Janklovics Péter (Budapest, 1977. február 21. –) magyar színész, humorista.
Pályafutása A Gór Nagy Mária Színitanodában végzett 1999-ben, majd a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház, 2004-től pedig a székesfehérvári Vörösmarty Színház társulatának tagja lett. Vendégszínészként szerepelt már többek között a Budapesti Zsidó Színházban is, 2010 őszétől pedig a budapesti TÁP Színházban dolgozik. Olyan darabokban szerepelt, mint a Hegedűs a háztetőn, Tizedes meg a többiek, Ábrahám, Cseresznyéskert, A csodák városa, Az ember tragédiája, III. Richárd, A kis herceg, A revizor, A salemi boszorkányok.
A színház mellett elvállalt pár filmszerepet is, így látható volt a Spáh Dávid rendezésében készült, Aqua című rövidfilmben, mellékszereplőként a Hídemberben, és a Can Togay jegyezte Egy tél az Isten háta mögött című moziban. Több reklámban feltűnt, különböző karaktereket jelenítve meg, az országos ismertséget és népszerűséget ugyanakkor a 2009-es és 2010-es Sziget Fesztivál kampánya hozta meg neki, amikor a rendezvény arcaként láthatta a nagyközönség.Újra senkiháziak kezében a popszakma: Janklovics Péter a prodidzsájos időket idézi az új Sziget-reklámban - HVG, 2025.11.12.„Megint senkiháziak kezében van a popszakma” – Janklovics Péter Sziget-reklámarcként tér vissza - 24.hu, 2025.11.13. Szintén 2009-től kezdett humorista karrierbe, rendszeresen fellép a Dumaszínházban, és látható a Comedy Central stand-up műsorában.
Munkái Színház Ábrahám, Vörösmarty Színház (színész) Bál a Savoyban, Vörösmarty Színház (színész) Cserenadrág, Kamra Budapest (színész) Cseresznyéskert, Budapesti Zsidó Színház (színész) A csodák városa, Vörösmarty Színház (színész) Diótörő és Egérkirály, Vörösmarty Színház (énekes) Az ember tragédiája, Trambulin Színház (színész) A gát, Vörösmarty Színház (színész) Hunkurunk, avagy a szemérmes nem tanul, Budapesti Zsidó Színház (szereplő) III. Richárd, Vörösmarty Színház (színész) A kis herceg, Vörösmarty Színház (színész) Kolpert úr, Vörösmarty Színház – Pelikán Terem (színész) A kommunizmus története elmebetegeknek, Vörösmarty Színház (színész) Pipora – a zárt világ, Aranytíz Kft. (színész) Pletyka, Sziget Színház (színész) A revizor, Vörösmarty Színház (színész) Roló, TÁP Színház – Trafó (színész) A salemi boszorkányok, Hevesi Sándor Színház (színész) Shakespeare királynője, Hevesi Sándor Színház (színész) Sose felejtem el, avagy egy diplomás büfészínész emlékei Budapesti Zsidó Színház (színész) Vízkereszt, vagy bánom is én Vörösmarty Színház (színész) Vőlegény, Vörösmarty Színház (színész) 80 nap alatt a Föld körül, Vörösmarty Színház (színész)
Filmek Szomszédok, tv-sorozat, 1998 Egy tél az isten háta mögött, 1999 A Hídember, 2002 Aqua, rövidfilm, 2006 Zimmer Feri 2., 2010 Munkaügyek, tv-sorozat, 2012 Fapad, tv-sorozat, 2014–2015 Dumapárbaj, 2014 #Sohavégetnemérős, 2016 Egynyári kaland, 2019 Sörever, minisorozat, 2020https://youtu.be/BVv2jX3S_yE?si=7NkZVbwtlxLw2kCq A mi kis falunk, 2021 …a szomszéd tehene, 2024 Marsra magyar!, 2024 BigBakShow, 2025
Videóklip Tankcsapda – Szevasz öcsém (2019)https://www.youtube.com/watch?v=4u9xwyXN6l0
Jegyzetek
Források Dumaszínház Janklovics Péter egy napja – Cool Story Bro Népszabadság Száradatbázis Interjú a travelline.hu-n Interjú az index.hu-n Az Aqua című rövidfilm, a daazo.com-on
További információk
Kategória:Magyar humoristák Kategória:Magyar színészek Kategória:1977-ben született személyek Kategória:Élő személyek