Mellár Tamás (Alsónyék, 1954. március 18. –) magyar közgazdász, statisztikus, professor emeritus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora (2006). Kutatási területei a makro-gazdaságpolitika, a heterodox közgazdaság-tudomány és az elmaradottság–modernizáció. 1998 és 2003 között a Központi Statisztikai Hivatal elnöke, 2006 és 2007 között pécsi önkormányzati képviselő a Fidesz színeiben. 2018-ban függetlenként, 2022-ben az Egységben Magyarországért szövetség jelöltjeként szerzett parlamenti mandátumot, 2018-tól a Párbeszéd frakció tagja volt. 2026-ban már nem indult.

Életpályája 1968–1972 között a Bátaszéki Gimnázium diákja volt. 1972-ben kezdte meg egyetemi tanulmányait a Janus Pannonius Tudományegyetemen, ahol 1977-ben szerzett közgazdászdiplomát. A diploma megszerzését követően az egyetem Közgazdaságtudományi Karán helyezkedett el oktatóként. 1981-ben szerzett egyetemi doktori címet, 1991-től kandidátus, 2006-tól az MTA doktora. Először gyakornokként, majd tanársegédi, illetve adjunktusi beosztásban dolgozott 1988-ig. Ekkor kapott meghívást a Princetoni Egyetemre, ahol vendégkutató volt.

1990-ben a Privatizációs Kutatóintézet tudományos igazgatójává nevezték ki, majd 1992-ben a Miniszterelnöki Hivatal kormány-főtanácsadójaként dolgozott. Az 1994-es kormányváltás után a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem (ma: Budapesti Corvinus Egyetem) oktatója lett egyetemi docensi beosztásban. 1998-ban habilitált, majd kapta meg egyetemi tanári kinevezését. Ugyanebben az évben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnökévé nevezték ki, amit 2003-ig vezetett. 2006-ban távozott a BCE-ről és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tudományos főmunkatársa volt egy évig, ekkor tért vissza a Pécsi Tudományegyetemre. 2007 és 2009 között az egyetem Illyés Gyula Tanárképző Főiskolai Karának főigazgató-helyettese volt, ezt követően a Közgazdaságtudományi Karon oktat egyetemi tanárként.

2010-ben egyik alapítója volt a Századvég Gazdaságkutató Zrt.-nek, ahol a kutatási igazgatói tisztséget töltötte be 2011-ig, amikor távozott a cégtől. Egy 2014-es interjúban azt állította, hogy azért jött el, mert a Századvég egy pénzmosoda, a miniszterelnök tanácsadói érdemi munkavégzés nélkül vették fel a minisztériumtól utalt pénzt. A Kúria mint felülvizsgálati bíróság megállapította, hogy ezek az állítások valótlanok és Mellár Tamás ezzel megsértette a Századvég Gazdaságkutató Zrt. jó hírnevét.

1991-ben védte meg a közgazdaság-tudomány kandidátusi, 2007-ben akadémiai doktori értekezését. Az MTA Statisztikai Bizottságának lett tagja, később elnöke 1998 és 2005 között. Emellett 2002 és 2004 az Egyesült Nemzetek Szervezete Statisztikai Bizottságának elnöki tisztségét is betöltötte. 2007-ben a Gazdaságmodellezési Társaság elnökségi tagjává választották. Emellett a Magyar Közgazdasági Társaság tagja, valamint 2003 és 2008 között a gazdaságpolitikai szakosztály elnöke volt. A Magyar Szemle és a Pénzügyi Szemle című folyóirat szerkesztőbizottsági tagja 1993-tól, illetve 2010-től, valamint a Statisztikai Szemle szerkesztőbizottságának elnöke volt 1998 és 2003 között. 2011-től ismét tagja a szerkesztőbizottságnak. Több mint 181 szakcikk és öt tankönyv szerzője, társszerzője. Középfokon beszél angolul, illetve alapfokon németül.

Tudományos munkássága mellett közéleti tevékenységet is folytatott: 1989-ben a Magyar Demokrata Fórum tagja lett, 1996 és 1998 között az országos választmány tagja volt, a pártból később kilépett. A 2006-os magyarországi önkormányzati választásokon a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség jelöltjeként bejutott a pécsi közgyűlésbe, de egy évvel később lemondott mandátumáról.

2018-as országgyűlési választások után A 2018-as országgyűlési választásokon Baranya megyei 1. sz. országgyűlési egyéni választókerületében független jelöltként, de több ellenzéki párt – köztük az MSZP, DK, Párbeszéd és Együtt – támogatásával indult. A kampány során a Fidesz–KDNP-közeli médiumok és szervezetek támadták, plakátjait letépték, átragasztották és megrongálták. A választáson végül 71,96%-os részvétel mellett 39,26%-os eredménnyel múlta felül a fideszes Csizi Pétert.

Május 18-án az MSZP–Párbeszéd-listájáról bejutott Bősz Anett bejelentette, hogy kilép a Párbeszéd parlamenti frakciójából, amelynek létszáma így négy főre csökkent. A házszabály szerint öt fő alatt nem alakulhat frakció. Mellár Tamás – annak ellenére, hogy a választás előtt határozottan tagadta, hogy bármely frakciónak tagja lesz – május 20-án bejelentette, hogy belép a Párbeszéd frakciójába; függetlensége megőrzése érdekében azonban nem csatlakozik egy politikai párthoz sem, nem vonatkozik rá a frakciófegyelem és parlamenti munkájában szabad kezet kap. Később arról is beszélt, hogy ellenzéki politikai szereplők le szerették volna beszélni a csatlakozásról, véleménye szerint saját politikai érdekeik miatt, de ő ezután annál inkább kész volt a csatlakozásra.

A 2021-es magyarországi ellenzéki előválasztáson ugyancsak Pécsett indult és győzött, már a Párbeszéd színeiben, az MSZP és a Mindenki Magyarországa MozgalomAz MMM képviselőjelöltjei az előválasztásra támogatásával.Facebook 2021. április 30. A 2022-es magyarországi országgyűlési választáson Kővári Jánost legyőzve Baranya megye 1. számú egyéni választókerületének országgyűlési képviselője.

A református Mellár a 2024 februárjában kirobbant kegyelmi ügy folyományaként kilépett a református gyülekezetből, melynek addig aktív tagja volt, miután kiderült, hogy a református egyházat vezető, kormányközeli Balog Zoltán püspöknek és korábbi miniszternek köze volt a botrányos ügyhöz, és ennek ellenére nem mondott le hivataláról. Indoklása szerint ezek után nem volt helye „a pedofilvédelmezők vezetése alatt álló” református egyházban.Mellár Tamás kilép „a pedofilvédelmezők vezetése alatt álló” református egyházból Telex, 2024. február 14.

2026-ban jelezte, hogy a lehetséges kormányváltás érdekében nem indul az az évi választáson. Közölte, hogy az esélyes Tisza Párttól semmilyen megkeresést nem kapott, saját elhatározásából döntött a visszavonulás mellett.„Így van nagyobb esély Orbánék eltakarítására” – Mellár Tamás búcsúja Válasz Online, 2026. március 10.

2026. április 27-én jelent meg egy általa írt cikk a Válasz Online felületén, melyben arról értekezett, hogy milyen lépések lennének szükségesek a nem sokkal korábban adatmanipuláció vádjába keveredett KSH megreformálására, aminek korábban elnöke is volt, miután a választáson a Tisza Párt leváltotta a Fideszt. A hivatallal szemben az volt a vád, hogy politikai megrendelésre szállít valótlan, „kozmetikázott” adatokat. Mellár óva int a hivatal teljes „felforgatásától”, mert mint írta, a hivatalban nagy többségben hozzáértő, elkötelezett, becsületes ember dolgozik; a váltást a felsőszintű vezetés, az elnök, az elnökhelyettesek és egy-két kiemelt, rendkívüli jogkörrel felruházott vezető esetében célszerű megtenni, mivel szerinte az adathamisításokért ők a felelősek. Azt is javasolta, hogy a hivatali elnök és az elnökhelyettesek kinevezési jogát vegyék ki a miniszterelnök hatásköréből, mert a KSH nem válhat a kormányfő „hitbizományává”, a hivatal az országé, nem a miniszterelnöké, a vezetői pedig nem függhetnek a politikától. Az írása végén a statisztikai szolgálat egyik alaptörvényét idézi: „Minden adat annyit ér, amennyire bíznak benne az emberek.”Mellár: A KSH nem maradhat a miniszterelnök hitbizománya Válasz Online, 2026. április 27. Egy 2026 májusi interjúban is további kritikákat fogalmazott meg a KSH felé, és kiemelte, hogy át kell szervezni a hivatalt, ha a Magyar-kormány hiteles adatokkal szeretne dolgozni.A volt KSH elnök szerint létkérdés lehet rendbetenni a statisztikákat azenpenzem.hu, 2026. május 20.

Magánélete 1976 óta házas, felesége Tóth Ilona közgazdász. Két gyermekük született; Balázs és Gergely.

Díjai, elismerései Signum Auereum díj (Miskolci Egyetem, 2000) Popovics Sándor-díj (Magyar Nemzeti Bank, 2005)

Főbb publikációi

A beruházások és a fogyasztási javak piacának kapcsolata; MTA Közgazdaságtudományi Intézete, Bp., 1987 Monetary and Fiscal Policy in Hungary: Past, Present and Future (könyvfejezet, 1991)

Stabilizáció, privatizáció, egyensúly (1994)

Az infláció a gazdaságpolitika szolgálatában (Rappai Gáborral, 1998)Dinamikus makromodellek a magyar gazdaságra (2003)Comments on Debt Dynamics (2003)A piaci rendszer: cél vagy eszköz? A harmadik út védelmében (2005)Gazdaságpolitika makroszemléletben (2008)Válaszút előtt a makroökonómia?'' (2010)

Jegyzetek

Források

Mellár Tamás publikációs listája a Magyar Tudományos Művek Tárában Mellár Tamás az MTA oldalán Mellár Tamás. In.: Sipos Béla. A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának 2000-2025 közötti története (55 éves a KTK) OSZK-MEK. 2025. PTE KTK. 2000-2025 közötti története 12. 19. o. „Így van nagyobb esély Orbánék eltakarítására” – Mellár Tamás búcsúja Válasz Online, 2026. március 10.

További információk

Mellár Tamás honlapja

Kategória:Magyar közgazdászok Kategória:Magyar statisztikusok Kategória:Az MDF korábbi tagjai Kategória:1954-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Országgyűlési képviselők (2018–2022) Kategória:Országgyűlési képviselők (2022–2026) Kategória:Pécsi politikusok Kategória:Pécsi egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Magyar professor emeritusok

Kategória:Pécsi tudósok