A Piranha Bytes GmbH egy német videójáték-fejlesztő cég, amely a Gothic és a Risen számítógépes szerepjáték-sorozatokról ismert. A stúdió a THQ Nordic leányvállalata, és 2021 augusztusában 33 embert foglalkoztatott.

Történet Alex Brüggemann, Michael „Mike” Hoge, Stefan Nyul, és Tom Putzki alapította a Piranha Bytes-ot Bochumban 1997-ben, mint Piranha Bytes Software GmbH. 1999-ben a cég a német Phenomedia kiadó teljes tulajdonú leányvállalata lett. A Piranha Bytes első játéka, a Gothic 2001-ben jelent meg. Rövidesen ezután Brüggemann elhagyta a céget, hogy kisebb játékprojekteken dolgozzon, idővel ő lett a The Settlers: Rise of an Empire dizájnere. 2013 január 19.-én, hosszú betegség után meghalt.

A Phenomedia pénzügyi botránya után, az anyavállalat 2002 májusában fizetésképtelenséget jelentett. A Piranha Bytes menedzsmentje kivásárolta a céget, amely az év szeptemberében fejeződött be, és így átmentették a stúdió védjegyeit és szellemi tulajdonát', köztük a Gothic jogait a Pluto 13 GmbH-ba, egy új cégbe, amely felvette a „Piranha Bytes” nevet. Csak a négy eredeti alapító maradt a vállalatban. 2004 márciusában, a Piranha Byte volt a GAME Bundesverband der deutschen Games-Branche egyik alapítója.

2019. május 22.-én a THQ Nordic bejelentette, hogy nem közzétett feltételek szerint felvásárolta a stúdiót. Ebben az időben a Piranha Bytes-nak 31 alkalmazottja volt az esseni irodáiban. A felvásárlás során a cég neve Piranha Bytes GmbH lett. Az év júniusában 32 alkalmazottjuk volt.

Játékok Év Cím Platformok 2001 Gothic Windows 2002 Gothic II Windows 2003 Gothic II: Night of the Raven Windows 2006 Gothic 3 Windows 2009 Risen Windows, Xbox 360 2012 Risen 2: Dark Waters Windows, PlayStation 3, Xbox 360 2014 Risen 3: Titan Lords Windows, PlayStation 3, PlayStation 4, Xbox 360 2017 ELEX Windows, PlayStation 4, Xbox One 2022 ELEX II Windows, PlayStation 5, Xbox Series X/S

Fordítás

Jegyzetek

Külső hivatkozások

Kategória:Németországi videójáték-fejlesztő cégek