bélyegkép|Korábban Ikarus 260-as buszok jártak a vonalon
A budapesti 140-es jelzésű autóbusz a Széll Kálmán tér és a Törökbálint, bevásárlóközpont között közlekedik. A viszonylatot a MÁV Személyszállítási Zrt. üzemelteti.
Története
140-es jelzéssel korábban a Kosztolányi Dezső tér–Budaörs–Törökbálint, Munkácsy Mihály utca, később a Móricz Zsigmond körtér és Budaörs, Kötő utca között, valamint Budaörs és Budakeszi között is indítottak buszjáratot.
A jelenlegi 140-es járat 2001. május 1-jén indult el a Törökbálinti bevásárlóközpont és a Budaörsi lakótelep között. Érintette a budaörsi végállomásán az Auchan és az IKEA áruházat, a törökbálinti végállomásán pedig az ottani Auchan (korábbi Cora) áruházat is.A bp.-i tömegközlekedés múltja, jelene Index fórum
Az M4-es metróvonal átadása után a Széll Kálmán térig hosszabbították, útvonala Törökbálinton – az önkormányzat kérelmére – módosult: a Bartók Béla utca helyett a Géza fejedelem utcán járt, illetve két betétjárata is indult: a 140A a Budaörsi lakótelep és a Széll Kálmán tér, a 140B a Budaörsi lakótelep és a Törökbálint, bevásárlóközpont között közlekedik.
2015. augusztus 31-étől a törökbálinti szakaszán mindkét irányban a Munkácsy Mihály utcán keresztül közlekedik, felhagyva a külső végállomás felé a Baross Gábor utcai kerülőt, valamint betér a Dióskerthez is. 142-es jelzéssel újabb betétjárata indult, amely a Dióskert érintése nélkül a Határ utcáig közlekedik.
2017. április 13-ától 23-áig nem érintette a Dióskertet, helyette 140D jelzéssel pótlóbusz járt a Dióskert és a Nyár utca között.
2024. május 2-ától a Törökbálinton újonnan létesített Pannon út megállót is érinti.
Útvonala Törökbálint, bevásárlóközpont felékeretnélküli|300pxSzéll Kálmán tér M vá. – Várfok utca – Széll Kálmán tér – Krisztina körút – Magyar jakobinusok tere – Alkotás utca – Budaörsi út – Budaörs, Budapesti út – Templom tér – Szabadság út – Szivárvány utca – Budaörsi lakótelep – Szivárvány utca – Baross utca – Sport utca – 8105. jelű út – Törökbálint, Raktárvárosi út – Kápolna utca – Sváb tér – Munkácsy Mihály utca – Felsővár utca – Munkácsy Mihály utca – Szent István utca – Kinizsi Pál utca – Régivasútsor utca – Barackos köz – Dulácska utca – Hosszúrét utca – Torbágy utca – Törökbálint, bevásárlóközpont vá. Széll Kálmán tér feléTörökbálint, bevásárlóközpont vá. – Dulácska utca – Barackos köz – Régivasútsor utca – Kinizsi Pál utca – Szent István utca – Munkácsy Mihály utca – Felsővár utca – Munkácsy Mihály utca – Kápolna utca – Raktárvárosi út – 8105. jelű út – Budaörs, Sport utca – Baross utca – Szivárvány utca – Budaörsi lakótelep – Szivárvány utca – Szabadság út – Templom tér – Budapesti út – Budapest, Budaörsi út – aluljáró – Lapu utca – autópálya-bevezető – Budaörsi út – Alkotás utca – Magyar jakobinusok tere – Krisztina körút – Várfok utca – Széll Kálmán tér M vá.
Megállóhelyei Az átszállás kapcsolatok között a 140A és 140B jelzésű betétjáratok nincsenek feltüntetve, a 140A Széll Kálmán tér és Budaörsi lakótelep, a 140B Budaörsi lakótelep és Törökbálint, bevásárlóközpont között közlekedik.
!colspan=2|Perc (↓) !Megállóhely !colspan=2|Perc (↑) !Átszállási kapcsolatok |- |colspan=2|0||Széll Kálmán tér Mvégállomás||55||52 |align=left| |- |colspan=2|2||Déli pályaudvar M||53||50 |align=left| |- |colspan=2|3||Királyhágó utca||51||48 |align=left| |- |colspan=2|4||Tartsay Vilmos utca||50||47 |align=left| |- |colspan=2|∫||Csörsz utca||49||46 |align=left| |- |colspan=2|6||BAH-csomópont||48||45 |align=left| |- |colspan=2|7||Muskotály köz||∫||∫ |align=left| |- |colspan=2|9||Fehérló utca||45||42 |align=left| |- |colspan=2|10||Dayka Gábor utca||43||40 |align=left| |- |colspan=2|11||Sasadi út||42||39 |align=left| |- |colspan=2|12||Nagyszeben út||∫||∫ |align=left| |- |colspan=2|∫||Jégvirág utca||40||37 |align=left| |- |colspan=2|13||Gazdagréti út||39||36 |align=left| |- |colspan=2|13||Poprádi út||38||35 |align=left| |- |colspan=2|14||Madárhegy||37||34 |align=left| |- |colspan=2|15||Rupphegyi út||36||33 |align=left| |- |colspan=2|16||Felsőhatár utca||36||33 |align=left| |-bgcolor=DFDFDF |colspan=7|Budapest–Budaörs közigazgatási határa |- |colspan=2|17||Tulipán utca||35||32 |align=left| |- |colspan=2|18||Aradi utca||34||31 |align=left| |- |colspan=2|19||Templom tér||32||29 |align=left| |- |colspan=2|20||Károly király utca||31||28 |align=left| |- |colspan=2|21||Kisfaludy utca||30||27 |align=left| |- |colspan=2|22||Kötő utca||29||26 |align=left| |- |colspan=2|22||Budaörs, városháza||28||25 |align=left| |- |colspan=2|23||Gimnázium||26||23 |align=left| |- |colspan=2|24||Patkó utca||25||22 |align=left| |- |colspan=2|25||Budaörsi lakótelep||24||21 |align=left| |- |colspan=2|26||Ifjúság utca||22||19 |align=left| |- |colspan=2|27||Sport utca||∫||∫ |align=left| |-bgcolor=DFDFDF |colspan=7|Budaörs–Törökbálint közigazgatási határa |- |colspan=2|29||Méhecske utca||18||15 |align=left| |- |colspan=2|31||Raktárváros||16||13 |align=left| |- |colspan=2|32||Pannon út||15||12 |align=left| |- |colspan=2|33||Tükörhegy||14||11 | align=left| |- |colspan=2|34||Bartók Béla utca||13||10 |align=left| |- |colspan=2|35||Munkácsy Mihály utca(hősi emlékmű)||12||9 |align=left| |- |colspan=2|36||Művelődési Ház||11||8 |align=left| |- |colspan=2|37||Dióskert||10||7
|colspan=2|38||Művelődési Ház||9||6 |align=left| |- |colspan=2|39||Harangláb||7||4 |align=left| |- |colspan=2|41||Ady Endre utca||6||3 |align=left| |- |colspan=2|42||Őszibarack utca||∫||∫ |align=left| |- |colspan=2|∫||Károlyi utca||4||1 |align=left| |- |colspan=2|43||Törökbálint Sportközpont||3||∫ |rowspan=2 align=left| |- |∫||44||Törökbálint Sportközpontvégállomás||∫||0 |- |44||∫||Határ utca||2||∫
|46||∫||Hosszúrét utca||∫||∫
|48||∫||végállomás||0||∫
Jegyzetek
Források
Kategória:Budapest autóbuszvonalai Kategória:Budaörs autóbuszvonalai Kategória:Törökbálint autóbuszvonalai Kategória:Budapest XI. kerületének közlekedése Kategória:Budapest XII. kerületének közlekedése Kategória:A MÁV-Volán autóbuszvonalai