Debreceni Boglárka (Salgótarján, 1981. augusztus 11. –) író, költő, szerkesztő, kritikus. Életpályája A Nagy Lajos Király Magánegyetemen és a Miskolci Egyetemen végzett mint művészettörténész, kulturális antropológus, muzeológus, vizuális kultúra, művészettörténet és társadalomismeret tanár.Korábban egy művészeti szakközépiskolában tanított, aztán a Petőfi Irodalmi Múzeum művészeti tárában helyezkedett el, majd a Kassák Múzeumban dolgozott. Jelenleg szabadúszó íróként, szerkesztőként és rendezvényszervezőként tevékenykedik.

2008-tól a Magyar Tudományos Akadémia Miskolci Területi Bizottsága Művészettörténeti Munkabizottságának tagja.

2009-től a Fiatal Írók Szövetsége tagja.

2010-től a József Attila Kör tagja.

2010-től a Magyar Újságírók Országos Szövetsége és a Hungarian International Press Association tagja.

2020-tól a Szépírók Társasága tagja.

Munkássága balra|bélyegkép|261x261px|Fotó: Raffay Zsófia Rendszeresen publikál irodalmi, művészeti, társadalomtudományi, pedagógiai folyóiratokban, az Irodalmi Rádió szerzője. Művei antológiákban is megjelentek.

Verseit és novelláit angol, szerb és török nyelvre fordították.

2010-ben jelent meg első önálló novelláskötete Bébikommandó címmel (FISZ Könyvek), valamint a Semmi mozdulat most – Mikszáth Kálmán összes fényképe, válogatott ábrázolások (Petőfi Irodalmi Múzeum).

2010-ben elindította a Chat Room – Irodalmi Esték a Kassák Múzeumban c. rendezvénysorozatot.

2013-ban a Palócföld irodalmi, művészeti, közéleti folyóirat tárcarovatának szerzője (tarján bulvár).

Egy új lírai műfaj, a képregénytechnika alkalmazására épülő komix megalkotója. Ebben a stílusban hozta létre 2008-ban a Hiánypótlás I-III., 2009-ben a Szőkék, a Próbababák és a Vidi ciklusait, majd a Panorámát.

2014 februárjától 2015 májusáig az Irodalmi Centrifuga online magazin főszerkesztője, a FEM-X, az FM-X, a Kreativity, az Epizód, a Meeting és az X-MEN c. rovatok elindítója.

Díjai, elismerései 2007-ben Kaleidoszkóp-díjat kapott 2009-ben I. helyezést ért el a Fiatal Írók Szövetsége által meghirdetett alkotói pályázaton, a Bébikommandó c. prózagyűjtemény kéziratával 2010-ben Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíjjal tüntették ki 2012-ben NKA alkotói ösztöndíjas

Művei Bébikommandó (novellettek/rövidprózák); FISZ, Bp., 2010 (FISZ könyvek) Csemniczky Zoltán szobrász (katalógus); előszó, szerk. Debreceni Boglárka; T-Art Alapítvány, Bp., 2010 (Paletta) Semmi mozdulat most. Mikszáth Kálmán összes fényképe, válogatott ábrázolások; összeáll., szerk., utószó Debreceni Boglárka; Petőfi Irodalmi Múzeum, Bp., 2010 Panoráma. Hotel Nixen (komixok); Balassi Bálint Megyei Könyvtár, Salgótarján, 2013 (Palócföld könyvek) A belső tó (lélektani gondolatregény); FISZ, Budapest, 2019 (Hortus Conclusus) Testidegenek; Tipp Cult, Budapest, 2019 (Parnasszus könyvek P'art) Testidegenek (ebook); Underground Kiadó, Budapest, 2020

Források Debreceni Boglárka önéletrajza Debreceni Boglárka (litera.hu) Szerzői adatlapja Molyon https://www.facebook.com/debreceniboglarkaszerzoioldal

További információk Debreceni Boglárka honlapja https://www.facebook.com/bebikommando?ref=hl https://www.facebook.com/Panoramakomix?ref=hl https://www.facebook.com/SemmiMozdulatMostMikszathKalmanOsszesFenykepe?ref=hl https://www.facebook.com/gondolatregeny/ https://www.facebook.com/Debreceni-Bogl%C3%A1rka-Testidegenek-102989961060608/?modal=admin_todo_tour

Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar művészettörténészek Kategória:Salgótarjániak Kategória:1981-ben született személyek Kategória:Móricz Zsigmond-ösztöndíjasok Kategória:Élő személyek