A Real Oviedo, asztúriai nyelven Real Uviéu egy spanyol labdarúgócsapat. A klubot 1926-ban alapították, székhelye Oviedo városa. Jelenleg az elsőosztályban szerepel.

Asztúria első csapata, amely az első osztályban szerepelhetett.

Története

A klubot 1926-ban alapították. Az országos kiterjesztésű bajnokság létrejöttekor a másodosztályban indult, öt szezon után sikerült feljutnia.

Innentől kezdve egészen 1978-ig csak az első- vagy másodosztályban szerepelt, ebben az évben esett ki először a harmadosztályba. A történelmi mélypont a 2000-es évek elején érkezett el az Oviedo számára, amikor négy szezont volt kénytelen a negyedosztályban játszani. Jelenleg a harmadosztályban szerepel.

A klub legsikeresebb időszaka a 30-as, 40-es évekre esett, ebben az időben többször végzett a harmadik, negyedik vagy ötödik helyen.

Carlos Slim mexikói üzletember, a világ leggazdagabb embere 2012. november 19-én megvásárolta a rossz anyagi helyzetben levő labdarúgócsapat részvényeinek nagy részét, ezzel többségi tulajdonossá vált.

Jelenlegi keret

Statisztika

SzezonOsztályPoz.Copa del Rey19292ª7.1929/302ª5.1930/312ª8.1931/322ª2.1932/332ª1.1933/341ª6.1934/351ª3.1935/361ª3.1940/411ª8.1941/421ª11.1942/431ª6.1943/441ª4.1944/451ª4.1945/461ª5.1946/471ª8.1947/481ª9.1948/491ª5.1949/501ª14.1950/512ª6.1951/522ª1.SzezonOsztályPoz.Copa del Rey1952/531ª9.1953/541ª15.1954/552ª2.1955/562ª2.1956/572ª4.1957/582ª1.1958/591ª11.1959/601ª6.1960/611ª13.1961/621ª10.1962/631ª3.1963/641ª14.1964/651ª15.1965/662ª4.1966/672ª5.1967/682ª6.1968/692ª11.1969/702ª7.1970/712ª14.1971/722ª1.SzezonOsztályPoz.Copa del Rey1972/731ª12.1973/741ª18.1974/752ª1.1975/761ª16.1976/772ª5.1977/782ª17.1978/792ªB2.1979/802ª11.1980/812ª10.1981/822ª16.1982/832ª12.1983/842ª13.1984/852ª16.1985/862ª8.1986/872ª14.1987/882ª4.1988/891ª12.1989/901ª11.1990/911ª6.1991/921ª11. SzezonOsztályPoz.Copa del Rey1992/931ª16.1993/941ª9.1994/951ª9.1995/961ª14.1996/971ª17.1997/981ª18.1998/991ª14.1999/001ª16.2000/011ª18.2001/022ª7.2002/032ª21.2003/043ª1.2004/053ª1.2005/062ªB7.2006/072ªB19.2007/083ª1.2008/093ª1.2009/102ªB2.2010/112ªB-2. kör2011/122ªB6.2. körSzezonOsztályPoz.Copa del Rey2012/132ªB3.2. kör2013/142ªB5.1. kör2014/152ªB1.1/162015/162ª9.1/322016/172ª8.1/642017/182ª7.1/642018/192ª8.1/642019/202ª15.1. kör2020/212ª13.2. kör2021/222ª7.1. kör2022/232ª8.1/162023/242ª

Ismertebb játékosok

Robert Prosinečki José Manuel de la Torre Paulo Bento marius Lăcătuş Viktor Onopko Albert Nađ Peter Dubovský Isidro Lángara Santi Cazorla Juan Mata Michu

Külső hivatkozások Hivatalos weboldal Futbolme A klub magazinja Blog Oviedín, rajongói oldal

Jegyzetek

Kategória:Spanyol labdarúgócsapatok Kategória:1926-ban alapított labdarúgócsapatok Kategória:Oviedo