Manuel Neuer (Gelsenkirchen, 1986. március 27. –) világbajnok német válogatott labdarúgó, a Bayern München első számú kapusa, csapatkapitánya. Minden idők egyik legjobb kapusának tartják.
Pályafutása
FC Schalke 04
Neuer 1991-ben került az FC Schalke 04 csapatához. Végigjárta az összes korosztályos csapatot, majd 2005-ben profi szerződést kapott, ami egészen 2012-ig élt. Neuer 2005. október 12-én megkapta a Fritz Walter-érmet kiemelkedő eredményeiért a pályán és azon kívül. Az első bajnokiját 2006. augusztus 19-én játszotta a Tivoli-ban az Alemannia Aachen ellen.
A 2006/2007-es szezonban Frank Rost helyett Mirko Slomka őt állította a kapuba. 19 meccset játszott és sok jó kritikát kapott modern játékáért. A 2006/2007-es szezonban megválasztották a Bundesliga legjobb kapusának.
2008-ban a Porto ellen kiválóan védett a BL negyeddöntőjében, több büntetőt is megfogott a tizenegyes párbajban ezzel segítve csapatát, hogy a nyolcaddöntőbe jusson.
A 2010/2011-es szezonban Felix Magath kinevezte őt a Schalke csapatkapitányának, miután Heiko Westermann eligazolt a Hamburger SV-hez. Neuer kiváló teljesítményének köszönhetően a Schalke eljutott a Bajnokok Ligája elődöntőig. A Schalke ebben az évben megnyerte a Német-kupát, miután a döntőben megverte a MSV Duisburg-ot 5:0-ra. 2011. április 20-án a csapat bejelentette, hogy Neuer nem hosszabbította meg a szerződését a Schalke-val így távozik a csapattól.
FC Bayern München
2011. június 1-jén a FC Schalke 04 bejelentette, hogy Manuel Neuer az FC Bayern München-hez igazolt. Később a Bayern München is bejelentette a válogatott kapus érkezését. 2011. június 8-án Neuer aláírt egy ötéves szerződést, így 2016. június 30-ig köti szerződés a müncheni csapathoz.
Először nem igen kedvelték a Bayern szurkolók, különböző transzparensekkel mutatták ki nemtetszésüket. Például: „Keinen Neuer” nem kell Neuer. A szurkolók követelték Thomas Kraft kezdőbe helyezését. Az FCB ultrái sokáig támadták, de ő elfogadta a tiltakozásokat. Neuer az első meccsét elveszítette a Mönchengladbach ellen 0:1-re. Ezután 1147 percig nem kapott gólt a bajnokságban, nemzetközi szinten pedig 770 percet bírt ki kapott gól nélkül.
A Real Madrid elleni büntetőpárbaj során megfogta Cristano Ronaldo és Káká lövését is, Ramosé fölé szállt és csak Xabi Alonso tudta sikeresen befejezni büntetőjét.
2022. január 15-én az 1. FC Köln ellen 4–0-ra megnyert találkozón a 300. bajnoki mérkőzésén lépett pályára a Bayern színeiben.Bundesliga: Lewandowski a második 300 gólos a ligában
A válogatottban
Röviddel Bundesliga bemutatkozása után, a Német U21-es válogatottban is bemutatkozott, 2006. augusztus 15-én Hollandia ellen állt be a második félidőben.
2007. augusztus végén negyedik kapusként, Jens Lehmann, Robert Enke és Timo Hildebrand mögött meghívták a válogatott állóképesség vizsgálatára. 2009. május 19-én Joachim Löw beválasztotta az Ázsiába utazó válogatott keretbe. 2009. június 2-án ő védte a kaput a Egyesült Arab Emírségek ellen.
Joachim Löw Neuert jelölte ki első számú kapusnak a Világbajnokságra utazó keretbe miután René Adler megsérült.
2024. június 7-én bekerült Julian Nagelsmann szövetségi kapitány 26 fős keretébe, amely a 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokságon részt vett. 2026. május 21-én bekerült Julian Nagelsmann 26 fős keretébe, akik a 2026-os labdarúgó-világbajnokságon részt vesznek.
Egyéb
2008-ban az UEFA megválasztotta a legjobb német kapusnak. A következő évben ő volt az egyetlen német kapus akit megjelöltek az UEFA év csapatában. 2011-ben a 10. legjobb futballista lett. Ugyanebben az évben a Schalke 04 legjobb futballistájának választották a német újságírók. 2014-ben megnyerte Németországgal a vb-t ahol aranykesztyűs is lett.
Sikerei, díjai Klub FC Schalke 04: Német Ligakupa (1): 2005 Német kupa (1): 2010–11 Bayern München: Bundesliga bajnok (13): 2012–13, 2013-14, 2014–15, 2015-16, 2016-17, 2017-18, 2018-19, 2019-20, 2020-21, 2021–22, 2022–23, 2024–25, 2025–26 Német kupa győztes (6): 2012–13, 2013–14, 2015-16, 2018-19, 2019-20, 2025-26 Német szuperkupa (7): 2012, 2016, 2017, 2018, 2020, 2022, 2025 Bajnokok ligája (2): 2012–13, 2019–20 UEFA-szuperkupa (2): 2013 2020 FIFA-klubvilágbajnokság (2): 2013, 2020
Válogatott Németország U21: U21-es labdarúgó-Európa-bajnokság: 2009 Németország: Labdarúgó-világbajnokság: Bronzérmes: 2010 Aranyérmes: 2014 Labdarúgó-Európa-bajnokság: Bronzérmes: 2012, 2016
Egyéni A legjobb Bundesliga kapus: 2007 Az UEFA U21-es labdarúgó-Európa-bajnokság legjobb kapusa: 2009 A 2014-es labdarúgó-világbajnokság legjobb kapusa IFFHS Világ legjobb kapusa: 2013, 2014, 2015, 2016
Statisztika Legutóbb frissítve: 2021. december 17-én lett.
+ Pályára lépései és ha van gólja(i) szezonokra bontva a különböző klubokban és versenyekenKlubSzezonLeagueNemzeti kupaNemzetközi kupaEgyébÖsszesenBajnokságMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokSchalke 04 II2003–04Regionalliga10———102004–05240———2402006–0730———302008–0910———10Összesen290———290Schalke 042005–06Bundesliga00000000002006–072700000002702007–0834030100305002008–092702050—3402009–1034050——3902010–113406012010530Összesen1560160270402030Bayern München2011–12Bundesliga33050140—5202012–1331050130105002013–1431050120405202014–1532050120105002015–1634050110105102016–172604090104002017–1830001000402018–192603080103802019–2033060110105102020–213301080404602021–22170106010250Összesen 299040010501504590Teljes karrier 484056013201907020
A válogatottban 2026. június 25-én lett frissítve. ÉvPályára lépésekGólok2009202010130201110020121102013802014130201560201611020170020181002019802020402021120202290202470202630Összesen1270
Jegyzetek
Források
Kategória:1986-ban született személyek Kategória:Német labdarúgók Kategória:Labdarúgókapusok Kategória:Gelsenkircheniek Kategória:A Schalke 04 II labdarúgói Kategória:A Schalke 04 labdarúgói Kategória:A Bayern München labdarúgói Kategória:A 2010-es világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2012-es Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A 2014-es világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2016-os Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A 2018-as világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2020-as Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A 2022-es világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2024-es Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A 2026-os világbajnokság labdarúgói Kategória:A Bundesliga labdarúgói Kategória:Világbajnok labdarúgók Kategória:Bajnokok Ligája-győztes labdarúgók Kategória:Európai Szuperkupa-győztes labdarúgók Kategória:Német bajnok labdarúgók Kategória:Élő személyek