A Válótársak (eredeti cím: Laws of Attraction) 2004-ben bemutatott ír-angol-német-amerikai romantikus filmvígjáték Pierce Brosnan és Julianne Moore főszereplésével.
Történet
Audrey Woods és Daniel Rafferty sikeres, tehetséges New York-i válóperes ügyvédek. Audrey a tankönyvhöz és a klasszikus dolgokhoz ragaszkodik, míg Daniel "színházi szerepet játszik" – ahogy Audrey az egyik jelenetben mondja. Egy híres házaspár válása kapcsán szembe kerülnek egymással. Azonban a házaspár mindkét tagja ugyanazt az írországi kastélyt szeretné megkapni. Ezért Audrey és Daniel is Írországba utazik, hogy megnézze magának azt a kastélyt és számára kedvező tanúvallomásokat gyűjtsenek be. Az oda vezető úton találkoznak, majd együtt indulnak tovább, de a mikor megállnak, hogy gyönyörködjenek a tájban az autójuk megindul a lejtőn lefelé és összetörik. Ezért gyalog kénytelenek folytatni a kastélyhoz vezető utat. Időközben eltévednek és rájuk sötétedik. Ekkor felfedeznek egy lakókocsit és éjszakára szálláshelynek használják. Másnap amint kivilágosodik, meglátják, hogy a kastély ott volt az orruk előtt, a lakókocsival szemben. A kastélyhoz érve, a kastély gondnoka közli, hogy az egész személyzet a fesztiválon van. Ezért Audrey és Daniel is elmegy az ünnepségre. Az átmulatott éjszaka után egymás karjaiban ébrednek, mint férj és feleség. Visszamennek New Yorkba, hogy fű alatt érvénytelenítsék a házasságukat. De másnap már a bulvársajtóban szerepel a házasságuk híre. Ezért az ügyvédi karrierükre való tekintettel úgy döntenek, hogy együtt maradnak és házasságot színlelnek a tárgyalóteremben. A látszat kedvéért Daniel Audrey-hoz költözik, ezalatt Thorne és Serena válási pere még javában tart. Egy nap, amikor Daniel a szemetet viszi ki, véletlenül megtalál egy darab papírt, amelyen Audrey ügyfelére terhelő bizonyítékok jegyzetei vannak. Másnap a tárgyaláson Daniel ezt felhasználja Audrey ügyfele ellen. Audrey úgy érzi elárulták, ezért házassága azonnali felbontását kezdeményezi. Eközben a híres ügyfelek Írországba mennek, de amíg a tárgyalás folyik ez nem lenne megengedett. Ezért a bírónő Audrey-t és Daniel ismét Írországba küldi, hogy hozzák vissza ügyfeleiket. De a híres házaspárt egymás karjaiban találják és kiderül, hogy Audrey és Daniel hivatalosan nem házasok, mert a kastély szolgája adta össze őket, aki hivatalosan nem pap csak az ünnepségen. Audrey és Daniel visszatérnek New Yorkba, és Audrey rájön, hogy beleszeretett Danielbe. Végül a bírónő összeadja őket...
Szereplők SzerepSzínészSzinkronhangDaniel RaffertyPierce BrosnanKautzky ArmandAudrey WoodsJulianne MooreNagy-Kálózy EszterThorne JamisonMichael SheenKálloy Molnár PéterSerenaParker PoseyNemes Takách KataSara MillerFrances FisherBorbás GabiAbramovitz bírónőNora DunnPápai ErikaLeslieHeather Ann NurnbergAshton PhelpsJohnny MyersMichael RawsonMike DoyleCs. Németh LajosAdamo ShandelaAllan HoustonTV-s műsorvezetőAnnie RyanLyman HershVincent MarzelloPincérnőSara JamesLázár ErikaLegal TV riportereJohn DiscepoloTV-riporterAnnika PergamentWithers bíróMarc TurtletaubBaker bíróGordon SterneMary HarrisonBrette TaylorMr. O'CallaghanBrendan MorrisseyMagyar AttilaMrs. FlanaganElva CrowleyBrendanDavid Wilmot
Filmzene Jesus Alejandro "El Nino" – "Cafecito Cubano" John Doherty – "The Spirits of Wine and Madame Bonaparte Reels" Peter Howitt és Andre Barreau – "Roll Back the Dice" Gavin DeGraw – "Follow Through" Firedance – "Sweetness of Mary/Plane of the Plank" Dana Glover – "Maybe" Temple Bush Ceili Band – "Sick It Is/Tea You Want" "Signed, Sealed, Delivered I'm Yours"
Díjak, jelölések Év Díj Kategória Jelölt Eredmény 2004 IFTA Award Legjobb jelmez Joan Berginrowspan="2" Legjobb haj / smink Bernadette DooleyMorna Ferguson
Fordítás
Jegyzetek
További információk
Kategória:2004 filmjei Kategória:Amerikai romantikus filmvígjátékok Kategória:New Line Cinema-filmek Kategória:SPI-filmek Kategória:Írországban játszódó filmek