Mosonyi Mihály (eredeti neve: Brand Michael) (Boldogasszony, Moson vármegye, 1815. szeptember 2. – Pest, 1870. október 31.) magyar zeneszerző, zenepedagógus és zenei újságíró, kritikus.
Szegény magyarországi német iparos családból származott, szülei nem tudták finanszírozni tanulmányait, így nagyrészt autodidakta módon képezte magát. A szülői háztól hamar elkerült, Mosonmagyaróváron sekrestyés lett, majd 1833-ban a pozsonyi tanítóképzőben tanult, közben alkalmi munkából tartotta el magát. Két évvel később Keglevich Károly gróf vette pártfogásába, aki beajánlotta Pejachevics Péter grófhoz zenemesternek. Mosonyi hét évet töltött Pejachevics szolgálatában, majd a negyvenes évek elején Pestre ment szerencsét próbálni. Itt hamar sikerült széles körű ismeretségre szert tennie, beválasztották a Szózat megzenésítésére kiírt pályázat bíráló bizottságába is.
1845-ben feleségül vette Weber Paulinát, Weber Henrik festőművész húgát, akivel hat évig, az asszony haláláig élt boldog házasságban. Felesége elvesztése nagyon megrázta, nem is házasodott újra. 1848–49-ben nemzetőrnek állt. Az 1850-es évek elején Liszt Ferenc felkérte, hogy komponáljon meg két tételt Esztergomi miséjéhez. Ezután nem sokkal egy német nyelvű opera komponálásába kezdett, de a darab bemutatása végül nem valósult meg. 1859-ben gyökeresen változtatott zeneszerzői stílusán, ettől kezdve a magyar műzenei stílus kialakítását tekintette életcéljának. 1860-ban megalapította a Zenészeti Lapokat, az első magyar nyelvű zenei folyóiratot. Ettől kezdve rendszeresen újságíróskodott, sajtóvitákban vett részt, és megfogalmazta új, nemzeti irányának főbb célkitűzéseit. 1861-ben, a Bánk bán hatására, megkomponálta Szép Ilonka című operáját. Következő művének, az Álmos című operának korabeli bemutatója, részben Mosonyi hibájából, nem valósult meg. Ezután alkotókedve alábbhagyott, Erkellel is ellenséges lett a viszonya. Mosonyi gyakran bírálta a Nemzeti Színház vezetőségét, neheztelt Erkelre amiatt is, mert a Szép Ilonkát a bemutatóra kétharmadára húzták, és nem értettek egyet Wagner zenéjének megítélésében sem.
Mosonyi utolsó éveiben már nem írt nagyobb szabású műveket, csupán kórusművek és dalok kerültek ki keze alól, e daraboknak köszönhette növekvő népszerűségét: a dalárdák sorban választották tiszteletbeli tagjukká. Később kibékült Erkellel, a Nemzeti Színház is elégtételt adott neki, amikor beválasztotta az operabíráló bizottságba. Felkérték, hogy legyen tagja annak a küldöttségnek is, amely a Zeneakadémia ügyében fordult a belügyminisztériumhoz. 1870. október 31-én Pesten halt meg.
Élete Ifjúsága és pályakezdése Mosonyi Mihályt 1815. szeptember 4-én eredetileg Michael G. Brand névre keresztelték a Moson megyei Boldogasszony községben. Valószínűleg azelőtt két-három nappal születhetett, de ő maga keresztelője napját tartotta születésnapjának. Iparos családból származott, apja és nagyapja is szűcsként, azaz inkább szűrszabóként kereste kenyerét. Idősebb Brand Mihálynak és Tell Erzsébetnek összesen nyolc gyermeke született, hat lány és két fiú. Mihály volt az idősebb fiúgyermek, harmadik szülötte a családnak. Gyermekkorát szülőfalujában töltötte, ahol a népesség harmadrészt magyar, harmadrészt német és harmadrészt zsidó volt. ebből következően ismerték egymás nyelvét és kultúráját. Ő maga a német ajkú és kultúrájú közösségben élt, ennek következtében német anyanyelvű volt, magyarul sohasem tanult meg tökéletesen, annak ellenére sem, hogy 1860-as években szorgalmasan vettette bele magát a magyar nyelv tanulásába.
Fiatalon szülőfalujában sajátította el néhány hangszer – zömmel a német közösségekben általános fúvoshangszerek – alapfokú kezelését, majd tizennégy éves korában elhagyta a szülői házat, és Magyaróvárott sekrestyés lett. Valószínűleg ekkor már játszott alapfokon orgonán, s ezen időszak alatt lehetősége nyílhatott orgonista készségének fejlesztésére. Szorgalma már ekkor is megmutatkozott: elejétől végéig lemásolta magának a Hummel által írt nagy zongoraiskolát, aminek később nagy hasznát vette. Mosonyi ugyanis autodidakta módon kezdte a zenetanulást, akárcsak Goldmark Károly. Erkellel és Liszttel ellentétben ők szegény család gyermekei voltak, ezért szüleik nem tudták finanszírozni zenei tanulmányaikat. jobbra|bélyegkép|Petar Pejačević, Mosonyi pártfogója 1833-ban Pozsonyba utazott és beiratkozott az ottani tanítóképzőbe. Pozsonyban akkoriban virágzó kulturális élet volt, és Mosonyinak lehetősége nyílt megismerkedni a korabeli európai zenei élet nagy mesterei műveivel. Itt végre hozzáláthatott a rendszeres zenetanuláshoz. Szociális helyzete miatt több alkalmi munkát is kénytelen volt elvállalni: szépírás leckéket adott, kottát másolt, újságot hordott ki és rövid ideig nyomdai betűszedő is volt.
Egy ideig Turányi Károlytól vett zenei leckéket, de leginkább önképzéssel fejlesztette zenei készségeit: Hummel zongoraiskolája mellett szorgalmasan tanulmányozta Reicha négykötetes zeneszerzés tankönyvét is. 1835-ben rámosolygott a szerencse: Keglevich Károly gróf pártfogásába vette. A gróf ajánlásával került Petar Pejačević grófi házához. A felkínált zenemesteri állást Mosonyi eleinte nem akarta elfogadni, mert még nem érezte eléggé felkészültnek magát, de végül Keglevich unszolására elutazott a szlavóniai Rétfalura, és Pejačević szolgálatába lépett. 1842-ig működött zenemesterként a gróf szolgálatában. A tavaszt és a nyarakat mindig Rétfalun töltötték a grófi birtokon, de télre általában elutaztak Pozsonyba. E hét év alatt szívós munkával zongorajátékossá művelte ki magát egy némazongorává alakított hangszeren, és megalapozza zeneelméleti tudását.
Ekkor kezdett el komponálni is. Első művét 1837–1838 között vetette papírra Grand duo címen. A darab négykezes zongoraszonáta. igen jól sikerült szonátaformájú nyitótétellel, variációs formájú középtétellel és rondófináléval, bécsi klasszikus-romantikus stílusban, amely Hummel és Schubert stílusjegyeit viselte magán. Ekkor készítette el első négy vonósnégyesét is. Ezek a darabok bizonyítják, hogy szerzőjük alaposan tanulmányozta a klasszikus és kora romantikus kamarazenét, egyéni hangot még nem tudott bennük felmutatni, de a formák már mesterre vallanak. 1840-ben kezdett bele első, C-dúr miséjének a komponálásába is, de ezt csak röviddel Pestre érkezése előtt fejezte be. 1842 nyárutóján vagy kora őszén végül úgy döntött, hogy elhagyja a grófi házat, és megtakarított pénzével felköltözik Pestre, ahol zongoratanárként, esetleg zeneszerzőként szeretett volna érvényesülni.
Az első pesti évek Pestre érkezve fontosnak tartotta, hogy mielőbb kapcsolatot teremtsen a helyi zenei körökkel. Mivel Pozsonyban már több egyházzenei művét is előadták, így neve nem csengett teljesen ismeretlenül a magyar főváros zenei köreiben. Nem volt tehát nehéz dolga, amikor megpróbált megismerkedni a legbefolyásosabb helyi műkedvelő és zeneművészi körökkel. Hamar baráti kapcsolatba került több, akkoriban igen nagy tekintélynek örvendő zeneművésszel. Köztük volt Thern Károly (1817–1886), aki ekkor már a Gizul című opera elismert szerzője volt, és persze Erkel Ferenc (1810–1893), akinek két évvel korábban bemutatott első dalműve, a Bátori Mária, a Nemzeti Színház addigi történetének legsikeresebb magyar zenei produkciója volt.
Mosonyi rendkívül körültekintő és alapos volt a kapcsolatteremtés terén: nemcsak zenészekkel, zeneszerzőkkel, hanem színházi emberekkel, egyesületi vezetőkkel és pedagógusokkal is felvette a kapcsolatot. Minden bizonnyal ennek köszönhető, hogy már a következő év áprilisában lezajlott első szerzői estje a fővárosban. A Pestbudai Hangászegyesület előadta a Rétfalun írt h-moll nyitányát, amelynek stílusa már a korabeli olasz operák hatását is mutatja. Ezzel még nem keltett nagy feltűnést, de az egyik lap már megemlékezett „nem mindennapi zeneszerzői tehetségéről”.
Talán ez a hangverseny is hozzájárult ahhoz, hogy még ugyanabban az évben Bartay Endre, a Nemzeti Színház igazgatója, felkérte Mosonyit is, hogy vegyen részt a Szózat megzenésítésére kiírt pályázatot bíráló bizottság munkájában. A bizottság tagja volt többek között Vörösmarty Mihály és Erkel Ferenc is. A pályázat eredményét május 10-én hirdették ki, a legjobb munkának Egressy Béni megzenésítését tartották, így az ő Szózata lett a díjnyertes munka.
Közben Mosonyi befejezte ötödik és hatodik vonósnégyesét, valamint komponált két zongorástriót is, amelyek közül az egyik, a Grand trio lett első kinyomtatott műve, így ez viseli az op. 1-es számot. A Hangászegyesület 1843. november 19-én műsorra tűzte Julius Hoven Körner versére írt Ruderliedjét, melynek kíséretét Mosonyi hangszerelte meg.
1844. február 1-jén kis kórusművet írt Erkel Ferenc ünneplésére címmel, ezzel köszöntötték a január 27-én bemutatott Hunyadi László komponistáját. A darabot a Concordia irodalmi és művészeti egyesület estjén mutatták be. Az egyesületnek szokása volt kis zenés köszöntővel meglepni azokat, akik valamilyen jelentősebb sikert értek el a zenei életben. Mosonyi kórusműve az első bizonyítéka Erkellel kötött barátságának, és egyben az első, magyar nyelven komponált vokális műve is.
Március 3-án a Hangászegyesület bemutatta I. D-dúr szimfóniáját, az előadást a közönség kívánságára 24-én megismételték. Erről a művéről már terjedelmes elemzések jelentek meg szinte valamennyi jelentős folyóiratban. A bírálatok nagy része egyetértett abban, hogy Mosonyi zenéje nem annyira egyéni, mint inkább eklektikus. Ugyanakkor elismerik a mester tehetségét, és egyöntetűen szorgalmazták, hogy Mosonyi álljon a magyar zeneművelők táborába, segítsen megteremteni az önálló magyar zeneművészetet.
Húsvétkor egyik miséjét (valószínűleg az elsőt) adták elő, majd szeptember 27-én a Hangászegyesület helyettes levéltárnokának választotta. Mosonyi eközben megírta e-moll zongoraversenyét, amely első, németes alkotói korszakának legjelentősebb alkotása, s annak egyszersmind a betetőzése is volt.
Házassága és az 1848–49-es események bélyegkép|250px|Mosonyi és felesége, Weber Henrik festményén 1845-ben megkérte a kezét Weber Paulinának, Weber Henrik festőművész húgának. Az ifjú asszonyról nagyon keveset tudnak a kutatók, de az biztos, hogy Mosonyi nagyon szerette, és felesége hat évvel később bekövetkezett halála olyan súlyos csapás volt számára, amit nem is tudott kiheverni. Nem nősült meg újra, harminchat éves korától haláláig özvegyemberként élt. Magányos és zárkózott lett, bár ebben, mint majd látni fogjuk, nem csak ez játszott szerepet.
A szabadságharc és forradalom eseményei zeneszerzői működésére is hatással voltak. 1848 áprilisában átírta a Mátray Gábor fordította Marseillaise-t kórusra és nagyzenekarra. Az átirat egy hangászegyesületi hangversenyen hangzott volna el, amelyen Petőfi Sándor is elszavalta volna néhány versét, azonban a koncert nem valósult meg. A zeneszerző nem sokkal ezután beállt nemzetőrnek.
1849-ben befejezte harmadik, F-dúr miséjét, azonban felesége ugyanezen évben bekövetkezett tragikus halála mély lelki válságba sodorta. Két évig nem komponált semmit, elkezdett művein sem dolgozott tovább, depresszióba süllyedt, amelyből csak négy év múlva szabadult meg annyira, hogy ismét kezébe vegye a tollat. Az ekkor írott művei jelentős fordulatról tanúskodnak, zenei nyelvezete a német romantika legmodernebb vonulatát tükrözik, Schumann-i Brahms-i elemekkel gazdagodik.
Válaszúton Az 1856-os esztendőben több jelentős változás is bekövetkezett Mosonyi életében. Befejezte a tíz évvel korábban elkezdett 2. (a-moll) szimfóniáját, ennek utolsó tételében már magyaros dallamok is felcsendültek. A művet március 30-án a Filharmóniai Társaság mutatta be.