Ragusa (szicíliai nyelven Raùsa) város (közigazgatásilag comune) Olaszországban, Szicília déli részén. Az azonos nevű megye székhelye. A város az Iblai-hegység déli részén fekszik, szurdokvölgyek által tagolt dombvidéken. Az antik Hübla Héraia helyén kialakult várost 1693-ban egy súlyos földrengés elpusztította. Az újjáépítés során két nagyobb városrész alakult ki: Ragusa Ibla (az antik város helyén) valamint ettől nyugatra Ragusa Superiore. Politikai és vallási különbözőségek miatt a két városrész 1926-ig önálló volt. Elsősorban az újjáépített Ibla arculatára jellemző az egységes barokk stílus, aminek köszönhetően a Val di Noto többi barokk városával együtt 2002 óta az UNESCO Világörökségének része.
Fekvése bélyegkép|200px|Ragusa látképe bélyegkép|200px|Ragusa Ibla látképe a szurdokvölgyekkel Ragusa dombos vidéken fekszik, az Iblai-hegység déli részén. A dombokat és fennsíkokat szurdokvölgyek tagolják. A régi város két negyede, Ragusa Ibla és Ragusa Superiore, két meredek szurdokvölgy közé ékelődő dombokra épült. Ezeket északról a San Leonardo-völgy (Cava San Leonardo) határolja, délről pedig a Santa Domenica-völgy (Cava Santa Domenica). A két városrészt egy dombnyereg választja el egymástól. Az óvárost, Ragusa Iblát, keletről a San Cono domb határolja, amelytől az Irminio folyó völgye választja el. Ez természetes akadálynak bizonyult a város terjeszkedésekor. Ragusától északkeletre található a Santa Rosalia-tó, amelyet az Irminio felduzzasztásával alakítottak ki 1976 és 1983 között. Ragusa Ibla tengerszint feletti magassága 385 és 440 méter között változik. Az óvárostól keletre fekszik Ragusa Superiore, azaz Felső-Ragusa, a Patro és Cucinello dombokon. Az 1693 után felépült városrész napjainkban nyugat felé nyúlik a Corrado, Pendente és Selvagio dombokra. Ragusa Superiore felszíne laposabb, magassága 502 és 608 méter között változik. A Santa Domenica-völgyön átívelő hidak megépítésével a város déli dombokra is kiterjedt (Ragusa Sud). Ragusa legmagasabb pontja a Monte Arcibessi (906 m). Ragusa területe délnyugati irányban a Földközi-tenger partjáig tart. Marina di Ragusa, üdülőhely és kikötő közigazgatásilag a városhoz tartozik és tőle 20 kilométerre fekszik a tengerparton. A tengerparton a község területébe ékelődik Santa Croce Camerina község területe.
Geológiája Ragusa területének kialakulása az Iblai-plató kialakulásához köthető, amely Málta szigeteivel együtt a miocén során emelkedett ki. A ragusai vidék mai arculata a pliocénben lezajlott mélytengeri vulkanizmus által segített orogén mozgásoknak köszönhetően alakult ki. A pliocén tenger transzgressziója során a vidék nagy része víz alá került, ekkor rakódtak le a vastag karbonátos üledékes rétegek. Tengeri regresszió során a pleisztocénben ezek a rétegek a felszínre kerültek. Az egységes karbonátos fennsík felszínébe a gyorsfolyású vizek mély szurdokvölgyeket vágtak, valamint számos karsztformát hoztak létre. Ennek az eróziós tevékenységnek köszönhetően nyerte el a vidék mai arculatát.
Szicília keleti partjain a középső triászban kezdődött el az időszakos vulkanizmus, aminek eredményeként sok máfikus (kevés szilíciumot tartalmazó) láva és tefra ömlött, illetve hullott a felszínre. A legtöbb kitörés mélytengeri volt. Termékeiket a pliocén és pleisztocén kori lemeztektonikai mozgások következtében kiemelkedett Iblai-plató vidékén találták meg. Az erupciók központja a miocéntől a pleisztocénig észak felé vándorolt. Ebben a periódusban a vulkáni tevékenységek rövidek voltak (néhány évtől néhány száz évig), így nagyobb vulkáni kúpok sem alakultak ki. Az Iblai-plató vulkáni rétegeit ma pleisztocén korú üledékek borítják. A szubdukciós árok feltöltődésével alakult ki a Cataniai-síkság.
Éghajlata A városnak tipikus mediterrán éghajlata van: enyhe telekkel és forró nyarakkal. A legtöbb csapadék a téli hónapokban hullik. A Köppen-féle éghajlatosztályozási rendszer szerint a C és D osztályokba sorolható, míg a városhoz tartozó tengerparti Marina di Ragusa az A osztályba.
Történelme A város alapítása előtt Ragusa vidékének történelme évvel ezelőttig nyúlik vissza. A Fontana Nuova városrészben feltárt barlangban pattintott kőből készült kezdetleges eszközöket találtak, amelyek egyértelműen emberi tevékenységre utalnak. A város területén számos neolitikumi régészeti leletet találtak, valamint feltárták egy ősi település nyomait is, amelyet valószínűleg a szikánok laktak. Az úgynevezett castelluciói kultúra egyik jellemzője az intenzív bányászat volt, ennek nyomait a mai város területén is megtalálták. I. e. 1000 környékén a vidéket a sokkal fejlettebb szikulok hódították meg.
Görögök 250px|bélyegkép|Kamarína területéről előkerült ókori szobor I. e. 736-ban görög telepesek érkeztek Szicíliába, akik számos szikul várost gyarmatosítottak, de új városokat is alapítottak. A legendák szerint egy Hüblon nevű szikul alapította a mai Ragusa ősét, egy másik legenda szerint a várost a titokzatos szikul istennőről, Dea Hübláról nevezték el. A szikulok számos görög szokást átvettek, így a város nevét is Hübla Héraiara változtatták Héra istennő tiszteletére. A várost a görögök többször is megostromolták, de sikertelenül. Az i. e. 491-es ostromban életét veszítette Hippokratész, Gela türannosza is. I. e. 450-ben Phalarisz, Akragasz türannosza többször is fenyegette a város lakosságát, de a szikuloknak Kamarina segítségével sikerült visszaverniük a támadó seregeket. Ezen győzelmek után a város megkapta az „audax” jelzőt: Hübla Audax (jelentése a bátor Hübla). A város az i. e. 3 századig őrizte meg önállóságát. Testvérvárosa, Kamarina azonban áldozatul esett a sorozatos görög támadásoknak és fosztogatásoknak. Lakosai Hüblába menekültek.
Rómaiak I. e. 409–406 között a karthágóiak pusztítottak Szicília területén, egy évszázaddal később pedig a rómaiak érkeztek a szigetre. I. e. 264-ben a rómaiak a mamertinusok segítségével legyőzték a szürakúzaiakat, a karthágóiakat és elfoglalták Akrágaszt. A rómaiak megostromolták Kamarínát is. A várost kifosztották, a lakosság egy részét rabszolgaként elvitték. A megmaradt lakosság egy része ismét Hüblába menekült, a másik része megalapította Kaukanát (i. e. 255). Hübla Héraia lakossága harc nélkül megadta magát a rómaiaknak. Cicero feljegyzéseiből ismert, hogy Hübla és Mótuka tizedet (decima) fizetett a rómaiaknak a megtermelt mezőgazdasági javak után. Vespasianus császár uralkodása idején adófizető várossá nyilvánították Hüblát, Traianus császár idején pedig évente egy meghatározott összeget kellett Rómának fizetnie. A város ekkor Heresium néven volt ismert. A hagyományok szerint a kereszténységet Pál és Lukács apostolok hozták be a szigetre, akik a mai San Pieri település (az egykori Kamarína területe) partjainál álltak meg Máltáról Rómába vezető útjuk során. Noha a kereszténység gyorsan terjedt Szicíliában, Ragusában az első keresztény templomot csak 576-ban alapították meg.
Bizánci és arab fennhatóság A Római Birodalom felosztása után, 395-ben Szicília a Nyugatrómai Birodalom fennhatósága alá került. A védtelenül maradt városokat az észak és dél felől érkező barbárok (a gótok, a vandálok, később a vizigótok) foglalták el. A bizánciak 535-ben léptek fel a barbárok ellen: Flavius Belisarius meghódította a szigetet, az általuk Rogosznak nevezett várost is megerősítették. Az új név valószínűleg az ősi szikeloi rak szóból ered, amely vöröset jelent. A név utal a város körüli magas vastartalmú, vöröses színű, agyagos talajra. Az új nevén először 538-ban említik.
Az arabok betörései Szicília szigetére 827-ben kezdődtek. A nagyobb városok egymás után estek el. Ragusát először 844-ben ostromolták meg. A legendák szerint az ostromgyűrű alá vont és kiéheztetett ragusai lakosok anyatejből készítettek sajtot és ezt dobták le az arab ostromlóknak bizonyítékként, hogy még bőven van táplálékuk. Ezt látva, az arabok feloldották az ostromot és elvonultak a város falai alól. A 848-as ostromot a ragusaiaknak már nem sikerült kivédeniük, így a város arab fennhatóság alá került. 866-ban a Genovai Köztársaság és a Bizánci Birodalom seregeket küldött a sziget felszabadítására. Ragusa lakosai is fellázadtak az arabok ellen, akik viszont győzedelmeskedtek és kegyetlenül megtorolták a lázadást. Egy rövid időre, 868–878 között sikerült azonban az arabokat kiűzni a városból. Az arabok fennhatósága alatt a város gazdasági élete fellendült, és ebben nagy jelentősége volt a meghonosított gyapotnak, amelyet itt termesztettek és itt is dolgoztak fel. Az araboktól származik az öntözéses mezőgazdaság bevezetése is.
A normann Szicília A városból 1061-ben sikerült véglegesen kiűzni az arabokat egy nagy lázadás után. A ragusaiakat I. Roger (olaszul Ruggero) normann csapatai segítették. Harminc évvel később a normannok az egész szigetet ellenőrzésük alá vonták. I. Roger halála után fia, Gotfrid (olaszul Gofreddo) lett Ragusa grófja, aki egy helyi, Donna Rogasia nevű nemes hölgyet vett feleségül, és e kötődésének köszönhetően a város számos privilégiummal rendelkezett. Gotfrid átépíttette a város erődjét, és királyi palotákhoz méltóan díszítette. A Ragusai Grófságot VI. Henrik német-római császár számolta fel, aki megdöntötte a normannok uralmát a szigeten. 1093-ban cosenzai menekültek telepedtek le a városfalakon kívül, jelentősen hozzájárulva a népesség növekedéséhez. A város neve akkoriban változott Ragus alakról Ragusára.
A Modicai Grófság részeként 250px|bélyegkép|A Modicai Grófság helye Szicíliában Miután 1194-ben VI. Henrik német-római császár meghódította a normann Szicíliai Királyságot, a Ragusai Grófságot királyi birtoknak nyilvánították, a grófok viszont megtarthatták címüket. I. Frigyes uralkodása idején Ragusa visszakapta a normann időkben szerzett kiváltságait, így saját választásokat szervezhetett, saját címere volt. A Stauf-ház uralmát I. Anjou Károly döntötte meg, aki francia fennhatóság alá vonta a királyságot. Az uralmuk ellen 1282-ben az egész szigetet felölelő lázadás tört ki, a szicíliai vecsernye. Ebben Ragusa lakossága is kivette a részét. 1282. április 5-én a város lakossága Giovanni Prefoglio vezetésével megostromolta a francia helyőrséget, és az összes ott állomásozó katonát meggyilkolta. A szicíliaiak hivatalosan behívták uralkodójuknak Manfréd lányát, Konstanciát és férjét, III. Péter aragóniai királyt, a Stauf-ház törvényes leszármazottjait. A hatalmas aragón sereg és flotta hamarosan megszállta a szigetet és elűzte a franciákat.
1287-ben az utolsó ragusai gróf, Federico Prefoglio fiúörökös nélkül halt meg, a grófi cím pedig húgára szállt, aki 1296-ban férjhez ment Manfredo Chiaramontéhoz, a szomszédos Modicai Grófság urához. Ekkor a két grófságot egyesítették Modicai Grófság néven. A grófi rezidencia ugyan Ragusában maradt, viszont a grófság adminisztrációját Modicából intézték. A Chiaramonte család Franciaországból származott, s még a normannok idején érkeztek Szicíliába és számos lovagi feladatot láttak el a II. Frigyes udvarában.