Az Osztrák–Magyar Monarchia, más néven Osztrák–Magyar Birodalom vagy Ausztria–Magyarország ( vagy Österreich-Ungarn, vagy Rakousko-Uhersko) 1867 és 1918 között fennállt különleges, kettős (dualista) állam, pontosabban államszövetség, reálunió volt Közép-Európában.Első Katonai Felmérés (1763–1787) – Mapire.eu Két fele a Magyar Királyság (Transzlajtánia) és az Osztrák Császárság (Ciszlajtánia) volt, melyek a közös uralkodó és a közös ügyként igazgatott külügy, hadügy és az ezekkel kapcsolatos pénzügyek által összekapcsolt önálló államok voltak. Az Osztrák–Magyar Monarchia Ferenc József szerint, csak és kizárólag három ember egyezkedése és tárgyalásai (kiegyezés) közepette jött létre: „Deák, Andrássy és jómagam”Adam Kozuchowski: The Afterlife of Austria-Hungary: The Image of the Habsburg Monarchy in Interwar Europe. Pitt Series in Russian and East European Studies -PAGE: 83, Publisher: University of Pittsburgh Press (2013), Az erről szóló törvényt Ferenc József magyar király (egyúttal osztrák császár) 1867. július 28-án szentesítette.
A Monarchia többnemzetiségű államszövetség volt, nemzetiségei közül a német nyelvű osztrákokon és a magyarokon kívül a fontosabbak a különböző szláv népek (lengyelek, ukránok, csehek, szlovákok, szlovének, horvátok, szerbek, bosnyákok), a románok és az olaszok voltak. A Magyar Királyság történelmi fejlődése és a 19. században bekövetkező egységesítés és közigazgatási reform révén fél-unitárius állam (unitárius: azaz egységállam) volt, autonómiát élvező területrészekkel (Horvát-Szlavónország, Fiume), a „Lajtán túli területek” Ausztria történelmi fejlődése és modellje alapján „történelmi-politikai egységekből”, tartományokból álló állam volt, amelyek szintén élveztek némi belső függetlenséget a saját helyi ügyeikben. A szintén soknemzetiségű és eltérő fejlettségű, történelmi fejlődésű területeket az uralkodóház, a hadsereg és pár központi intézmény tartott össze. A nemzetiségeket és mozgalmaikat azonban a kiegyezés politikai-közjogi építményéből teljes egészében kihagyták. Azonban Ausztriában a szövetségi államszerkezetének jóvoltából nemzetiségi elitek egy jelentős részét hatékonyan integrálták a politikai rendszerbe (több osztrák, sőt közös miniszter is lengyel vagy cseh volt), Magyarország nyugat-európai típusú unitárius, azaz „egységállami” államszerkezeti berendezkedése viszont a nemzetiségi vezetők szinte teljes kiszorítását célozta, ugyanakkor az autonóm Horvát-Szlavónországban horvát dominancia érvényesült, élén horvát politikai elittel. Mindezek ellenére unikumnak számított a korabeli Európában, hogy etnikai kisebbségeket képviselő politikai pártok indulhattak az országgyűlési választásokon, és gyakran be is jutottak a magyar parlamentbe. Nemzetközi összehasonlításban fontos megjegyezni, hogy az első világháború előtti Európában kizárólag három országban alkottak törvényt a kisebbségi jogokról, először Magyarországon (1849 és 1868) másodikként Ausztriában (1867) a harmadik ország Belgium volt (1898). Más európai országok jogrendszerei tiltották és büntetni rendelték a kisebbségi nyelvek használatát az általános iskolákban, kulturális intézményekben, a közigazgatásban, az igazságszolgáltatásban, és a sajtóban is.Józsa Hévizi (2004): Autonomies in Hungary and Europe, A COMPARATIVE STUDY, The Regional and Ecclesiastic Autonomy of the Minorities and Nationality Groups
Az Osztrák–Magyar Monarchia -es területével„Austria-Hungary” article in the Encyclopædia Britannica, 11th ed. 1911. Európa második legnagyobb méretű állama Oroszország után, 51 milliós népességét tekintve1910-es cenzus Ausztriában és Magyarországon pedig Európa harmadik legnépesebb állama volt az Orosz Birodalom és a Német Császárság után.
Ausztria–Magyarország 1910-től Franciaországot megelőzve a világ negyedik legnagyobb gépgyártójává és gépipari exportőrévé vált az Egyesült Államok, Németország és az Egyesült Királyság után.Max-Stephan Schulze: Engineering and Economic Growth: The Development of Austria-Hungary's Machine-Building Industry in the Late Nineteenth Century, PAGE: 295. Peter Lang (Frankfurt), 1996. Elektrotechnikai és villamosipari termékek (elektromos háztartási eszközök, gyáripari elektromos eszközök, valamint generátorok, gőzturbinák, transzformátorok) piacán pedig a világ harmadik legnagyobb gyártója és exportőre volt, az Egyesült Államok és Németország után.Publishers' Association, Booksellers Association of Great Britain and Ireland (1930). The Publisher, Volume 133. p. 355.Contributors :Austria. Österreichische konsularische Vertretungsbehörden im Ausland, Austrian Information Service, New York (1965). Austrian information. p. 17. 1913-ra az Osztrák Császárság és a Magyar Királyság vasútvonalainak együttes hossza elérte a 43 280 kilométert. Nyugat-Európában csak Németország rendelkezett ennél nagyobb vasúthálózattal (63 378 km); az Osztrák-Magyar Monarchiát Franciaország (40 770 km), az Egyesült Királyság (32 623 km), Olaszország (18 873 km) és Spanyolország (15 088 km) követte.Broadberry, Stephen; O'Rourke, Kevin H. (2010). The Cambridge Economic History of Modern Europe: Volume 2, 1870 to the Present. Cambridge University Press. p. 80.
Elnevezése
A kettős állam hivatalos megnevezése magyarul Osztrák–Magyar Monarchia, míg németül Österreichisch-Ungarische Monarchie volt, amit a császár és király 1868-ban hirdetett ki. A nemzetközi érintkezésben mégis inkább az Ausztria–Magyarország (Österreich-Ungarn) forma terjedt el. Az osztrákok használták még a k. u. k. Monarchie (azaz Kaiserliche und königliche Monarchie Österreich-Ungarn vagyis Császári és Királyi Osztrák–Magyar Monarchia), valamint a Dunai Monarchia és a Kétsas elnevezést is, azonban ezek egyike sem terjedt el sem Magyarországon, sem máshol. A Monarchia megnevezése a legjelentősebb nemzetiségei nyelvén:
Bosnyákul: Austro-Ugarska monarhija Csehül: Rakousko-Uhersko Horvátul: Austro-Ugarska Monarhija Lengyelül: Monarchia Austro-Węgierska Olaszul: Impero austro-ungarico Románul: Imperiul Austro-Ungar
Története Előzményei és létrejötte
1835-től a könnyen befolyásolható V. Ferdinánd került a Habsburg Birodalom élére. Az 1848-ban megindult Népek tavasza során kitört az első bécsi forradalom, a magyar szabadságharc, majd a második és a harmadik bécsi forradalom is, melyek következtében lemondatták az uralkodót, és a tizennyolc éves unokaöccsét, Ferenc Józsefet koronázták császárrá. Az olasz egyesítési mozgalom megerősödése, majd a solferinói csatában (1859) elvesztett Lombardia, valamint a porosz–osztrák háború során megvívott königgrätzi csatában (1866) való súlyos vereség is nagy csapásként érte az amúgy is nehéz helyzetben lévő uralkodót, és aláásta az egész Birodalom tekintélyét. Ezek következtében a császár belátta, hogy az abszolutista, azonnali megtorlással járó politikája nem hozza meg a várt stabilitást, és az ezzel járó katonai költségvetés is komoly terhet jelent az állam részére. Ennek fényében politikai engedményeket tett, lemondatta több miniszterét, majd az októberi diploma és az ezt követő februári pátens kiadása értelmében megszületett a kétkamarás parlament, a Reichsrat. Az ekkor még főleg a volt nemes földbirtokosokból álló, rendi jellegű magyar uralkodó osztály az 1848-as áprilisi törvényekhez szeretett volna visszatérni, ezek eléréséhez azonban nem volt elegendő ereje. Azonban az uralkodó elbizonytalanodását érzékelve Deák Ferenc és Andrássy Gyula, fokozták politikai nyomásukat a bécsi udvarra, amely körülmények között Ferenc József már egyre jobban hajlott a kompromisszumra, míg végül 1867-ben létrejött az osztrák-magyar kiegyezés (Österreichisch-Ungarischer Ausgleich). 1865 és 1867 között nyaranta a „Haza Bölcse” sógorának, és egyben hű barátjának, nyirlaki Tarányi-Oszterhuber Józsefnek a Zala vármegyei pusztaszentlászlói kúriájában szorgalmasan dolgoztak Deák Ferenc és társai a kiegyezés előkészítésén.
Miután Ferenc József megbizonyosodott arról, hogy Ausztria nem őrizheti meg nagyhatalmi pozícióját a magyarokkal való kiegyezés nélkül, eldöntötte, hogy tárgyalnia kell,Katus László: Deák Ferenc és a kiegyezés Út a megegyezéshez, 1860–1867, tankonyvtar.hu Ferenc József szerint csak és kizárólag három ember egyezkedése és tárgyalásai közepette jött létre az Osztrák–Magyar Monarchia: „Deák, Andrássy és jómagam.”Adam Kozuchowski: The Afterlife of Austria-Hungary: The Image of the Habsburg Monarchy in Interwar Europe
A kiegyezés értelmében az osztrák és a magyar felek összeegyeztették a bécsi udvar nagyhatalmi törekvéseit a magyar vezető rétegnek azzal a törekvésével, hogy Magyarország belső berendezkedését teljes egészében maguk határozhassák meg, ellenállva az iparosodás által hozott társadalmi változásoknak és a nemzetiségi mozgalmak egyre erősödő követeléseinek. Ez a kompromisszum azonban szükségképpen eltérő belső politikai fejlődéshez vezetett a két államban. Mivel közjogi értelemben a kiegyezés nem egyszerűen a közös uralkodó és a magyar vezető réteg, hanem éppen annyira a két birodalomfél között jött létre, ezért a létrehozott konstrukció elengedhetetlenné tette, hogy Ausztriában is alkotmányos berendezkedés jöjjön létre. Ennek eredménye lett a dualista államszövetség, Osztrák–Magyar Monarchia (Österreichisch-Ungarische Monarchie) néven.
A politikai kiegyezést a közös ügyek költségeinek megosztásáról, a vámunióról és egyéb gazdasági kérdésekről szóló gazdasági kiegyezés egészítette ki, amit azonban tízévenként meg kellett újítani. Mindezek része volt, hogy az osztrák császár egyben magyar király is lesz. Ezért 1867. június 8-án a budavári Nagyboldogasszony-templomban, I. Ferenc József néven magyar királlyá koronázták az osztrák uralkodót, valamint Wittelsbach Erzsébetet, a magyarok által gyakran csak Sisi néven becézett közkedvelt feleségét.
Gyarmatosítás
A Monarchia a közvetlen atlanti-óceáni kapcsolat hiánya miatt nem tudott érdemi kolonizációt folytatni. A Birodalom inkább különböző területeinek megtartására törekedett, de tengerentúli területek híján is a nyugat-európai hatalmak egyik legnagyobb vetélytársukat látták benne. Az 1899 és 1901 között zajló bokszerlázadás idején a Monarchia is küldött egy kisebb csapatot Kínába 6 másik nemzettel együtt, így a győzelem után egy kis gyarmatot szerzett Tiencsinben. Az apró koncessziós terület mérete alig 0,61 km² volt, de volt saját kórháza, iskolája és börtöne is. Mintegy -en éltek itt. A trianoni békeszerződésben a széteső Monarchia ezt a területét is elvesztette. A több mint 16 éves fennállás során azonban számos épületet húztak fel, amelyek közül alig egy-két darab maradt meg, és a történészek szerint az Osztrák–Magyar Monarchia Európán kívüli épületei közül csak ezek állnak ma is.
Az egyetlen jelentősebb expedíciót 1873-ban tették, ekkor az északkeleti átjáró keresése közben az osztrák–magyar északi-sarki expedíció Payer és Weyprecht vezetésével felfedezett egy szigetcsoportot, amit tiszteletből I. Ferenc József után Ferenc József-földnek kereszteltek el, ez a terület azonban sohasem volt a Monarchia gyarmata, igényt sem támasztott rá.Gyarmat az Északi-sarkon, Magyar Nemzet, 2007. augusztus 11.
Felbomlása bélyegkép|right|200px|I. Ferenc József (1848–1916) porosz marsalli díszegyenruhában.
1918. október 16-án IV. Károly magyar király a Lajtáninneni területeken Hussarek-Heinlein-kormány javaslatára egy kiáltványt juttatott el az emberekhez. Ebben a kiáltványban engedélyezte, hogy az Osztrák Császárság átalakuljon egy konföderációvá. Ennek következtében az ausztriai nemzetiségek saját nemzetgyűlést alakítottak. balra|bélyegkép|Gavrilo Princip elfogása A Wekerle-kormány azonban félreismerte a helyzetet, és visszautasította a király kiáltványát. A magyarok továbbá fel akarták mondani a perszonáluniót Ausztriával. 1918. október 24-én a császári kormány elveszítette a hatalmát Bécs felett, a Császárság részei is kiválásra készültek. A Wekerle-kormány kihasználva a hangulatot október 31-ével felmondta az 1867-es megállapodásokat, ezzel megszűnt a perszonálunió Ausztria és Magyarország között.