Magnus Brostrup Landstad (Måsøy, Norvégia, 1802. október 7. – Kristiania, 1880. október 8.) norvég lelkész, zsoltárszerző és költő, aki kiadta a hagyományos norvég balladák első gyűjteményét 1853-ban. Művét tudománytalan módszerei miatt kritizálták, de ma már általánosan elfogadott, hogy jelentős mértékben hozzájárult a hagyományos balladák megőrzéséhez.

Pályafutása Apjával, Hans Landstaddal (1771-1838) élt, aki szintén lelkész volt, először 1806-tól Øksnesben, majd 1811-től Vinjeben és 1819-től Seljordban. 1827-ben teológiai végzettséget (cand. theol) szerzett, ezt követően hat évig Gausdal lelkésze volt. Ezután különböző parókiákon dolgozott Telemarkban és Østfoldban, mielőtt 1859-ben a vestfoldi Sandar lelkésze lett. 1828-ban feleségül vette Marie Margrete Wilhelmine Lassent. Arról is ismert, hogy a kortárs norvég köznyelvet használta az általa írt himnuszokban, jelentősen hozzájárulva a norvég nemzeti romantika szelleméhez, amely ebben az időszakban erősödött Norvégiában.

Legnagyobb eredménye a Landstad-féle énektár volt, amelyet módosításokkal 1869-től egészen 1985-ig használtak a norvég (bokmål) egyházközségekben. A jelenlegi hivatalos egyházi énekeskönyv is számos általa írt vagy fordított himnuszt tartalmaz.

Unokatestvére volt Hans Peter Schnitler Krag.

Róla nevezték el a Seljordban működő Landstad-intézetet.

Művei Norske Folkeviser, 1852 Kirkesalmebok, 1869. Påbegynt, 1852

Jegyzetek

Fordítás

Kategória:Norvég költők, írók Kategória:Norvég zeneszerzők Kategória:Evangélikus egyházi személyek Kategória:1802-ben született személyek Kategória:1880-ban elhunyt személyek Kategória:Keresztény zene Kategória:Norvégia vallási élete