A Magyar Rádió Humorfesztiválja az egyik legrangosabb hazai megmérettetése a humor különböző, elsősorban rádióban (is) előadható műfajaiban (rádiókabaré, stand-up comedy, paródia).
A versenyt nyolcévente rendezték meg, abból a célból, hogy mérsékeljék a humoriparban a fluktuációt; aki itt valamilyen eredményt elért: Farkasházy Tivadar, Nádas György, Maksa Zoltán, Varga Ferenc József, Kovács András Péter, az azóta is jelen van a magyar humor elitjében, függetlenül attól, hogy azóta megkopott-e az a fajta stílus, amit képvisel, vagy sem. A versenyen két kategóriában osztottak díjat: előadói (itt léptek fel a – még – kevésbé ismert humoristák, elsősorban a stand-up comedy képviselői), ill. szerzői (ezeket már befutott színészek, humoristák adták elő, és a kabaré szerzőjét díjazták).
I. Humorfesztivál (1974) Szerkesztők: Kaposy Miklós, Marton Frigyes és Szilágyi György.Rádió–és Televízióújság, 1974. év, 52. szám, 1974. dec. 30, 12. oldal
Döntősök: NévDöntőbeli írásaik (előadók)Sinkó Péter Önéletrajz (Sinkó Péter) Rózsák illatozzatok (Bodrogi Gyula, Kazal László) A tudásszomj (Schubert Éva, Zeitler Gábor) Szabados Gábor Önéletrajz (Szabados Gábor) Néhány négysoros (Kern András, Tímár Béla) Csevegés (Kern András, Timár Béla) Kőszegfalvy Ferenc Nyomjuk a sódert (Kállai Ferenc, Szombathy Gyula)Boncz Géza Önéletrajz (Boncz Géza) Pályázat (Bodrogi Gyula, Márkus László)Farkasházy Tivadar Önéletrajz (Farkasházy Tivadar) Kagylók (Harkányi Endre, Schubert Éva, Siménfalvy Sándor, Timár Béla, Vay Ilus, Zeitler Gábor) A beat-nemzedék nyomában (Bodrogi Gyula, Gobbi Hilda, Harsányi Gábor, Őze Lajos, Szombathy Gyula, Timár Béla, Várhegyi Teréz)
II. Humorfesztivál (1982) Szerkesztők: Marton Frigyes, Farkasházy Tivadar és Sinkó Péter. A műsorvezetők Boncz Géza, Farkasházy Tivadar, Sinkó Péter és Selmeczi Tibor.
A felvétel a váci Madách Imre Művelődési Központban készült.Rádió–és Televízióújság, 1982. év, 23. szám, 1982. jun. 7, 9-10. oldal
Döntősök:
A fesztiválról válogatás album is megjelent.Humorfesztivál '82 (válogatás)
III. Humorfesztivál (1990) Szerkesztők: Farkasházy Tivadar, Kaposy Miklós és Sinkó Péter. Műsorvezető: Verebes István.
A felvétel a Játékszínben készült.Rádió–és Televízióújság, 1990. év, 52. szám, 1990. dec. 24, 22. oldal
Döntősök:
IV. Humorfesztivál (1998) Előadói kategória Bagi Iván Nacsa Olivér Petrik Balázs Varga Ferenc József
Írói kategória Kövesdi Miklós Gábor Kőhalmi Zoltán Litkai Gergely Tóth Tibor Wagner B. György
V. Humorfesztivál (2006) A díjazottak:
Előadói kategória Kovács András Péter Kiss Ádám Lorán Barnabás
Írói kategória Szlazsánszky Ferenc Ürmös Zsolt
Különdíjasok Beliczai Balázs (a Magyar Televízió különdíja) Kovács András Péter (a Godot Dumaszínház különdíja) Sás Péter (a kulturális miniszter különdíja) Szabó Kristóf (a Tehetséges Magyarországért Alapítvány különdíja)
Jegyzetek
Források Humorlexikon, szerkesztő: Kaposy Miklós (Tarsoly Kiadó, 2001 ) Az 5. Humorfesztivál döntője – kontextus.hu Rádió Humorfesztivál 2006 (PORT.hu)
További információk A Magyar Rádió V. Humorfesztiválja – I. elődöntő (NAVA)
Kategória:Rádióműsorok Kategória:Humor Kategória:Események