Enjambement-nak vagy áthajlásnak nevezzük a költészetben azt a jelenséget, amikor egy szintaktikai egységet kettévág a verssorhatár.
Példa
Az enjambement-ra példát találhatunk Lázár Ervin alábbi tréfás versében:
A múltkor Mikkamakkával Fát vágni mentünk az erdőre, De olyan szerencsétlenül dőlt A fa, hogy Dömdödöm alászorult.
Itt a második és harmadik sor közötti határon véget ér egy szintaktikai egység (egy összetett mondat első tagmondata), így a szöveg verstani és mondattani tagolásában ugyanott van a töréspont. Ezzel szemben a harmadik és negyedik sor határán átnyúlik a következő tagmondat („de olyan szerencsétlenül dőlt a fa”), amely csak a negyedik sorban ér véget. Ez a jelenség az enjambement.
Lovasi András szövegeiben gyakori az enjambement, ami slágerszövegekben előtte gyakorlatilag ismeretlen volt.
<poem> Ha az életben nincs már több móka Meghalunk, mintha nem volna Több dolgunk a világba' s édes lenne a halál...</poem>
Kiejtés A szó francia eredetű, és eredeti kiejtése IPA-szimbólumokkal , magyar nyelvű szövegbe illesztve [anzsamman].Laczkó Krisztina–Mártonfi Attila: Helyesírás, Osiris Kiadó, Bp., 2004. A toldalékos alakok helyesírása szempontjából lényeges, hogy mély hangrendű, a szó végi t pedig néma (tehát pl. enjambement-nal'').
Források
Kategória:Verstan