A gyermekvédelem a szociális munka szakterülete, olyan köztevékenység, mely a gyermek családban történő nevelkedésének elősegítésére, veszélyeztetettségének megelőzésére és megszüntetésére, valamint a szülői vagy más hozzátartozói gondoskodásból kikerülő gyermek helyettesítő védelmének biztosítására szolgál.
A gyermekvédelmi rendszer egy adott állam gyermekvédelmének leírására szolgáló kategória, mely magába foglalja a gyermekvédelem funkcióit, szabályait, megoldásait, szervezeteit, működésmódjait.
Magyarországon törvény, amely szabályozza: az 1997. évi XXXI. törvény A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról.
A gyermekvédelem története Magyarországon
Az első magyar gyermekvédelmi törvény Az első magyar gyermekvédelmi törvényt 1901. évi VIII. törvénycikk az állami gyermekmenhelyekről Hajdu József előterjesztésében tárgyalta az Országgyűlés 1901 március 12-én. A törvény állami feladatként határozza meg a hatóságilag elhagyottaknak nyilvánított hét éven alóli gyermekek védelmét. Magyarországon nem volt kiépített állami gyermekvédelmi intézményrendszer . 1881 és 1885 között évente átlagosan 1100 magyar gyermeket neveltek a bécsi lelencházban és ez a magyar államnak évente 33.000 forintjába került. Nyilvánvaló módon ezek a gyermekek miután német nyelvű nevelést kaptak egyben el is vesztek a magyar nemzet számára. De gyakorlat volt a Felvidékenaz is, hogy a tót anyanyelvű árvákat Prágába vitték és csehországi lelenc menhelyeken helyezték el. A gyermekvédelmi törvény szükségességét indokolta, hogy az 1886 évi XXII-es törvénycikk az árvák, és törvénytelen gyermekekről történő gondoskodását a községek feladatává tette és sok szegény település ezt a feladatát képtelen volt ellátni. Az országban két egyesületi alapon működő gyermek menhely volt: az „Első budapesti gyermekmenhely” és a „Fehérkereszt országos lelencház-egyesület” Ez a két társadalmi szervezet mindössze az országban élő ellátásra szoruló gyermekek egyhatodának az ellátását volt képes biztosítani. A törvény 3 alapvető pontot tartalmazott: A gyermek menhelyi elhelyezésére határozat alapján kerül sor. A határozat meghozatala előtt nyomozást kell végezni kivizsgálva a körülményeket, különösen az anya és családja vagyoni helyzetét. Talált gyermek esetén kísérletet kell tenni a szülőanya megkeresésére. Az intézetbe felvett gyermekek, csak időlegesen kerülnek intézeti elhelyezésre és lehetőség szerint a lehető legrövidebb időn belül tápanyának adatnak ki. A törvény támogatja, hogy a gyermekek családba kerüljenek és családi körülmények között nevelkedjenek. A gyermekek orvosi felügyeletéről gondoskodni szükséges. A gyermekek menhelyi ellátása az állam anyagi lehetőségeit figyelembe véve 7 éves korukig tart. A 7-15 év közötti gyermekek ellátásának terhei az illetékes községek terheit képezik.
A törvénybe a zárószavazást megelőzően bekerült még egy kiegészítés:
ONCSA 1940-ben létrejött az Országos Nép- és Családvédelmi Alap (ONCSA) a sokgyermekes, szegény családok támogatására. A jelenleg hatályos jogszabály A jelenleg hatályos jogszabály az 1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról.
Gyermekvédelmi alapellátások
Pénzbeli ellátások: rendszeres pénzügyi támogatás, rendkívüli pénzügyi támogatás, kiegészítő pénzügyi támogatás óvodába járási támogatás gyermektartásdíj állam általi megelőlegezése, otthonteremtési támogatás Személyes gondoskodást nyújtó ellátások: gyermekjóléti szolgáltatás (tájékoztatás; tanácsadás; várandós anyák támogatása; szabadidős programok szervezése; veszélyeztetettség feltárása, javaslat készítése; családgondozás) gyermekek napközbeni ellátása (bölcsőde, családi napközi, házi gyermekfelügyelet) átmeneti gondozási formák helyettes szülő családok átmeneti otthona gyermekek átmeneti otthona
Helyettes szülő az lehet, aki a 24. életévét betöltötte, büntetlen előéletű magyar állampolgár, nincs eltiltva saját gyermeke(i)vonatkozásában a szülői felügyeleti jog gyakorlásától és sikeresen elvégezte a szükséges tanfolyamot. Max. 5 gyermeket nevelhet (a sajátjaival együtt).
Szakellátás Hatósági intézkedések nevelésbe vétel védelembe vétel családba fogadás kiskorú ideiglenes hatályú elhelyezése utógondozás kiskorú nevelési felügyeletének elrendelése bűnelkövető fiatalkorúak intézeti ellátása és pártfogó felügyelete
gyermekjóléti szakellátások Otthont nyújtó ellátás nevelőszülő gyermekotthon speciális otthon csecsemőotthon Területi Gyermekvédelmi Szakszolgáltatás (TEGYESZ)
A nevelőszülő Fajtái: nevelőszülő: max. 5 gyermeket nevelhet különleges/speciális nevelőszülő: max 3 gyermeket nevelhet Ki lehet nevelőszülő? Minimum 24 éves kor nincs eltiltva a közügyektől személyisége, lakáskörülményei alkalmasak gyermek befogadására min. 18, max. 50 évvel idősebb a gyermeknél Elvégezte az előírt tanfolyamot Feladata: befogadás, gondozás, nevelés csak osztott gyám lehet (oktatás, egészségügy, okiratok beszerzése) Megszüntethető: felmondással (a nevelőszülő kérésére) a nevelőszülő elköltözik gondnokság alá kerül bűncselekményt követ el elhalálozik A nevelőszülők 2014. január 1-től foglalkoztatási jogviszonyban állnak a működtetővel.
Gyermekvédelmi intézmények
Szolgáltatást nyújtó intézmények: gyermekjóléti szolgálat, területi gyermekvédelmi szakszolgálat, napközbeni ellátást nyújtó intézmények, átmeneti gondozást nyújtó intézmények Hatósági jog- és feladatkörrel rendelkező intézmények: helyi önkormányzat képviselő-testülete, jegyző, gyámhivatal
Digitális gyermekvédelem
Komplex társadalmi szemlélet és gyakorlat, amely az online, hálózati környezetben/kultúrában a kiskorúakat érintő online kockázati kitettségek azonosítását, azok minimalizálását célzó intézkedéseket, programokat (különösen az online médiatudatosság fejlesztését), a káros/veszélyes tartalomszolgáltatási és felhasználási módok szabályozását és az áldozathibáztatást kerülő sérelemkezelést jelenti – az állami és egyházi intézmények, az iparági szereplők, illetve a civilszféra és a családok aktív részvételével. A digitális gyermekvédelem vonatkozásában megemlítendőek az ún. fekete és fehér listák is, amelyek a gyermekek fejlődésére ártalmasnak vélt, illetve kifejezetten a gyermekek számára készített tartalmakat, internetes oldalakat tartalmaznak.
Szexuális nevelés
Jegyzetek
Források
1997. évi XXXI. törvény A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról Herczog M.: A gyermekvédelem dilemmái, Gyermekvédelmi Kiskönyvtár, Pont Kiadó, Budapest, 1997
Szociális intézmények
Kategória:Szociális intézmények