Erdős Péter (Hódmezővásárhely, 1938. május 16. – 2024. szeptember 13.Facebook.com) magyar festő, szobrász.
Életpályája Szülei, Erdős János és Kolumbán Erzsébet is képzőművészek voltak. Először még gimnazista korában, 1954-ben tűnt fel az első Őszi Tárlaton, melyre a szervező, Galyasi Miklós múzeumigazgató hívta meg. 1960-ban diplomázott a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán, mestere volt Füstös Zoltán. 1968–1973 között a Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanult, mesterei Veress Sándor László, Patay László voltak.
1974-ig dolgozott rajztanárként: 1960-tól Mártélyon, majd két évvel később a vásárhelyi Szántó Kovács János Általános Iskolába került át. Ezután szabadúszóként folytatta működését. Műveiben folytatja az alföldi festészeti hagyományokat, tájképeket fest, de emellett rézdomborítással is foglalkozik, valamint készít kerámiákat is. Hódmezővásárhelyen több általa készült utcanévtábla és emléktábla is látható.
Egyéni kiállítások 1960, 1967, 1995 Hódmezővásárhely 1967, 1978 Szentes 1968, 1976 Békéscsaba 1974 Békés, Orosháza 1975 Hatvan 1978 Gyula, Orosháza 1981 Miskolc 1984 Jászberény 1985 Pécs, Karcag 1986 Csanytelek 1987 Salgótarján
Válogatott csoportos kiállítások 1960-1963, 1971, 1973-1974 Vásárhelyi Őszi Tárlat, Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely 1974 Vásárhelyi művészek kiállítása, Salgótarján 1971 Szatmári képzőművészek tárlata, Marosvásárhely 1966, 1968 Délalföldi Tárlat, Szeged 1972-1973, 1976, 1978 Szegedi Nyári Tárlat, Móra Ferenc Múzeum, Szeged 1972 Hódmezővásárhelyi festők Miskolci Tárlata 1975 Mezőgazdaság a képzőművészetben, Mezőgazdasági Múzeum, Budapest 1978 Tiszatáj kiállítás, Szombathely, Budapest 1981 III. Képzőművészeti Triennálé, Szolnoki Galéria, Szolnok 1974 Magyar Tájak, Hatvan 1980-84 Táj- és Portrébiennálé, Hatvan 1986 Szekszárd
Köztéri művei Pannó (1983, Fábiánsebestyén, házasságkötő terem) Bethlen Gábor Gimnázium (Hódmezővásárhely)
Díjai Hódmezővásárhely díszpolgára (2021)Erdős Péter lett Vásárhely új díszpolgára
Jegyzetek
További információk
Erdős Péter alkotásai: https://www.kozterkep.hu/kereses/lista?oldalcim=Erd%C5%91s+P%C3%A9ter&visszalepes=%2Falkotok%2Fmegtekintes%2F2997&alkoto_az=2997&alkoto=Erd%C5%91s+P%C3%A9ter&elem=500
Források Artportal.hu Hetvenéves Erdős Péter vásárhelyi festőművész
Kategória:1938-ban született személyek Kategória:2024-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar festők Kategória:Magyar szobrászok Kategória:Hódmezővásárhelyiek Kategória:Hódmezővásárhely díszpolgárai