Péter László (Jánoshalma, 1926. január 21. – 2019. július 28.) magyar irodalomtörténész, egyetemi tanár, várostörténész, nyelvész és folklorista.
Életpályája Péter Gergely (1882–1967) és Cselenák Ágnes (1894–1968) gyermekeként született. 1931-től járt általános iskolába, Mindszentre, majd 1933-tól Szőregre. Középiskolai tanulmányait a Baross Gábor Gimnáziumban végezte Szegeden. Egyetemi tanulmányokat a Szegedi Tudományegyetem magyar–latin–filozófia szakán folytatott 1943–1948 között. 1948-ban kapta kézhez magyar-latin-filozófia szakos középiskolai tanári diplomáját. 1946–1950 között egyetemi gyakornok, majd tanársegédi beosztásban dolgozott. 1948-ban a Pázmány Péter Népi Kollégium igazgatója volt. 1950–1951 között Karcagon, 1952–1954 között Makón (a József Attila Múzeumban) múzeumigazgatóként működött. 1954–1957 között Szegeden egyetemi könyvtárosi beosztást kapott. 1957-ben nyolc hónapig börtönbe zárták az 1956-os forradalom és szabadságharcban való részvétele miatt. 1958–1961 között az egyetemen tudományos munkatársi beosztásba helyezték, nem taníthatott. 1961–től a szegedi Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár, 1986–tól pedig az MTA Irodalomtudományok Intézetének tudományos főmunkatársa. 1968-ban érte el a kandidátusi tudományos fokozatot, 1991-ben az irodalomtudományok akadémiai (MTA) doktora lett, ugyanekkor kinevezték egyetemi tanárnak. 1990–1995 között a JATE egyetemi tanáraként működött. 1996–os nyugdíjba vonulásáig Juhász Gyula összes művei kritikai kiadása és az Új magyar irodalmi lexikon főszerkesztésével bízták meg, mely megbízatásainak kiemelkedő teljesítményei tanúsították az ő megbízható szakmai tapasztalatait és tudományszervező készségét.
Családja 1951-ben feleségül vette Lakatos Klára Arankát (1926–2005).
Művei (válogatás)
Mai magyar népismeret (1947) Egyéniség a népkulturában (1947) Az ő-zés kérdéséhez (1952) Kálmány Lajos (1952) Espersit János (1955) József Attila Szegeden (1955) Juhász Gyula a munkásmozgalomban (1961) Juhász Gyula a forradalmakban (1965) Szeged irodalmi emlékhelyei (1974) Szeged utcanevei (1974) Ady nálunk (1977) Odessza és a magyarok (1978) Szőreg monográfiájához (1979) Így élt Juhász Gyula (1980) József Attila közöttünk (1980) Bartók Szegeden (1981) Szeged (1981) Kodály Szegeden (1982) Annák, szerelmek (1983) Szegedi örökség (1983) Kilenc írás Juhász Gyuláról (1983) Makói kis tükör (1985) A szerette Város (1986) Jerney János (1988) Móra Ferenc (1989) A szegedi főreáliskola, elődei és utódai (1989) Szegedi ferencesek (1991) Juhász Gyula hálójából (1993) Szőregi délutánok (1994) Magyar írók, költők textológiai nézetei (1995) Mindörökké Szeged (1997) Tömörkény világa (1997) Szegedi seregszámla (válogatott írások, 1999) Móra műhelyében (1999) József Attila nyomában (2000) Kívül a körtöltésen (2000) Az ezeréves Szőreg (2000) Mindenkor csak feléd nézek, Szeged (2001) Szegedi számadás (2002) Juhász Gyula (2002) Szegedi tudósítások (2003) 14 írás József Attiláról (2005) Néprajz, népműveltség (2005) Népköltészet és irodalom (2006) A Város cselédje (2006) 1956 előtt, alatt, után (2006) Bécsi hármaskönyv (2006) Az én besúgóim. F-dossziém; Belvedere Meridionale, Szeged, 2007 Csongrád megye irodalmi öröksége (2008) Árvízi emlékek Szegeden (2008) Kálmány Lajos (Válogatott tanulmányok, 2008) Kálmány Lajos - Magyar hitvilág (Kálmány Lajos 1881-1918 között írott tanulmányai, 2009) Emlékkönyv Móra Ferenc születésének[!] 30 éves írói jubileumára. Két emlékkönyv egy kötetben / Emlékkönyv Móra Ferenc születésének 130 éves jubileumára; szerk., utószó Péter László; Bába, Szeged, 2009 Radnóti Miklós (Válogatott írások, 2009) Olvassuk Juhász Gyulát! Versmagyarázatok; Tiszatáj Alapítvány, Szeged, 2010 (Tiszatáj könyvek) Jerney János 1800-1855"; Petőfi Sándor Művelődési Ház, Kiskundorozsma, 2011 (Dorozsmai füzetek) Szeged útikönyv. 10 séta a városban; 3. átdolg., bőv. kiad.; Grimm, Szeged, 2014 Tömörkény István: Tréfál az idő. Elfelejtett írások; szerk., szöveggond. Péter László; Wesley János, Bp., 2014 Lőw Immánuel: Tanulmányok; Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék, Szeged, 2015 (Szegedi vallási néprajzi könyvtár)Tejtestvéreink. Négy férfi; Belvedere Meridionale, Szeged, 2016
A főszerkesztésében jelent meg 1994-ben az Új magyar irodalmi lexikon három kötete.
Társasági tagsága bélyegkép|jobbra|200px|Róna-Tas András rektori székfoglalóján (1991. II. 14.) a 3. sorban Ilia Mihály és Péter László Magyar Irodalomtörténeti Társaság Magyar Nyelvtudományi Társaság Magyar Néprajzi Társaság Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság Magyar Történelmi Társulat Németh László Társaság Erdei Ferenc Társaság
Díjai, elismerései Kodály-emlékérem (1983) A Művészeti Alap irodalmi díja (1984) Toldy Ferenc-díj (1989) '56-os emlékérem (1991) Szeged díszpolgára (1992) Szinnyei József-díj (1993) A Szegedért Alapítvány fődíja (1995) Tiszatáj-díj (1996) A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (2001) Klebelsberg-díj (2001)
Jegyzetek
Források Hermann Péter: Ki kicsoda 2002 CD-ROM, Biográf Kiadó Szegedi egyetemi almanach : 1921-1995. I. köt. (1996). Szeged, Mészáros Rezső. Péter László lásd 182-183. p.
További információk Péter László könyveinek bemutatója Kolozsvárott, 2010. február Péter László a SZTE honlapján Magyar néprajzi lexikon Péter László Apró Ferenc: Péter László munkássága. Bibliográfia; Somogyi-könyvtár, Szeged 1986 Apró Ferenc: Péter László munkássága. Bibliográfia; Somogyi-könyvtár, Szeged 1996 Írások Péter László 70. születésnapjára; szerk. Apró Ferenc, Gyuris György; Somogyi-könyvtár, Szeged, 1996 (A Somogyi-könyvtár kiadványai, 36.) Salutatio Sabbaticorum Ladislao Péter viro doctissimo amico carissimoque septuaginta quinquenni; szerk. Polner Zoltán; Másként (is) Gondolkodók, Szeged, 2000 (Szombatos könyvek)''
Kategória:1926-ban született személyek Kategória:2019-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar irodalomtörténészek Kategória:Magyar nyelvészek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Szeged díszpolgárai Kategória:Toldy Ferenc-díjasok Kategória:Szinnyei József-díjasok Kategória:Jánoshalmiak Kategória:A Magyar Érdemrend lovagkeresztjének kitüntetettjei