Sally Kristen Ride (Los Angeles, Kalifornia, 1951. május 26. – La Jolla, Kalifornia, 2012. július 23.) az első amerikai űrhajósnő, asztrofizikus.

Valentyina Vlagyimirovna Tyereskova és Szvetlana Jevgenyjevna Szavickaja után a világ harmadik női űrhajósa. 32 évesen korának legfiatalabb asztronautájaként, az első amerikai nőként járt a világűrben. Az első nő, aki használta az űrrepülőgép Canadarm (SRM) manipulátor-karját.

Életpálya 1973-ban a Bachelor of Arts keretében fizikából szerzett oklevelet. 1975-ben a Stanford Egyetemen doktorált, majd 1978-ban megvédte doktorátusát. Eredetileg profi teniszjátékosnak készült, edzője a híres Billie Jean King volt, ám amikor utolsó éves volt az egyetemen, meglátott egy újságcikket, amelyben a NASA női fizikusokat keresett, így az űrhajós pálya felé fordult.

A NASA hirdetésére 8000 ember jelentkezett, akik közül felkészítésre kiválasztották az első öt nőt. 1978. január 16-ától a Lyndon B. Johnson Űrközpontban részesült űrhajóskiképzésben. Kiképzett űrhajósként tagja volt az STS–2 és STS–3 támogató (tanácsadó, problémamegoldó) csapatának. Segített az amerikai űrrepülőgép robotkarjának a kivitelezésében. Két űrszolgálata alatt összesen 14 napot, 07 órát és 46 percet (343 óra) töltött a világűrben. Tagja volt a Challenger űrrepülőgép katasztrófáját vizsgáló csapatnak. Űrhajós pályafutását 1987. augusztus 15-én fejezte be.

1987-től a Stanford Egyetemen dolgozott. 1989-ben fizikaprofesszor lett a San Diegó-i Kaliforniai Egyetemen, illetve kinevezték a Kaliforniai Űrintézet igazgatójának. 2001-től a Sally Ride Science nevű, tudományos ismeretterjesztő anyagokat készítő saját vállalkozását vezette. 2003-ban felkérték, hogy vegyen részt a Columbia balesetét vizsgáló bizottság munkájában is.

2012. július 23-án hasnyálmirigyrákban hunyt el a kaliforniai, La Jolla-i otthonában.

Repülések right|thumb|250px|A Challenger fedélzetén 1983-ban

STS–7, a Challenger űrrepülőgép 2. repülésének küldetésfelelőse. Legfőbb feladata az Anik C–2, az Palapa–B–1, valamint az SPAS–01 műholdak pályairányba helyezése a Canadarm segítségével. 40 órás üzemidő után a Canadarm segítségével visszanyerték a SPAS–01-et, amit visszahoztak a Földre. Első űrszolgálata alatt összesen 6 napot, 2 órát és 23 percet (147 óra) töltött a világűrben. kilométert repült, 97 alkalommal kerülte meg a Földet. STS–41–G, Challenger űrrepülőgép 6. repülésének küldetésfelelőse. Egy műholdat állítottak pályairányba. Több technikai és egyéb, kutatási, kísérleti programot hajtott végre. Filmre vették a teljes szolgálatot, amiből dokumentumfilm készült. Második űrszolgálata alatt összesen 8 napot, 5 órát, 23 percet (197 óra) töltött a világűrben. kilométert repült, 133 alkalommal kerülte meg a Földet.

1983-ban Magyarországon járt az International Astronautical Federation (IAF) Nemzetközi Asztronautikai Szövetség kongresszusán. Ekkor ismerte meg a magyar fejlesztésű Pille dózismérőt, amelynek az akkumulátoros változatát 1984-ben az STS–41–G űrrepülés során magával is vitte a Challenger fedélzetére. A méréssorozat tárgya az volt, hogy előre meghatározott helyekre tett dózismérőket olvastak ki. Minden mérést 3 magasságban (352, 274 és 224 km-en) hajtottak végre, minden magasságban kétszer.

Magánélete

Mássága csak halála után derült ki, amikor is Tam O'Shaughnessy neve állt a gyászjelentésben, miszerint ő gyászolja élettársát. Később kiderült, hogy már 27 éve voltak együtt. 12-13 évesen ismerkedtek meg, amikor mindketten teniszeztek. Később is tartották a kapcsolatot, és mindig jó barátok voltak, viszont csak 1985-ben alakult át a kapcsolatuk. Sally eldöntötte, hogy nem a melegjogokért fog harcolni, hanem a gyerekekért, ezért is alapította meg a Sally Ride Science-t. Azt, hogy Tammal egy párt alkotnak, csak a barátaikkal és családjukkal osztották meg.Tam O'Shaughnessy: About Sally Ride's Partner Of 27 Years

Kitüntetések Tiszteletére a NASA a GRAIL küldetés végét jelentő becsapódás helyszínét a Holdon róla nevezte el. Sally Ride tevékenyen részt vett a küldetés munkájában.Lunar Impact Site Named After Sally Ride 2012-12-18 2013-ban megkapta az Elnöki Szabadság-érdemrendet, amit Tam vett át Obama elnöktől. Ez a legmagasabb fokozat, amit egy amerikai állampolgár elérhet élete során.

Írásai

A popkultúrában Rácz Zsuzsa Nesze Neked Terézanyu! című regényében Kéki Kata gondolja: „Ennyi erővel akár azt is mondhatnám, én vagyok az első magyar női űrhajós. The Hungarian Sally Ride.” Jegyzetek

Források

Kategória:Amerikai fizikusok Kategória:Amerikai űrhajósok Kategória:Norvég-amerikaiak Kategória:1951-ben született személyek Kategória:2012-ben elhunyt személyek Kategória:LMBT tudósok Kategória:Amerikai nők Kategória:Rákban elhunyt személyek Kategória:Los Angeles-iek