Christoph Martin Wieland (Biberach an der Riß, 1733. szeptember 5. – Weimar 1813. január 20.) német költő és író, a német felvilágosodás és rokokó nagy költőszemélyisége, fordító, a német klasszicizmus elindítója.
Élete Wieland Gotthold Ephraim Lessing, Georg Christoph Lichtenberg és Immanuel Kant mellett – a felvilágosodás egyik legjelentősebb és rendkívül kritikus hangvételű írója, a rokokó költészet bravúros képviselője volt, az ún. weimari klasszikusok (Johann Gottfried Herder, Johann Wolfgang von Goethe, Friedrich Schiller és Wieland) legidősebbje.
Wieland apja evangélikus lelkész volt, aki gyermekeit pietista szellemben nevelte. Wieland jogot tanult Tübingenben, de hamar felismerte irodalmi tehetségét is és 1751-ben megírta első tankölteményét Über die Natur der Dinge címmel (A dolgok természetéről). Második művét, a Hermann című hőseposzt elküldte a svájci Johann Jakob Bodmer irodalomtudósnak. Az apjához hasonlóan pietista Bodmer annyira el volt ragadtatva a költeménytől, hogy meghívta magához Wielandot Zürichbe. Bodmer befolyása alatt 1753 és 1758 között több vallásos költemény született (Der gepryfte Abraham, Sympathien, Empfindungen eines Christen, Lady Johanna Gray, Der Triumph der Religion). Ezeket azonban Lessing hevesen bírálta hangvételük miatt, mely vallási türelmetlenségről árulkodott. Lukianosz, Horatius, Cervantes, Anthony Ashley-Cooper, d’Alembert, Voltaire műveinek hatására azonban nem sokkal később 180 fokos fordulatot vett. Amikor Wielandot 1760-ban szülővárosa szenátorává választották, nemcsak életének, hanem költői tevékenységének is új időszaka kezdődött. Sikerült túllépnie önmagán, a túlcsorduló lelki rajongáson, a ledér már szinte sikamlós költemények helyett teljesen új hangon szólalt meg.
Szellemes, vicces, ironikusan elegáns stílusú költeményei a német rokokó irodalom legkiemelkedőbb alkotásai. 1761-ben kezdte el a Geschichte des Agathon (Agathon története) című fejlődésregényt, amely Hans Jakob Christoffel von Grimmelshausen A kalandos Simplicissimus regénye mellett az első ilyen típusú regény volt. Ezután következett 1764-ben Don Silvio von Rosalva, oder der Sieg der Natur über die Schwärmerey (Don Silvio avagy a természet győzelme a rajongás fölött). Mindkét művében egyértelműen érződik Miguel de Cervantes, Laurence Sterne és Henry Fielding hatása.
Már 1762-ben elkezdte lefordítani William Shakespeare 22 drámáját, amelynek jelentős hatása volt mind a németországi színházi életre, mind a német irodalomra, hisz az ő fordítása tette elérhetővé Shakespeare-t a Sturm und Drang költői számára, akik pedig az angol költőóriás műveinek hatására léptek túl mind a felvilágosodáson, mind a rokokón. 1768-ban jelent meg Musarion oder die Philosphie der Grazien (Musarion avagy a gráciák filozófiája), melynek főhőse az ókori görög filozófus Phaniasz, aki csalódik a szerelemben, aszketikus életbe kezd, de szerelme Musarion visszahódítja és Phaniasz felismeri, hogy sem az aszketizmus, sem a gátlástalan érzékiség nem vezethet boldogságra, csupán a mértéktartás az arany középút. 1769-től 1772-ig az erfurti egyetemen oktatott filozófiát.
Élete utolsó időszakát Weimarban töltötte, itt Károly Ágost nagyherceg házitanítója volt, majd az ő kormányra lépése után kizárólag az írásnak szentelte idejét, itt fordította Horatiust és Lukianoszt németre, és ekkor keletkezett számtalan jelentős regénye; Der goldene Spiegel (Az aranytükör–1772), Die Geschichte der Abderiten (Az abderiták története 1774), valamint egy lovagi eposz, az Oberon (1780). Wieland érdeme, hogy a regény, amely a 18. század elején még alapjában alsórendűnek számított, teljes értékű műfajjá nőtte ki magát. Wieland volt 1773-tól 1789-ig a Teutscher Merkur, kora legjelentősebb folyóiratának főszerkesztője. Amikor 1813-ban 80 évesen elhalálozott, Goethe tartotta a halotti beszédet és méltatta életművét.
Jelentősége A német anakreóni költészet legnagyobbjai közé tartozik. Nemcsak a német rokokó legfontosabb költője, hanem többek szerint egyetlen kiváló képviselője, a felvilágosodás szószólója, Lessing mellett. Költeményeiben soron kísérhetjük, hogy miként alakult ki a barokk korszak irodalmából a rokokó irányzat, ami sok tekintetben ellentörekvés is volt. Wieland műveiben megfigyelhetjük a barokk irodalom jellegzetességét, a lelki feszültséget, de a rokokóra jellemző életörömöt is.
Költeményeit rendkívüli nyelvi gazdagság és a témák sokfélesége jellemzi. Ilyen tekintetben egyedülálló. Azonban ő sem volt a kezdetektől fogva a nyelvi elegancia mestere, csak miután hátat fordított kora divatos irányzatainak (így például fiatalkora pietizmusának), tudta megtalálni saját hangját. Wieland felvilágosodásról alkotott elképzeléseit Charles Brockden Brown dolgozta fel Wieland or The Transformation: an American Tale (Wieland avagy az átváltozás: egy amerikai elbeszélés 1798). A regény hőse Theodore Wieland, az író Christoph Martin Wieland fiktív rokona, aki vallásos őrületében megöli saját családját.
Művei bélyegkép|jobbra|upright|Az Oberon illusztrációja
Die Natur der Dinge, Lehrgedicht, 1752 Lobgesang auf die Liebe, 1751 Hermann, Epenfragment, 1751, első kiadás 1882 Zwölf moralische Briefe in Versen, Heilbronn, 1752 Der Frühling, 1752 Anti-Ovid oder die Kunst zu lieben, 1752 Erzählungen, 1752 Briefe von Verstorbenen an hinterlassene Freunde, 1753 Der geprüfte Abraham, 1753 Erinnerungen an eine Freundin, 1754 Hymnen, 1754 Ode auf die Geburt des Erlösers, 1754 Ankündigung einer Dunciade für die Deutschen, 1755 Gespräch des Socrates mit Timoclea, von der scheinbaren und wahren Schönheit, 1756 Sympathien, 1756 Empfindungen eines Christen, 1757 Lady Johanna Gray. Dráma, 1758 Theages oder Unterredungen von Schönheit und Liebe, 1758 Kyros II., 1759 Araspes und Panthea. Eine moralische Geschichte in einer Reihe von Unterredungen, 1760 Clementina von Porretta. Dráma, 1760 Der Sieg der Natur über die Schwärmerei oder die Abenteuer des Don Sylvio von Rosalva, Regény (Ulm, 1764) Comische Erzählungen, 1765 Geschichte des Agathon, Regény Musarion, oder die Philosophie der Grazien, Verses elbeszélés (Lipcse, 1768) Idris und Zenide (Lipcse, 1768) Nadine (Lipcse, 1769) Combabus (Lipcse, 1770) Die Grazien (Lipcse, 1770) Sokrates mainomenos oder die Dialoge des Diogenes von Sinope, 1770 Beiträge zur geheimen Geschichte des menschlichen Verstandes und Herzens, 1770 Der neue Amadis (Lipcse, 1771) Der goldene Spiegel oder die Könige von Scheschian, eine wahre Geschichte, Regény (Lipcse, 1772) Alceste, német hangjáték (Lipcse 1773, Ősbemutató: Weimar, 1773. május 25.) Die Wahl des Herkules. Eine dramatische Cantate, 1773 Der verklagte Amor. Költemény, 1774 Stilpon oder die Wahl eines Oberzunftmeisters von Megara, 1774 Die Geschichte der Abderiten, Regény (Lipcse, 1774–1780) Das Urteil des Midas. Víg hangjáték, 1775 Geschichte des Philosophen Danischmende, 1775 Der Mönch und die Nonne auf dem Mittelstein. Ein Gedicht in drei Gesängen, 1775 Titanomachia oder das neue Heldenbuch. Ein burleskes Gedicht, 1775 Ein Wintermärchen, 1776 Liebe um Liebe, 1776 Ein Fragment über den Charakter des Erasmus von Rotterdam, 1776 Geron, der Adlige. Eine Erzählung aus König Artus Zeit, 1777 Das Sommer-Märchen oder des Maultiers Zaum, 1777 Gedanken über die Ideale der Alten, 1777 An Olympia, 1777 Hann und Gulpenheh, Verses elbeszélés (Weimar, 1778) Der Vogelsang oder die drei Lehren, 1778 Fragmente von Beiträgen zum Gebrauch derer, die sie brauchen können oder wollen, 1778 Schach Lolo, Verses elbeszélés (Weimar, 1778) Pervonte oder die Wünsche. Ein neapolitanisches Märchen, 1778–1796 Rosamund. Ein Singspiel, 1778 Briefe an einen jungen Dichter, 1782/84. Clelia und Sinibald. Eine Legende aus dem zwölften Jahrhundert, 1783/84. Oberon, Verses elbeszélés (Weimar 1780; rövidített változat: Lipcse, 1784) Dschinnistan (3 kötet, Winterthur, 1786–1789) Das Geheimnis des Kosmopolitenordens, 1788 Geheime Geschichte des Philosophen Peregrinus Proteus, Regény (Lipcse, 1791) Göttergespräche, 1790–1793 Die Wasserkufe oder der Einsiedler und die Seneschallin von Aquilegia, 1795 Agathodämon, Regény (Lipcse, 1796–1797) Aristippos von Kyrene und einige seiner Zeitgenossen, levélregény, (4 kötet, Lipcse, 1800–1802) Das Hexameron von Rosenhain, 1803–1805 Menander und Glycerion. Szerelmes regény levélformában (Lipcse, 1804) Krates und Hipparchia, 1805
Magyarul
Keresztény érzékenységei; ford. Vályi K. András; Landerer Ny., Kassa, 1789 Sókratés Mainomenos az az A' Szinopei Diogenesz' dialogusai; ford. Kazinczy Ferenc; Trattner Ny., Pest, 1793 Araspes és Panthea. Egy erköltsös történet, beszélgetések sorjába; ford. P.; Hochmeister Ny., Kolozsvár, 1794 Hertzeg Piripionak tündér története; ford. Fellegváry Ágoston; Belnay, Pozsony, 1804 Téli rege; ford. Bozóky Mihály; Belnay, Pozsony, 1804 Horátzius levelei; ford. Kis János, Wielandnak magyarázó jegyzéseivel; Sziesz Ny., Sopron, 1811 Wieland Abderitái, 1-2.; ford. Erdélyi Károly; Landerer Ny., Pozsony, 1834 Az abderiták; ford. Farkas Albert; Franklin, Bp., 1884 (Olcsó könyvtár) Nemes Geron. Költői beszély; ford. Pitroff Pál; Franklin, Bp., 1915 (Olcsó könyvtár) Kristóf Márton Wieland: Oberon; ford. Tamedly Mihály; Athenaeum, Bp., 1922 Aczél Márta: Wallenberg szellemében. Dráma 3 felvonásban; sajtó alá rend. Egervári Vera / A pör, avagy Kié legyen a szamár árnyéka? Musical 3 felvonásban Christoph Martin Wieland (1733–1813) német regényíró szatírája nyomán; Aczél Márta, Tel-Aviv, 1997
Jegyzetek
Források Irmela Brender: Christoph Martin Wieland. 3. kiadás Rowohlt, Reinbek bei Hamburg, 2003, Jutta Heinz (Szerk.): Wieland-Handbuch. Leben, Werk, Wirkung. Metzler, Stuttgart, Weimar, 2008, Sven-Aage Jørgensen / Herbert Jaumann / John A. McCarthy (Szerk.): Christoph Martin Wieland. Epoche–Werk–Wirkung, München, 1994
Kategória:Német költők Kategória:Német írók Kategória:1733-ban született személyek Kategória:1813-ban elhunyt személyek Kategória:Német műfordítók Kategória:Shakespeare-fordítók Kategória:Biberach járásiak Kategória:Németországi szabadkőművesek Kategória:Német egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:A Becsületrend lovagjai