Paola vagy Raħal Ġdid Málta egyik helyi tanácsa a Nagy Kikötő déli részén, a Három Várostól délre lévő Kordin (Corradino) dombon és a délebbre emelkedő dombokon. Északról a Nagy Kikötő és Bormla, keletről Fgura, délről Tarxien, keletről pedig Luqa és Marsa határolják. Lakossága 8856 fő. Olasz nevét (Casal Paula) alapítójáról, a Jeruzsálemi Szent János Ispotályos Lovagrend nagymesteréről, Antoine de Paule-ról kapta. Máltai nevének jelentése új város.
Története Őskori emlékei, köztük a három Kordin templom a legjelentősebbek közé tartoznak Máltán, a Ħal Saflieni-i hipogeum pedig a Világörökség része. Ettől kezdve azonban lakatlan terület volt, kezdetben Bir Miftuħ, majd Tarxien egyházközségében. A mai települést Antoine de Paule nagymester hozta létre 1626-ban, a templom építésével. A helyiek körében azonnal Raħal Ġdid néven lett ismert. A Lovagrend egyik tagjának, Szent Ubaldescának tiszteletére épült templom volt a város első épülete. 1718-ban Brichelot és Bremond térképén szerepel Paulla néven, ám érdekes módon a mai Żabbar helyén - amelyet viszont délebbre ábrázolnak - is található egy C(asal) Paula nevű község. A templomot többször bővítették, ám miután 1910-ben Paola egyházközsége különvált Tarxientől, új templom épült Krisztus Király tiszteletére (1923-1959). A brit uralom idején és a második világháború után hajójavító üzemek jöttek létre a Nagy Kikötő partjain. A városban található Málta egyetlen mecsete is. A század végén újabb egyházközség jött létre a településen, a Lourdes-i Szűz Mária-plébánia, amelynek új templom is épült. 1994 óta Málta egyik helyi tanácsa. Paolában található Málta civil és katonai börtöne (Corradino).
Önkormányzata Paolát héttagú helyi tanács irányítja, a jelenlegi, hatodik tanács 2012 óta van hivatalban.
Polgármesterei: Silvio Parnis (1994-2001?) Raymond Attard (2001?-2007) Dominic Grima (Munkáspárt, 2007-2012) Roderick Spiteri (Munkáspárt, 2012-)
Nevezetességei bélyegkép|balra|200px|A Hypogeum Hypogeum
Az egykori Ħal Saflieni faluban talált hipogeum (föld alatti temetkezési hely) a máltai kőkor egyik leghíresebb és legjobb állapotban fennmaradt emléke. A korai földalatti temetkezési helyek továbbfejlesztett változata, egy három emelet mély labirintusként rejtőzik a mészkősziklában. Kr. e. 3700 és 3000 között használhatták, kb. 6-7000 ember temetkezési helye.
Az építményt véletlenül fedezték fel a 20. század elején. A több mint 20 kézzel kivájt terem rendkívüli kulturális fejlettségről tanúskodik. Az építmény állagának megóvása érdekében ma csak napi 80 látogató tekintheti meg.
Kordin
Kordin III az egyetlen, amely fennmaradt a leírásokból ismert három rom közül. A legkorábbi templomépítési fázisból származó templom ma teljesen körbeépítve áll a dokkok fölötti dombon, a Triq Kortin és a Triq Il-Baċir között.
Egyéb nevezetességei Szt. Ubaldesca-templom Krisztus Király plébániatemplom Lourdes-i Szűz Mária plébániatemplom
Kultúra Band clubjai: Filarmonic Society G.M. Fra Antoine De Paule (Kristu Re Band) Filarmonic Society Lourdes A.D. 1977 (Santa Bernardina Band) Kristu Sultan Paola Band and Social Club
Egyházi szervezet: Paola Scout Group
Sport Sportegyesületei: Paola Wolves Sports Club Boccia: Boċċi Club Paola/TarxienPaola Schreiber Boċċi Club Futsal: Paola Stars Futsal Club Labdarúgás: Paola Hibernians Football Club: a Premier League egyik legsikeresebb csapata, 10-szeres bajnok, 8-szoros kupagyőztes Tenisz: Vittoriosa Lawn Tennis ClubTennis Club Kordin Tollaslabda: Paola Stars Badminton Club
Közlekedés bélyegkép|jobbra|250px|Dokkok Paola északi szélén Autóval és tömegközlekedéssel is néhány percre van a sziget főbb városaitól. A máltai nemzetközi repülőtér szintén néhány percnyire található.
Autóbuszjáratai (2011. november után): 1 (Valletta-Isla) 2 (Valletta-Birgu) 3 (Valletta-Kalkara) 81 (Valletta-Marsaxlokk) 82 (Valletta-Birżebbuġa) 83 (Valletta-Santa Luċija-Valletta) 84 (Valletta-Żejtun-Valletta) 85 (Valletta-Marsaxlokk) 91 (Valletta-Marsaskala) 92 (Valletta-Marsaskala) 93 (Valletta-Marsaskala) 94 (Valletta-Xgħajra) 120 (Xgħajra-Pembroke) 204 (Marsaskala-Mater Dei) 206 (Marsaskala-Mater Dei) 210 (Birżebbuġa-Mater Dei) 213 (Kalkara-Mater Dei) 226 (Santa Luċija-Mater Dei) X2 (expressz, Repülőtér-San Ġiljan) X3 (expressz, Repülőtér-Buġibba) N3 (éjszakai, San Ġiljan-Kalkara) N71 (éjszakai, San Ġiljan-Qrendi) N81 (éjszakai, San Ġiljan-Repülőtér) N82 (éjszakai, San Ġiljan-Birżebbuġa) N91 (éjszakai, San Ġiljan-Marsaskala)
Jegyzetek
Források és irodalom
Kategória:Málta települései