bélyegkép|jobbra|320px|Antonio Canova: Iustitia (1792) – Milánó, Piazza Scala Képtár Az igazság a valóság ellenőrizhető tényei, és az erről szóló állítások megfelelése egymásnak. Az egyik legvitatottabb filozófiai fogalom – az olyan fogalmakkal együtt, mint például a "szépség", a "létezés", a "kötelesség" vagy "Isten".

Meghatározások Értelmező szótár szerint a dolgok igaz, vagy tényleges állapota: “igazat mondani” az adott ténnyel vagy valósággal való egyezés: “az állítás igazságának megvizsgálása” egy ellenőrzött és vitathatatlan tény, állítás, elv stb. matematikai igazság: 2+2=4 stb....

Webster szótára szerint 1. Igaznak lenni, mint (a) Alkalmazkodás tényhez, vagy valósághoz; pontos összhang azzal ami van, volt, vagy lesz (b) Alkalmazkodás a szabályhoz; pontosság; egy példával, létmóddal, másolt tárggyal való közeli egyezés. “Nagyban a vasmunka igazságán múlik az, hogy az eke igaz-e” --John Robert Mortimer (c) Valószerűség; állhatatosság; rendületlenség; hűség. “Sajna! barátok voltak fiatalon, de a suttogó nyelvek mérgezhetik az igazságot”. --Samuel Taylor Coleridge. (d) Az igazmondás gyakorlata, hamisságtól való szabadság, valaminek igaz volta. “Ha ez nem bizonyul elégnek, úgy kell tűnnie, hogy a rosszindulat koptatja le az igazságot” --William Shakespeare

2. Az, ami igaz, vagy minden körülmények között bizonyos; dolgok valós állapota; tény; valóság; valaminek igaz volta. “Mondjatok igazat egymásnak” Zakariás 8:16 “Vágyom az igazságot tudni…” – William Shakespeare “Az igazság az igazán anyagi tényekből törvényszerű következtetésen múlik, vagy csakis – csak az által található meg.” – Coleridge.

3. Egy igaz dolog; egy ellenőrzött tény; egy igaz kijelentés vagy állítás; egy megalapozott elv, rögzített törvény és hasonlók, mint az erkölcs nagy igazságai. “…úgy…dicsekedésünk is igaznak bizonyult.” 2Kor.7:14

4. Tisztesség; igaz vallásosság “…a kegyelem és igazság Jézus Krisztus által jelent meg.” – Ján.1:17 “Szenteld meg őket az igazsággal: a te igéd igazság. ” – Ján.17:17

Kifejezések: {igazságban} ~ valójában, ténylegesen {az igazságnak a…} ~ valóságban, ténylegesen {tenni az igazságot} ~ az Isten parancsolatának gyakorlása “Aki pedig az igazságot cselekszi, a világosságra megy…” – Ján.3:21

A Bibliában A héber ʼemethʹ szó, melyet gyakran úgy fordítanak, hogy „igazság”, olyasvalamit jelenthet, ami szilárd, megbízható, biztos, hű, igaz, illetve igaznak bizonyul. A görög a·léʹthei·a szó a hazugság vagy az igazságtalanság ellentéte, és olyan dolgokra utal, amelyek összhangban vannak a tényekkel, illetve azzal, ami igaz vagy helyénvaló.

János evangélista szerint

„Isten szellem, és akik őt imádják, azoknak szellemmel és igazsággal kell imádniuk.” (Ján 4:24) és Jézus mondja: “Én vagyok az út, az igazság és az élet.” (Ján14:6)

A Biblia más helyein Az igazság a hamisság ellentétje – Példabeszédek 12:17 Az igazság hűség és igazságosság – Ézsaiás 59:15-16 és Jeremiás 7:28 Az igazság “az evangélium igazsága” – 2Tim3:7 és 4:4

Katolikus nézet a tudó és a tudott közötti viszony. a tudó és tudásáról tett kijelentése közötti viszony. a dolog maga és annak Isten által elgondolt fogalma közötti viszony. Az első kategóriát logikai igazságnak, a másodikat erkölcsi igazságnak, a harmadikat pedig lételméleti(Ontológia) igazságnak nevezik. Mindhárom esetben a viszonyt vagy 1) hasonlónak, 2) megfelelőnek vagy 3) egyezőnek nevezhetjük.

Az ind filozófiában Az ember gondolatának, beszédének és cselekedetének igazsága és igazságossága.

Az igazság alapproblémája A fenti meghatározásokból láthatjuk, hogy az igazság egy kijelentésnek, vagy állításnak a saját tárgyához való viszonyát jelenti. Az igazság minden nehézsége ebből a viszonyból származik. Az igazság természetének kutatása a vallás, filozófia, matematika, jogászat és tudomány területein egyaránt központi helyet foglal el. Eltérő igényeiknek megfelelően ezek mindegyike más- és másféle módszereket használ az igazság kiderítésére. Az igazságot nehéz megismerni, mert a világ összetett, s minél messzebbre megy az ember a megismerés útjain akár a fizikában, a gazdaságtanban, a logikában, a vallásban, stb., számára az igazság annál furcsábbá válik. Antoine Lavoisier (1743-94), a híres francia tudós Tao Le Ching alapján ezt valahogy úgy fogalmazta meg hogy “…minél többet tanul az ember, annál kevesebbet tud…”. Ez a látszólagos ellentmondás nyilvánvalóan nem a tanulást ellenezte, hanem arra mutat, hogy a megismerés a világ látszólag végtelen komplexitásával hadakozik.

Arthur Schopenhauer 1818-ban a filozófia feladatáról azt mondta hogy “…A feladat nem annyira az, hogy korábban senki által nem látott dolgokat lássunk meg, mint inkább az, hogy korábban senki által nem gondolt gondolatokat gondoljunk azokról a dolgokról, amiket mindenki lát…De az élet rövid, az igazság messzire hat és sokáig él: mondjuk tehát az igazságot.” Sajnos ezt könnyebb mondani, mint csinálni. A nehézség többrétű: egyrészt értenünk kell az állítás tárgyát, a valóságot, másrészt pedig meg kell vizsgálnunk az állításnak és tárgyának viszonyát. Az előző feladat az ismeretelmélet (episztemológia) területéhez tartozik, a második a logikához.

Az igazság alapproblémája ennek alapján tehát kettős. Egyrészt fogalmat kell alkotnunk a viszonyítási alap által okozott nehézséget illetően, másrészt pedig egy életképes elméletet kell alkotnunk arról, hogy amiben áll az igazság maga, vagy más szóval: “Mi az igazság természete?”. Egy példával megmutatva: az állítás és tárgya viszonyának vizsgálatakor nem az a kérdés hogy mondjuk, valóban léteznek-e földönkívüli lények, hanem az, hogy mit jelent egy olyan állítás, hogy vannak földönkívüli lények. Az első kérdésre az űrbiológusok keresnek választ, a másodikra pedig a logikára szakosodott filozófusok. A későbbiekben ez utóbbi témában kialakult nézetekre térünk ki.

Ismeretelmélet A német filozófus Karl Jaspers (1883–1969) Schopenhauerhez hasonlóan fejezte ki magát: „…a filozófia lényege nem az igazság birtoklása, hanem az igazság kutatása… Az igazság soha nem ”gyártható„, csak található. Részben érzékeléssel, részben értelemmel. Egy állítás, ami nem volt igaz felfedezése előtt soha nem válhat igazzá semmilyen felfedezéssel sem...”. Az ismeretelmélet az igazság alapvető tulajdonságának a változatlanságot tartja, a vélemény változásával ellentétben. A relativizmus legjobb próbálkozásai ellenére a történész a múlt olyan elbeszélésére törekszik, ami a jövőbeli nyomozásokat kiállja. A tudós olyan felfedezésben reménykedik, ami a jövő kihívásainak ellent áll. A mérnök a tudós kutatásai alapján olyan gépet igyekszik tervezni mely a várható feladatnak eleget tud tenni…stb. Minden igyekezetnek az igazság ismerete ad alapot és célt. Az igazságot nem lehet kitalálni, csak felfedezni. A tudomány változik, s úgy gondoljuk, hogy korábbiaknál „jobbak” jelenlegi ismereteink, és várhatóan javulni fognak a jövőben is. De ez a javulás definíció szerint is az „igazság”-hoz való közelítést jelenti, s ha ennek van valamilyen értelme, akkor az a változatlan abszolút irányába kell hogy fejlődjön. Ennek alapján tehát az igazságot meg kell különböztetni a felfedezés módjától. Ahogy korábban is említettük az igazság a valóság és a róla alkotott elképzelés viszonya és e viszony vizsgálásával foglalkozik az ismeretelméleti logika.

Az ismeretelmélet a tudás, és megismerés eredetével foglalkozik és kialakulási folyamatát három részre osztja: ismeret, értelem és bölcsesség. Az ismeret a tények megismerésére utal amit tapasztalati úton való ismeretszerzéssel, vagy a mások által már összegyűjtött ismeretek megtanulásával történik. Az értelem a megismert tények rendszerbe szerkesztését, e szerkezetek egymás közötti kölcsönhatásait és azok következtében való időbeli változásait írja le és fő tudományága a rendszerdinamika. A bölcsesség egyik meghatározása szerint a megismert szabályok alkalmazási területének ismerete (pontosabban az, hogy egy adott szabályt hol NEM kell használni: “az okos esze alkalmazza a szabályt de a bölcs szíve megtöri azt” ~ ősi kínai mondás).

Megismerési folyamat A megismerési folyamat modellezéshez hasonlítható: elménkben a dolgok, a valóság modelljét építjük fel, s e modell segítségével lehetséges helyzeteket hozunk létre, amik bennünket az adott helyzetnek (ismereteinknek, értelmünknek és bölcsességünknek) legmegfelelőbb döntéséhez segíthetnek. E meghatározásból is nyilvánvaló hogy a „valóság”-ot illető végső döntés egy meglehetősen összetett szellemi tevékenység eredménye. Ha ehhez hozzávesszük azt a tényt, hogy e folyamat tudatunktól csaknem függetlenül indul el (mivel a bennünket érő hatásokat agyunk egy bizonyos alapvető szinten a tudatosulást megelőzően feldolgozza, megszűri vagy kiegészíti), és csak azután formálhatunk véleményt róluk, akkor láthatjuk, hogy a kérdéses „igazság” „valóság” része a kezdetektől fogva meglehetősen szubjektívnek tekintendő.

Indukció vs. dedukció Mintha ez nem is lenne elég, az ismeretszerzés iránya is nagy hatással van ítéletünkre.

Mint azt korábban láthattuk, a valósággal nincs közvetlen tudatos kapcsolatunk. Érzékszerveinket használjuk ismereteink gyűjtésére, azokból az észleléseinket képviselő szerkezeteket építünk, melyek az idő próbái által maguk is építőkockákká válnak és ily módon egyre összetettebb eszmei mintát alkotunk világunkról és az abban lévő szereplők egymás közötti viszonyaikról. Idővel eljutunk odáig, hogy e modell időbeli változásait magát is követni tudjuk egy hasonló szellemi tevékenységgel, így mintánk nem csak a viszonyokat, hanem a szereplők kölcsönhatásait is nyomon tudja követni, azaz bizonyos lehetséges fejlődési irányzatokat előre ki tud dolgozni. Ezt a módszert tehát az ismeretszerzés és azok feldolgozása általi szerkezet építése jellemzi: az ismeretekből gondolkozással újabb ismereteket teremtünk, azaz a sajátostól az általános felé törekszünk, amit a filozófiában indukciónak neveznek. (Ezt úgy lehet elképzelni mint egy piramis építését: köveket gyűjt az ember és alulról felfelé építkezik.) A megismert tényekből szerkesztett elméleti modellünkből azután szabályokat állítunk fel, melyek először tudományos elméletekként szerepelnek tudatunkban (mely azt jelenti hogy “jelenlegi ismereteink szerint a dolgok a következőképpen függhetnek össze”), majd az idő próbáinak kiállásával lassan-lassan tudományos tényekké alakulnak. Gyakran az ilyen elméletek a vadonban épült úthoz hasonlítható annyiban, amennyiben az ismereteinket összekötő utakon szabadon közlekedhetünk anélkül, hogy a közben lévő területről pontos ismereteink lennének. Viszont -ahogy az út esetében is- ez elméletek lehetőséget adnak számunkra az ismeretlen (közbenső) területek viszonylag könnyű felfedezésére (erre egy példa: a csillagászati megfigyelések alapján a bolygók mozgására kidolgozott elmélet számításai segítségével többek között a Pluto létezése is évekkel a felfedezése előtt “ismert” volt). E folyamat során az elméletet alkalmazzuk újabb tények megismerésére, azaz az általánostól a sajátos felé törekszünk, melyet a filozófiában dedukciónak neveznek.

Az emberiség e tudományos gondolkodásmódja a tudatának fejlődésével alakul ki a természetes egyéni fejlődésünkhöz hasonlóan: a gyermeki tudatunk többlépcsős folyamaton keresztül “növekszik” fel (a látszólag régebben általánosabb) öregkori bölcsesség felé.