONFEA8 GBRFEA10 GBRSPRKiz FRAFEA14 FRASPR11 GERFEA10 GERSPRKi HUNFEAKi HUNSPRKi TURFEA11 TURSPR10 ITAFEA13 ITASPRKi 23. 1 2007 Trident Racing BHRFEA BHRSPR ESPFEA ESPSPR MONFEA FRAFEA FRASPR GBRFEA GBRSPR EURFEA EURSPR HUNFEA HUNSPR TURFEA TURSPR ITAFEA ITASPR BELFEA BELSPR VALFEAKi VALSPR19 36. 0

Teljes Túraautó-világbajnokság eredménylistája

Év Csapat Autó123456789101112 Poz. Pont2007Proteam MotorsportBMW 320si CUR ZAN VAL PAU BRN POR AND OSC BRA MON MAC 20. 1 14 Ki 10 8 14 Ki Ki Ni Ki 22 14 17 18 16 19 17 21 152008Scuderia Proteam MotorsportBMW 320si CUR PUE VAL PAU BRN EST BRA OSC IMO MON OKA MAC 16. 9 14 15 17 15 23 12 17 17 15 13 Ki 15 13 8 10 7 9 10 14 13 12 3 12 Ki2009BMW Team Italy-SpainBMW 320si CUR PUE MAR PAU VAL BRN POR BRA OSC IMO OKA MAC 11. 36 6 10 9 5 14 Ki 5 Ki 8 6 5 1 Ki Ni 16 9 8 5 7 11 Ki 12 10 112010Scuderia Proteam Motorsport BMW 320si BRA MAR ITA BEL POR GBR CZE GER SPA JPN MAC 16. 9 13 10 14 Ki 12 16 13 9 9 17 16 12 11 11 10 13 19 15 11 Ki 11 9

Teljes International Superstars Series eredménylistája Év Csapat Autó 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 DC Points 2011 Campos Racing BMW M3 (E92) MNZR1 MNZR2 VNCR1 VNCR2 ALGR1 ALGR2 DONR1 DONR2 MISR1 MISR2 SPAR1 SPAR2 MUGR1 MUGR2 VALR1 VALR2 27. 2

További információk Hivatalos honlapja Profilja a driver database.com honlapon

Kategória:Spanyol autóversenyzők Kategória:1983-ban született személyek Kategória:Élő személyek