A budapesti 260-as jelzésű autóbusz a Citronella utca és az Óbudai rendelőintézet között közlekedik. A vonalat a Budapesti Közlekedési Zrt. üzemelteti. A járműveket az Óbudai autóbuszgarázs állítja ki.

A 260-as busz összehangolva közlekedik a 160-as busszal.

Története

2008. szeptember 6-án a 60-as busz jelzése 160-asra és 260-asra módosult.

2013. november 4-én az útvonalát meghosszabbították Óbudán, de erre csak igény esetén közlekedett.

2016. január 16-án a budai fonódó villamoshálózat átadásával útvonala jelentősen rövidült, a Batthyány tér helyett csak az Óbudai rendelőintézetig közlekedik, ahonnan a belváros a 17-es, a 19-es és a 41-es villamosokkal érhető el. A 260-as buszon szóló buszok közlekednek, első ajtós felszállási renddel. A korábbi telebusz rendszer megszűnt, minden busz végig megy az útvonalon.

2016. november 5-étől hétköznap 8 és 20 óra között, hétvégén pedig 9 és 20 óra között a Szent Margit Kórházig közlekedik, Virágosnyereg út végállomását pedig Citronella utcára nevezték át.

2018. április 6-ától 15-éig a Bécsi úti villamosok pótlásának segítése miatt a Kolosy térig meghosszabbított útvonalon járt.

2020. szeptember 1-jétől sűrűbb követéssel közlekedik, kiváltva ezzel a 260A buszjáratot. A harsánylejtői lakópark Citronella utcai végállomását a Csillagánizs utca és a Citromfű utca sarkára helyezték át. A végállomás neve és a buszforduló változatlan maradt.

Útvonala Citronella utca felékeretnélküli|300pxÓbudai rendelőintézet vá. – Vörösvári út – Váradi utca – Bécsi út – Szent Margit Kórház, forduló – Bécsi út – Kocsis Sándor út – Csillagánizs utca – Citronella utca – Citronella utca vá. Óbudai rendelőintézet feléCitronella utca vá. – Citronella utca – Csillagánizs utca – Kocsis Sándor út – Bécsi út – Vörösvári út – Óbudai rendelőintézet vá.

Megállóhelyei

!Perc (↓) !Megállóhely !colspan=2|Perc (↑) !Átszállási kapcsolatok |- |0||Citronella utcavégállomás||21||16

|∫||Borsmenta utca||19||15

|3||Kocsis Sándor út||18||14 |align=left| (Aranyvölgy) |- |4||Bóbita utca||17||13 |align=left| |- |5||ATI||16||12

|7||Óbudai temető||15||11 |align=left| |- |8||Kubik utca||14||10 |align=left| |- |10||Bojtár utca (↓)Bojtár utca (Bécsi út) (↑)||13||8 |align=left| |- |11||Orbán Balázs út||11||7 |align=left| |- |12||Laborc utca||∫||∫ |align=left| |- |∫||Bécsi út / Vörösvári út||9||5 |align=left rowspan=2| |- |13||Bécsi út / Vörösvári út||8||4 |- |∫||Perényi út||6||3 |align=left| |- |∫||Váradi utca||5||2 |align=left | |-bgcolor=DFDFDF |colspan=5|A Szent Margit Kórházat csak hétköznap 8 és 20 óra között, illetve hétvégén 9 és 20 óra között érinti. |-bgcolor=DFDFDF |∫||Szent Margit Kórház||3||∫ |align=left rowspan=2| |-bgcolor=DFDFDF |∫||Szent Margit Kórház||2||∫ |- |∫||Váradi utca||colspan=2|1 |align=left | |- |15||Óbudai rendelőintézetvégállomás||colspan=2|0 |align=left|

Jegyzetek

Források

Kategória:Budapest autóbuszvonalai Kategória:Budapest III. kerületének közlekedése