bélyegkép|200px|jobb| Ellingi asszony bélyegkép|200px|jobb| Az Ellingi asszony hajviseletének és köpenyének rekonstrukciója Az ellingi asszony (dánul: Ellingkvinden) egy lápba temetett vaskori asszony természetes múmiája, amelyre 1938-ban a dániai Jylland-félszigeten, a Silkeborg melletti Bjældskovdal tőzeglápban találtak rá. Kr. e. 280 körülHalálának időpontja közel megegyezik a tollundi férfiéval, akinek tetemét mindössze 90 méterrel távolabb, szintén a Bjældskovdali lápban találták. kivégzés vagy rituális emberáldozat során halt meg.

Története A Bjældskovdal mocsár területén, Silkeborgtól 10 kilométerre nyugatra, Jens Zakariasson földműves, 1938-ban tőzegkitermelés közben talált rá a tetemre. Először azt hitte, hogy egy vízbe fulladt állat maradványaira bukkant, mert a test bőrköpenybe csomagolva feküdt a lápban. Mivel közismert volt, hogy ebből a mocsárból 1927 óta több vaskori leletet emeltek ki, ezért Zakariasson értesítette a régészeti hatóságot.

Vizsgálatok A jó állapotban konzerválódott lápi tetemet először, a koppenhágai Dán Nemzeti Múzeum szakértői vizsgálták meg, majd 1976-ban a Silkeborg Múzeum kutatói ismételt igazságügyi orvosszakértői, röntgen, fogászati és 14C-es kormeghatározás vizsgálatokat végeztek.

A test A holttestet báránybőr köpenybe burkolták, amelyet térde magasságában marhabőr zsineggel átkötöttek. Halála időpontjában a mumifikálódott személy 25-30 év körüli volt. Maradványain külsőleg semmiféle betegség, vagy testi elváltozás jeleit nem találták; a belső vizsgálatok tanúsága szerint csontritkulásban szenvedett. Az orvosok, a tetem nyakán látható kötélnyomok alapján megállapították, hogy felakasztották,A múmia nyakán látható kötélnyomok nagyon hasonlóak az 1950-ben megtalált Tollundi férfi nyakán látható nyomokhoz. vagy megfojtották, majd holttestét a mocsárba süllyesztették. A tetem nemének meghatározásában a múmia 90 centiméter hosszú, bonyolult fonatokkal frizurába rendezett haja segítette az orvosokat. A szénizotópos kormeghatározás eredményeként az asszony halálának idejét Kr.e. 210-körülire (± 70 év) teszik.

Ruházat A nő tetemét finom kidolgozottságú, nyakban kötődő, rövidre nyírott szőrű báránybőr köpenybe csavarták. A köpenyt négyzetes bőrdarabokból, apró öltésekkel varrták össze, szélein és nyaki részén egy vékony bőrcsíkkal erősítették meg. A köpenyen kívül csupán egy 4-5 centiméter széles és 67 cm hosszú gyapjúövet találtak a holttesten, amely arra enged következtetni, hogy a fiatal nő feltehetően növényi alapanyagokból (len, kender, csalán) készült blúzt és szoknyát viselt, amelyek elbomlottak a lápban.

Jegyzetek

Kapcsolódó szócikkek Lápi tetemek Grauballei férfi Haraldskær-i nő Lindow-i férfi Lindow-i nő Windeby-i lány Yde-i lány Kayhauseni fiú Tollundi férfi

Források

Renate Germer: Múmiák a világ minden tájáról, Tessloff és Babilon Kiadó, Mi Micsoda könyvsorozat 7. kötet, Budapest, 38. o, (2006),

Külső hivatkozások Museum Silkeborg mit Informationen zur Frau von Elling und Foto (nur in der dänischen Version sichtbar!) Ellingkvinden

Kategória:Régészeti leletek Kategória:Múmiák Kategória:Vaskor Kategória:Dánia történelme Kategória:Meggyilkolt személyek Kategória:Az i. e. 3. században elhunyt személyek