A budapesti 98E jelzésű autóbusz a Kőbánya-Kispest és a Rákoshegy vasútállomás között közlekedik. A viszonylatot a Budapesti Közlekedési Zrt. üzemelteti.
Története
2008. szeptember 8-án a korábbi -as busz helyett 98E jelzéssel új járatot indítottak Kőbánya-Kispest és Rákoshegy vasútállomás között. Az új járat tanszüneti időszakban is közlekedik.
2008. december 29-étől a KöKi Terminál bevásárlóközpont építési munkálatai miatt megszűnt a Kőbánya-Kispestnél lévő autóbusz-végállomás, helyette a buszok a korábbi P+R parkoló helyén kialakított ideiglenes végállomásra érkeztek. 2011. június 21. és október 3. között, az M3-as metró Kőbánya-Kispest állomásának átépítése miatt a metróra való közvetlen átszállás érdekében, a Határ úti metróállomáshoz terelve közlekedett. Ebben az időszakban nem érintette a Kőbánya-Kispest megállóhelyet. Az új autóbusz-végállomás elkészültével, október 4-étől ismét csak Kőbánya-Kispestig közlekedik.
2009. augusztus 22-étől már a délutáni csúcsidőben is közlekedik, a 98-as busz utasforgalmát kisegítve ezzel.
2019. április 8-ától a Felsőcsatári út és a Bocskai István utca között minden megállóhelyen megáll, illetve a reggeli időszakban 6 óráig Rákoshegy vasútállomás felé a Gyömrői úti megállókat is érinti.
2019. június 17-étől a nyári menetrend alatt csak a reggeli csúcsidőszakban közlekedik.
2020. április 1-jén a koronavírus-járvány miatt bevezették a szombati menetrendet, ezért a vonalon a forgalom szünetelt. Az intézkedést a zsúfoltság miatt már másnap visszavonták, így április 6-ától újra a tanszüneti menetrend van érvényben, a szünetelő járatok is újraindultak.
2023. március 20-ától az autóbuszok Kőbánya-Kispest felé érintik a Csaba utca megállóhelyet is.
Útvonala Rákoshegy vasútállomás felékeretnélküli|300pxKőbánya-Kispest M vá. – Keleti bejáró út – (hajnalban: Vak Bottyán utca – felüljáró – Sibrik Miklós út / reggel és délután: Ferihegyi repülőtérre vezető út) – Gyömrői út – Csévéző utca – Bélatelepi út – Baross utca – Kodolányi János tér – Bakter utca – Rákoshegy vasútállomás vá. Kőbánya-Kispest feléRákoshegy vasútállomás vá. – Bakter utca – Ferihegyi út – Szabadság utca – Baross utca – Bélatelepi út – Csévéző utca – Gyömrői út – Ferihegyi repülőtérre vezető út – Regina köz – Lehel utca – szervizút – Kőbánya-Kispest M vá.
Megállóhelyei
!colspan=2|Perc (↓) !Megállóhely !Perc (↑) !Átszállási kapcsolatok |- |colspan=2|0||Kőbánya-Kispest Mvégállomás||19 |align=left| (KöKi Terminál) (Kőbánya-Kispest) |- |colspan=2|∫||Kőbánya-Kispest P+R||17 |align=left| |-bgcolor=DFDFDF |colspan=6|A szürkével jelölt megállókat csak Rákoshegy felé 4:58 és 6:00 között érinti. |-bgcolor=DFDFDF |1||rowspan=5|∫||Felüljáró (Gyömrői út)||rowspan=5|∫ |align=left| |-bgcolor=DFDFDF |3||Újhegyi út |align=left| |-bgcolor=DFDFDF |3||Gyömrői út 132. |align=left| |-bgcolor=DFDFDF |4||Hangár utca |align=left| |-bgcolor=DFDFDF |4||Gyömrői út 156. |align=left| |- |colspan=2|6||Felsőcsatári út||13 |align=left| |- |colspan=2|6||Pestszentlőrinc vasútállomás (átjáró)||12 |align=left| |- |colspan=2|∫||Csaba utca||11 |align=left| |- |colspan=2|9||Csévéző utca||10 |align=left| |- |colspan=2|10||Frangepán utca||9 |align=left| |- |colspan=2|12||Lőrinci út / Bélatelepi út||7 |align=left| |- |colspan=2|14||Bocskai István utca||5 |align=left| |- |colspan=2|15||Rákóczi Ferenc utca||4 |align=left| |- |colspan=2|16||Vörösmarty utca||3 |align=left| |- |colspan=2|16||Melczer utca / Baross utca||3 |align=left| |- |colspan=2|17||Ady Endre utca||2 |align=left| |- |colspan=2|∫||Rákoshegy vasútállomás||1 |align=left| |- |colspan=2|∫||Szabadság utca||1 |align=left| |- |colspan=2|18||végállomás||0 |align=left|
Jegyzetek
Források
Kategória:Budapest autóbuszvonalai Kategória:Budapest XVII. kerületének közlekedése Kategória:Budapest XVIII. kerületének közlekedése Kategória:Budapest XIX. kerületének közlekedése