Anastacia, amerikai énekesnő diszkográfiája. Jelenleg hat nagylemezzel, két válogatás-, egy feldolgozás-, illetve három koncertalbummal rendelkezik.

A 2000. június 10-én megjelent Not That Kind című stúdióalbumából ötmillió kelt el szerte a világon, és nemzetközi sikereket aratott, majd négyszeres platinalemezzé vált. Első és második (Freak of Nature) korongját a funk, a dance-pop, az R&B és a soul zenei irányvonal jellemzi. A harmadiknál (Anastacia) a rockosabb vonalra terelődik a hangsúly, ezáltal dinamikusabb dalok hallhatóak. 2003-ban született meg az általa elnevezett sprock (soul + pop + rock) műfaj. A negyedik stúdióalbum (Heavy Rotation) lágyabb hangzású: ismét előtérbe kerül az R&B és a dance-pop. A Resurrection című lemezen újra a sprock stílus hallható.

A Not That Kind nagy sikert aratott Európában, Ázsiában, illetve Óceánia nyolc országában vezette az albumslágerlistát. Ausztráliában, az Egyesült Királyságban, Hollandiában, Svájcban és Új-Zélandon az első kislemeznek, az I’m Outta Love-nak köszönhetően háromszoros platinalemez lett. A bemutatkozó dal listavezető volt Ausztráliában, illetve Új-Zélandon, és második helyre került Franciaországban, Olaszországban, Svájcban, valamint Írországban.

Az Anastacia című lemez nagy sikert aratott: tizenegy országban vezette a slágerlistát. Az élre került Ausztráliában, Ausztriában, Olaszországban, Spanyolországban és Svájcban. Második lett Dániában, Hollandiában, Norvégiában, Írországban és Németországban, illetve a harmadik helyre került az Egyesült Királyságban (ahol 1,2 millió példányban kelt el, és platinalemezzé vált, valamint 2004 hatodik legkelendőbb albuma volt), és Magyarországon, ahol aranylemez lett.

Albumok Stúdióalbumok Év Adatok Slágerlistás helyezések MinősítésekUSAUSFRAGERIREITANLSWESWIUK 2000 Not That Kind Megjelent: 2000. március 27. Kiadó: Sony Music Entertainment Formátum: CD, kazetta 168 2 6 2 4 5 1 9 12 AUS: 3× platinalemez UK: 3× platinalemez EU: 4× platinalemez FRA: 2× platinalemez SWI: 3× platinalemez NL: 3× platinalemez GER: 5× aranylemez SPA: aranylemez SWE: aranylemez2001 Freak of Nature Megjelent: 2001. november 26. Kiadó: Sony Music Entertainment Formátum: CD, kazetta 27 10 15 1 7 3 1 1 14 AUS: platinalemez UK: 3× platinalemez EU: 3× platinalemez GER: 3× platinalemez SPA: platinalemez SWE: 2× platinalemez SWI: 5× platinalemez FRA: 2× aranylemez2004Anastacia Megjelent: 2004. március 29. Kiadó: Sony Music Entertainment Formátum: CD, letöltés — 1 14 1 2 2 1 1 11 AUS: 2× platinalemez GER: 4× platinalemez ITA: 2× platinalemez SPA: 2× platinalemez SWE: platinalemez SWI: 3× platinalemez UK: 4× platinalemez EU: 3× platinalemez FRA: aranylemez2008 Heavy Rotation Megjelent: 2008. október 24. Kiadó: Mercury Records Formátum: CD, letöltés — 47 60 13 45 6 15 15 317 SWE: aranylemez SWI: aranylemez2012 It's a Man's World (feldolgozásalbum) Megjelent: 2012. november 9. Kiadó: BMG Formátum: CD, letöltés — — — 16 — 7 — 16— 2014 Resurrection Megjelent: 2014. május 5. Kiadó: BMG Formátum: CD, letöltés — — 33 5 5 7 — 592017 Evolution Megjelent: 2017. szeptember 15. Kiadó: Universal Music Group Formátum: CD, letöltés ———12 1286—10—

Válogatásalbumok Év Adatok Slágerlistás helyezések MinősítésekAUSGERIREITANLSWESWIUK2005Pieces of a Dream Megjelent: 2005. november 15. Kiadó: Sony & BMG Music Entertainment (Epic, Daylight) Formátum: CD, letöltés 23 7 11 3 10 23 3 6 AUS: aranylemez UK: platinalemez IRE: platinalemez SWI: platinalemez SPA: aranylemez 2015Ultimate Collection Megjelent: 2015. november 6. Kiadó: Sony Music Entertainment Formátum: CD, letöltés—65982769—4110 UK: Silver

Koncertalbumok Év Adatok Slágerlistás helyezések MinősítésekAUSGERIREITANLSWESWIUK2016A 4 App Megjelent: 2016. december 16. Kiadó: Logan Media Entertainment (LME) Formátum: CD, letöltés————————2017Live at the O2 Apollo Manchester 2017 Megjelent: 2017. május 29. Kiadó: Logan Media Entertainment (LME) Formátum: CD, letöltés————————2017Live at the Eventim Apollo Hammersmith 2017 Megjelent: 2017. június 12. Kiadó: Logan Media Entertainment (LME) Formátum: CD, letöltés————————

Kislemezek Év Kislemez Slágerlistás helyezések AlbumUSAUSFRAGERIREITANLSWESWIUK 1999 I’m Outta Love 92 1 2 6 2 2 3 15 2 6 Not That Kind 2000 Not That Kind — 21 13 56 14 5 26 49 18 11 2001 Cowboys & Kisses — — — 83 44 — 25 — 33 28 Made for Lovin’ You — — 72 — 36 — — — — 27 Paid My Dues — 39 10 3 34 1 4 2 1 14 Freak of Nature 2002 One Day in Your Life — 6 27 9 1 4 8 16 5 11 Why’d You Lie to Me — 66 — 55 35 31 13 25 39 25 You’ll Never Be Alone — — — 56 — 28 — 34 36 31 2004 Left Outside Alone — 1 9 2 2 1 2 6 1 3 Anastacia Sick and Tired — 8 — 2 9 3 2 10 2 4 Welcome to My Truth — 41 — 30 23 14 14 49 35 25 2005 Heavy on My Heart — 55 — 29 32 12 16 — 35 21 Everything Burns (duett Ben Moodyval) — 33 — 11 — 2 7 — 3 — Pieces of a Dream Pieces of a Dream — — — 20 26 3 8 — 18 482006 I Belong to You (duett Eros Ramazzottival) — — — 1 — 1 7 — 1 — 2008 I Can Feel You — 31 — 25 — 11 24 17 27 67 Heavy Rotation Absolutely Positively — — — — — — — — — — 2014 Stupid Little Things——11538—20——23191 Resurrection Staring at the Sun—————————— Lifeline—————————— 2015 Take This Chance—————————— Ultimate Collection Army of Me——————————2017 Caught in the Middle (digitális letöltés)——————————Evolution

Promóciós kislemezek Év Kislemez Slágerlistás helyezés AlbumAUSGERITANLSWESWI2002 Boom 23 35 10 40 7 10Freak Of Nature [Collectors Edition] + The Official Album of the 2002 FIFA World Cup2003 Love Is a Crime — — — — — —Chicago: Music from the Miramax Motion Picture2011 What Can We Do (A Deeper Love) (DJ Tiësto featuring Anastacia); digitális letöltésnem szerepel albumon

DVD-k Év AdatokTartalma2002One Day in Your Life Megjelent: 2002. augusztus 20. A One Day in Your Life videóklipje Életrajz A One Day in Your Life klip készítése2002The Video Collection Megjelent: 2002. december 2. GER: aranylemez Tíz videóklip Négy videóklip készítése Két remixvideóklip Életrajz, fotógaléria2006Live at Last Megjelent: 2006. március 27. Koncertfelvétel (Berlin és München) Dokumentumfilm Négy videóklip Öt videóklip alternatív változata

Videográfia Videóklipek ÉvDalRendező(k) 1999 I’m Outta Love Nigel Dick 2000 Not That Kind Marc Webb2001 Cowboys & Kisses Nigel Dick Made for Lovin’ You Simon Hilton Paid My Dues Liz Friedlander2002 One Day in Your Life Dave Meyers Boom Marcos Siega Why’d You Lie to Me Mike Lipscombe You’ll Never Be Alone 2003 Love Is a Crime Matthew Rolston2004 Left Outside Alone Bryan Barber Sick and Tired Phillip Stölzl Welcome to My Truth Diane Martel Time I Do Underground Army2005 Heavy on My Heart Ronald Vietz Left Outside Alone (amerikai változat) David Lippman, Charles Mehling Everything Burns Antti Jokinen Pieces of a Dream David Lippman 2006 I Belong to You (Il ritmo della passione) Don Allan2008 I Can Feel You Chris Applebaum Absolutely Positively Nigel Dick 2009 Stalemate 2010 Safety2012 What Can We Do (A Deeper Love) Peter Svenson Best of YouMarcus Sternberg2014 Stupid Little Things Staring at the SunDJay Brawner Staring at the Sun (Digital Dog Remix Lifeline / Luce per sempre 2015 Take This Chance2016Who's Loving You?2017Ti amo2017Caught in the Middle2018Another Night

Duettek és közreműködések ÉvDal Album / rendezvény1993Forever Luv (David Moralesszel)The Program1998Mi negra, tu bombón (Omar Sosával)Spirit of the Roots1999Tienes un solo (Omar Sosával) 2000Saturday Night’s Alright for Fighting (Elton Johnnal)Elton John – One Night Only – The Greatest Hits 2001Let It Be (Paul McCartneyval és más előadókkal)I Ask of You (Luciano Pavarottival)Pavarotti & Friends jótékonysági koncertWhat More Can I Give (Michael Jacksonnal és más előadókkal)Jótékonysági rendezvényLove Is Alive (Vonda Sheparddel)Ally McBeal: For Once in My LifeCowboys & Kisses (Richie Samborával)One Wild Night Turné (Bon Jovi)911 (Wyclef Jeannal) 2002I Thought I Told You That (Faith Evansszel)Freak of Nature (Collector's Edition) című albumSomeday My Prince Will ComeDisneymania című albumYou Shook Me All Night Long (Céline Dionnal és Meredith Brooksszal)Divas Las Vegas koncert + VH1 Divas Las Vegas című albumBad Girls (Jay Kayjel)Brit Awards brit díjátadó 2003We Are the Champions (a Queennel) 46664 koncertWe Will Rock You (a Queennel)Amandla (a Queennel, Beyoncéval, Bonóval és David A. Stewarttal)I Don't Want to Miss a Thing, Heavy on My Heart (BeBe Winansszel)Women Rock! (Songs from the movies) koncertStayin' Alive (Mýával, Mandy Moore-ral és Ann Wilsonnal)Women Rock! (Songs from the movies) koncert2004I Do (Sonny Sandovallel)Anastacia című album 2005Everything Burns (Ben Moodyval)Pieces of a Dream című albumI Belong to You (Il ritmo della passione) (Eros Ramazzottival)Pieces of a Dream és Calma apparente című albumok2007Sing (Annie Lennox-szal és más előadókkal)Songs of Mass Destruction című album 2009Stalemate (a Ben's Brother együttessel)Battling Giants című albumHolding Back The Years (a Simply Reddel)Simply Red turné 2010Safety (Dima Bilannel)Mechtatel című albumBurning Star (Nataliával)digitális letöltés 2011If I Was Your Boyfriend (Tony Morannel)digitális letöltésWhat Can We Do (A Deeper Love) (Tiëstóval)digitális letöltés2014Lifeline / Luce per sempre (Kekkóval)Lifeline című kislemez2015Who's Loving You? (az Auryn együttessel)Ghost Town című album2017Ti amo (Umberto Tozzival)Quarant'anni che ti amo című válogatásalbum2018Another Night (Alex Christensennel és a The Berlin Orchestrával)Classical 90s Dance 2 című válogatásalbum

Televíziós megjelenések »» Sorozat / Film: Ally McBeal – klubénekes (2001) Negyedik évad, 16. epizód: The Getaway Negyedik évad, 21. epizód: Queen Bee All You Can Dream – önmaga / őrangyal (2012) »» Zsűritag, vendégmentor, versenyző: The Cut (1998) X Factor (Italy; 2. évad; 2009) Don't Stop Believing (2010) The X Factor (9. évad; 2012) Rising Star (2014) Strictly Come Dancing (14. évad; 2016) »» Reklámfilmek: Twix (2000) Dr Pepper üdítőital – "Be You" (Cyndi Lauperrel; 2002) Škoda Citigo – "What Can We Do (A Deeper Love)" (2012) "Meet in..." tips Music App Huge storage capacity

Jegyzetek

További információk Anastacia hivatalos weboldala Anastacia a Twitteren Anastacia a Facebookon AnastaciaVEVO a YouTube-on Anastacia az Instagramon

Diszkografia Kategória:Diszkográfiák