A bibliakritika egy újkori tudományág, a Biblia tudományos vizsgálata, a történeti-kritikai módszerek és a profán tudományok (régészet, nyelvészet stb.) felhasználásával.K. Rahner, H. Vorgrimlerː Teológiai Kisszótár (1980)
A bibliakritika nem foglal állást a Szentírás ihletett voltának kérdésében (ezzel → a Biblia kritikája és a kereszténység kritikája cikkek foglalkoznak), a szöveghez elfogulatlanul igyekszik közelíteni. Alaptétele, hogy a sugalmazás, ha elismerjük, ha nem, nem iktatja ki a közreműködő szerzők emberi természetét, tehát a Bibliát alkotó szövegek releváns módon vizsgálhatóak a minden más szöveg értelmezésére és vizsgálatára született tudományágak bevonásával.
Története A bibliakritika megjelenését a tudósok leggyakrabban a német felvilágosodásnak tulajdonítják, de egyesek gyökereit messzebbre, a reformációra vezetik vissza. Előfutárainak tekinthetők egyes korai humanisták (Erasmus, Tommaso Cajetan De Vio), tulajdonképpen megalapítójának Richard Simon (1638–1712) francia teológus, pap tekinthető – úttörő munkája, a Histoire critique du vieux testament (Az Ószövetség történeti-kritikai vizsgálata) 1682-ben jelent meg. Kialakulásában szerepet játszott a német pietizmus és a brit deizmus is. A felvilágosodás korában, a szkepticizmus hátterében, a tudósok Jézus életét történelmi szemüvegen keresztül kezdték tanulmányozni, szakítva a bibliai és egyházi tekintélyekkel szemben, az isteni mivolta természetére és értelmezésére irányuló hagyományos teológiai összpontosítással.
A történeti-kritikai módszer a Biblia „mítosztalanításának” programját indította meg. Ez megközelítések és módszerek széles skáláját foglalja magába. A 20. században Rudolf Bultmann (1884-1976) munkásságával érte el csúcspontját. Hatása széles körben elterjedt. A 20. század közepétől a katolikus egyház maga is a forráskritika művelője lett.
A 20. század végén és a 21. század elején a bibliakritikát számos további tudományág és perspektíva befolyásolta, amelyek bizonyos átalakulásához vezettek. Ilyenek például a például az orientalisztika, amely többek közt a közel-keleti társadalmakat, kultúrákat, nyelveket, népeket, történelmet és régészetet vizsgálja, és a filológia, amelyek új módszereket alakítottak ki.
Típusai A bibliakritika típusai S. M. Miller-R. V. Huber: A Biblia története (2004) A történetkritika a bibliai szövegek eredetét vizsgálja és megkísérli megérten, miként dolgoztak az írókés mit akartak mondani. Ez a módszer több lejjebb sorolt tudományágat is magába foglal. A szövegkritika a Bibliai legrégebbi kiadásait veti egybe a legpontosabb szöveg létrehozásához. A lehető legpontosabb szöveg helyreállítására törekszik. . A forráskritika a bibliai írók szóbeli vagy írásos forrásainak felkutatását végzi Az irodalomkritika a műfajok és írói irodalmi stílusok szempontjából vizsgálja a Biblia írásait A formatörténet a Bibliát alkotó kisebb egységeket és azok irodalmi műfaját vizsgálja A redakciótörténet a Biblia íróinak és szerkesztőinek szemléletét igyekszik megérteni A kánontörténet vagy a kánonkritikai bibliakutatás a Biblia egy-egy részletét a teljes Biblia összefüggésében igyekszik értelmezni A szemiotika vagy strukturalizmus a szavak és törvényszerűségek közötti összefüggések értelmét keresi Az értelmezéstörténet az évszázadok bibliamagyarázati módszereit tanulmányozva segít jobban megérteni a Bibliát A fundamentalista értelmezés a Biblia szóbeli tévedhetetlenségére összpontosít.
A kritika ágaMit vizsgál Legfontosabb felismerések és elméletekSzövegkritika (Textual Criticism)A több ezer héber, arámi és görög kézirat eltéréseit, a másolási és fordítási hibákat kutatja.Az eredeti szöveg helyreállítása a fennmaradt kézirattöredékek, kódexek összehasonlításával.Összehasonlítja az ősibb szövegváltozatokat a holt-tengeri tekercsek (Kumrán) és a Septuaginta szövegével.Kiszűri a másolási hibákat, későbbi betoldásokat (pl. a Márk-evangélium hosszabb lezárását vagy a házasságtörő nő történetét János ev.nál).Forráskritika (Source Criticism)Az önálló, korábbi dokumentumok azonosítását végzi a könyveken belül (pl. stílusváltások, isteni nevek alapján).Annak kutatása, hogy a szerzők milyen korábbi írott forrásokat használtak fel.Megalkotta a dokumentum-elméletet: Mózes öt könyve (Tóra) négy független forrásból (Jahvista, Elohista, Deuteronomista, Papi) állt össze.Az evangéliumoknál megalkotta a kétforrás-elméletet: Márk evangéliuma a legősibb, Máté és Lukács ezt, valamint egy feltételezett mondásgyűjteményt, a Q-forrást használta fel.Formakritika (Form Criticism)A szövegegységek eredeti, szóbeli műfaját (pl. teremtésmítosz, törvénykódex, siratóének, levél) határozza meg.A szövegek mögötti szóbeli hagyományozódás szakaszainak és műfaji egységeinek (példabeszédek, csodaelbeszélések) elemzése.Kimutatja az ókori közel-keleti párhuzamokat (pl. Noé bárkája és a Gilgames-eposz; Mózes törvényei és Hammurapi törvényoszlopa).Megállapítja, hogy a bibliai történetek (pl. az evangéliumi történetek az őskeresztény közösségek élethelyzeteiben) hogyan formálódtak.Tradíciókritika (Tradition Criticism)A szóbeli hagyományok vándorlását, fejlődését és teológiai változásait követi nyomon az írásba foglalás előtt.Bemutatja, hogyan váltak a helyi törzsi történetek (pl. Ábrahám vagy Jákob elbeszélései) az egész izraeli nép közös eredetmítoszává.Szerkesztéskritika (Redaction Criticism)A végső szöveggondozók (redaktorok) munkáját vizsgálja, akik a forrásokat egyetlen könyvvé gyúrták össze.Feltárja például, hogy Izajás (Ézsaiás) könyve nem egyetlen ember műve, hanem három különböző korban élt próféta/iskola írásainak tudatos szerkesztése.Történeti kritika (Historical Criticism)A bibliai események történetiségét veti össze a régészettel és a korabeli világi (egyiptomi, asszír, római) forrásokkal.Pontosítja a bibliai kronológiát; rávilágít, hogy a honfoglalás (Józsué könyve) vagy a Dávid-kori királyság a valóságban összetettebb folyamat volt.Elkülöníti a hitbeli krisztológiát a „történeti Jézustól”; vizsgálja a politikai, földrajzi és kulturális anakronizmusokat.Kánonkritika (Canon Criticism)Azt vizsgálja, hogy a szövegek közösség általi elfogadása és szent irattá nyilvánítása (kanonizáció) hogyan hat a szöveg jelentésére.Megvilágítja, miért maradtak ki bizonyos iratok (apokrifek) a Bibliából, és hogyan vált a válogatás a zsidó és keresztény identitás alapjává.Irodalmi és narratív kritika (Literary/Narrative Criticism)Például az evangéliumok mint egységes irodalmi művek elemzése (karakterek, cselekményvezetés, retorika).A szöveget önmagában, végleges formájában vizsgálja, függetlenül a keletkezéstörténettől, a modern irodalomtudomány eszköztárával.
Jegyzetek
Források Benyik György: Az újszövetségi Szentírás keletkezés- és kutatástörténete (Introductio Generalis), I. kötet, JATEPress, Szeged, 1995 Bibliai kislexikon [szerk. Gecse Géza és Horváth Henrik], Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1978, bibliakritika és bibliai racionalizmus szócikkek, Dér Katalin, A Biblia olvasása, Kairosz Kiadó, 2008, .
Külső hivatkozások A teológiai szakkifejezések szemantikai struktúrája Horváth Pál: Régészet és vallástudomány Magyar Keresztény Portál -Keresés a bibliában Protestáns új fordítású (revideált) biblia Kereshető Biblia-források Internetes Ógörög újszövetség fordító program Pápai Biblikus Bizottság: Szentírás-magyarázat az Egyházban A számítógép azt is tudja, ki írta a Bibliát (Juharizsuzsanna.blog.hu) Kapcsolódó cikkek A kereszténység kritikája Bibliai tévedhetetlenség
Kategória:Biblia Kategória:Hermeneutika Kategória:Valláskritika